2017. június 14., szerda

35

2017. június 10.
Oroszország, Moszkva

Az elmúlt egy hónapban csak és kizárólag az edzéssel foglalkoztam. Nehezen, de helyrehoztam az egyszeri kilengésemet. Igen, egy fáradtság is rengeteget számít. Ez az orosz válogatott. Nem engedhettük meg magunknak ezeket, főleg én, tőlem senki sem várt ilyet. Többet edzettem, mint a többiek. Teljes mértékben a VB-re készültünk, ezerrel nyomtuk a szólómat is. Svetlanának még mindig keresik a megfelelő duótársat, az az ügy teljes mértékben homály. Az elmúlt hetekben így nézett ki egy napom: felkeltem, egy turmixot ittam reggelire, elmentem edzésre, hazajöttem, spiccet törtem, ettem és elmentem aludni. Tatyana meg is jegyezte, hogy lefogytam. Apropó, Tatyana. Végül magamban tartottam ezt az egészet, nem szerzett tudomást róla senki. Párszor elővettem még a könyvet. Erőt adott Alle kitartása, hogy mindenben meglátta a jót, összetartotta a csapatot. A példaképemmé nőtte ki magát, hiába volt fiatalabb. Kétszeres erőbedobással csináltam meg a gyakorlatokat, még akkor is, ha rám kellett várni, és már mindenki kész volt. Otthon is edzettem, rendszeresen jártam futni az edzésmentes időszakban, a spicctörés pedig már nap rutinná nőtte ki magát.
Mellesleg, a csapatban teljes volt a kavarodás egy ideig. Natalia visszavonulásával megüresedett egy hely, ahova nem lehetett csak úgy berakni az egyik tartalékot, egy ötszörös olimpiai bajnokot nem lehet csak úgy pótolni. Ezért át kellett variálni mindent, az összes helyet. Én például továbbra is tag maradtam szerencsére. Natalie is megbékélt velem, Tatyana szívatásait pedig megszoktam. Helyet cseréltem Mariával, ő ment Aleksandra helyére. Gelenát állították be Svetlana helyére, aki megkapta a visszavonult Natalia helyét, meg még sorolhattam volna. A lényeg, hogy így én lettem az elsődleges ugróember, és úgy tűnt, - nagy örömömre - végre megszilárdult az ottlétem a keretben. Persze tudtam, hogy egy hiba, még egy fáradtság, és azonnal kiraknak. Alla is benne maradt a csapatban, kapott egy utolsó esélyt, de még így is pikkelnek rá.
Daniellel néha beszéltem, életjelet adtam magamról. Jól esett egy fárasztó nap után a beszámolóját hallgatni a futamról, vagy csak simán egy családdal töltött napról. A monacói nagydíjat nem is követtem, csak nagyvonalakban kértem élménybeszámolót az ausztráltól. Cserébe én is meséltem pár itthoni dolgot, de nem volt annyira érdekes. Természetesen nem nézte jó szemmel, hogy a végletekig hajtom magam, óvásra intett, mondván, tönkreteszem magam. Fogok pihenni, majd a másfél hónap múlva megrendezett világbajnokság után, addig nincs megállás. Nem magyaráztam el neki részletesen, mekkora dolog az, hogy tizennyolc évesen már a keretben vagyok. Mint Max tizenhét évesen a Forma-1-ben, körülbelül.
Elengedtek a reggeli edzésről, ugyanis ma fotózásra kellett mennem. Csak az volt benne az egyetlen jó, hogy kisminkeltek és felöltöztettek szép ruhába. A téma a virág lesz, mivel a Flowers Project Moscownak álltam modellt. Tízre mentem a helyszínre, a sminkesek egyből elkaptak, és lekentek egy kiló vakolattal. Miután tökéletessé varázsolták a bőröm, a hajtövemhez virágokat raktak. A hajamat lágy, egyenletes hullámokba sütötték. Egy aranyszínű, zsákszerű ruhát adtak rám. A lábamra apró fehér virágfejeket ragasztottak. A fehér vásznon egy részre leraktak szénákat, arra kellett ülnöm. A kezembe adtak egy csokrot. Szerencsére nem kellett a kamera felé néznem, csak oldalról fotóztak,
ahonnan még valamennyire jól is nézek ki. Mellesleg, azért csak én mentem a fotózásra, mert eddig Natalia volt az arca a cégnek, csak ő ugye visszavonult, ezért elküldtek engem. Igazából nem is bántam, hiszen szponzor, csak annyi a dolgom, hogy félévente beöltözök és lefotóznak.
Körülbelül az egész procedúra négy órát vett igénybe, kettőkor már szabad voltam, mint a madár. Gondoltam, hogy elküldöm Danielnek a képeket, hogy véleményezze, melyik lett a legjobb, de aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg nem ér rá. Hiszen ezen a hétvégén rendezték a kanadai nagydíjat. A hülye időeltolódás miatt tíz percen át számolgattam, hogy ott mégis hol jár az óra. Moszkvához képest hét órával korább tartanak, vagyis még csak most fognak felébredni. Végül elvetettem az ötletet, nem akartam, hogy miattam fáradt legyen a szabadedzésen. Örömmel nyugtáztam magamban, hogy este lesz mit néznem. Holnap és hétfőn sincs edzés, bátran fent maradhatok egy kicsivel tovább. Ugyanis hétfőn lesz a Függetlenség Napja, ami miatt zárva lesz minden a fővárosban. A holnapot pedig megadták pihenőnapnak. Vladával megbeszéltük, hogy együtt fogunk menni a rendezvények sokaságára. Amúgy is kötelező kimenni, legalább egy
kézfogásra az elnökkel. Tavaly még egy szelfit is lőttem Putyinnal.
Az unalmas óráimban elkezdtem tervezgetni a szezont. Nyilvánvaló, hogy a VB-ig nem tudok sehova sem menni. Maximum a magyar nagydíjra, ami pont egy időben lesz. Nézegettem a FINA naptárat, de nem írt utána más versenyt. A világbajnokságon végig ott leszünk, hiszen Tatyana is szervezi az egészet. Ott valószínűleg addig levezető edzések, majd megyünk haza. Augusztusban végig nyomatjuk az edzőtábort, négy hétig. Ha jól számoltam, idén pont lesz még pár nap, azt biztos elengedik. Szeptember és október egy nagy homály, valószínűleg mindenhol csak bemutatózni fogunk. Novemberben már mehetünk akárhova, folyamatosan szoktak táborokat szervezni, ugyanúgy decemberben is. Az ünnepeket természetesen otthon tölti mindenki, és január közepéig szünet. Összefoglalva, augusztus után már jóval szabadabbak vagyunk, ott még lehet esélyem utazgatni. Mellesleg, rájöttem, hogy imádok repülni. Szerettem volna megismerni a többi országot, eddig nem nagyon volt rá lehetőségem.
Beesteledett. Örültem az edzésmentes holnapnak. Ahogy néztem a száguldó autókat, bevillant egy név. Muszáj volt elgondolkodnom ezen az egészen, hiszen eddig a pillanatig csak eltemettem magamban, de ott motoszkált a fejemben.
Lewis. Ha beszélni akart volna velem, már rég megkeresett volna. Mivel telefonszámot nem cseréltünk, és tudta, hogy Danivel mindig kommunikálok, rajta keresztül. Nem hittem el, hogy csak úgy felszívódott. Talán csak nem akarta, hogy futam előtt megzavarja valaki - futott át az agyamon. De akkor a verseny után megkeresett volna, vagy üzenhetett az ausztrállal. Pro és kontra listát csináltam a fejemben, de mindig oda lyukadtam ki, hogy lett volna lehetőségünk beszélni. Lehet, nekem kellett volna odamennem még egyszer. A véget nem érő lista. Mi lett volna, ha…
Késő este még nagyban a laptopomon pötyögtem. Úgy éreztem, ideje bepótolni a kihagyott heteket, amikor rá se néztem semmilyen oldalra. Újra olvastam Cosmopolitant, Forma-1-es hírportálokat, megnéztem a történeteket. Örültem, hogy végre lazíthatok pár napot. A legjobb mégis az lenne, hogyha elmehetnék egy futamra. Annyira megszerettem azt a világot, a luxust, az autókat. Szerencsésnek mondhattam magam, hogy belekerültem. Felmentem az egyik weboldalra, és megnéztem a naptárat.

Kanadai Nagydíj - 2017. június 11.
Azerbajdzsáni Nagydíj - 2017. június 25.
Osztrák Nagydíj - 2017. július 9.
Brit Nagydíj - 2017. július 16.
Magyar Nagydíj - 2017. július 30.

Az volt a baj, hogy ezek közül csak a Magyar nagydíjra látok reális esélyt, hogy kimegyek. Azerbajdzsán és Ausztria repülővel három óra, az Egyesült Királyságba pedig öt. Valahogy meg akartam oldani, hogy eljussak valamelyik futamra, de biztosra kellett volna mennem. Nem engedhettem meg magamnak még egy ilyen fáradtságot, pláne, hogy egyre közelebb kerültünk a versenyhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése