2017. május 12.
Spanyolország,
Barcelona
Első nap spanyolban. Alig tudtam aludni pár órát, reggel hét
órakor ugyanis valaki őrült erővel dörömbölt az ajtónkon. Miután realizáltam,
hogy hol is vagyok, felkészültem, hogy melegebb éghajlatra küldjem az illetőt.
Sajna a tervem kudarcba fulladt, az ausztrál, miután meglátott, azonnal a
karjaiba zárt. Daniel olyan szorosan ölelt, hogy alig kaptam levegőt.
Mellesleg, Alla fel sem ébredt erre az egészre.
- Bocsi, hogy ilyen korán zaklatlak, csak köszönni akartam,
mielőtt lemennék a pályára - vigyorgott. Egyből jókedvre derültem a közelében.
- Bejössz? - kérdeztem, az udvariasság kedvéért.
- Nem, köszi, mindjárt mennem kell. Hoztam belépőt -
nyújtott át két nyakba akasztható valamit, amin a nevünk díszelgett. - Érezd
magad megtisztelve, nem sok embernek adunk ám ilyet! - kacsintott.
- Milyen nagylelkű itt valaki! - hecceltem. Ránézett az
órájára, és megcsóválta a fejét.
- Sajna mennem kell, ha még meg is akarok fésülködni. Mikor
jöttök?
- Az első szabadedzésre kiérünk. Biztos nagyon fontos, hogy
a bukó alatt is jó legyen a hajad - nevettem.
- Akkor majd a pályán! - intett, és még egyszer megölelt.
Becsuktam az ajtót, és visszamentem a szobába. Majdnem
felbuktam a szétszórt bőröndökben, amiket nem volt kedvünk még hajnalban rendesen
kipakolni, vagy legalább arrébb rakni. A kétszobás lakhelyünk elég jól nézett
ki, letisztult, kifinomult, egy tipikus ötcsillagos hotel. Apám kifizette az
egészet, mondjuk, már egy hónapja nem láttam őt se. Szerintem az egész pályát
megvette volna nekem, hogy eljöjjek. Sajnos
szeretetet nem tud venni.
Nagy nehezen felkeltettem Allát is, ennél már csak az volt a
nagyobb kihívás, hogy mit vegyünk fel. Ő mindenképpen egy szexi egybe ruhát
akart ráerőszakolni, de leállítottam, mondván, csak a pályára megyünk. Így
végül egy farmer rövidnadrág és egy feszülősebb póló mellett döntöttünk (ha már
a kivágást nem akartam). Megfésülködtem, a hajam természetes hullámokban fedte
az egész hátamat. A tarkóm egész biztos meg fog sülni, de mindegy. Nem akartam
sminkelni, de Alla - fogalmam sincs, miért - hozott egy komplett
sminkkészletet, és ezzel együtt be is vonult a fürdőszobába, magával húzva
engem is. A kis helységben ketten nyomorogtunk, de ő nyugodtan pakolgatott.
- Én nem fogok sminkelni - tettem fel a kezem védekezően.
- Rúgj ki egy kicsit a hámból, rakj már fel egy rúzst
legalább! Ha nem is vöröset, de egy halvány rózsaszínt. Na, kérlek! -
noszogatott, de én csak a fejemet ráztam.
- Ha megyünk bulizni, rakhatsz rám olyat, de a pályán biztos
nem.
- Akkor highlightert. Nézd, milyen jól csillog! - tolta az
arcomba a fénylő palettát. Ha nem mondja, az életben nem jövök rá, hogy mi ez.
- Ezt hova? - kérdeztem bizonytalanul. Maximum
szemhéjpúdernek jó.
- Az arcodra. Na, csak egy vékony vonalat! Nem feltűnő, meg
semmi, csak jól néz ki.
- Ha nem feltűnő, akkor minek rakod rám? - húztam fel az
egyik szemöldököm.
- Lehetetlen vagy - forgatta a szemét. - Tetszeni akarsz
Lewisnak, vagy nem? És ne gyere a ,,belső
a fontos" dumával. Ragyogj végre
egy kicsit! - lelkesedett. Összeillenek Daniellel.
- Jó, de csak ezt az egyet - adtam be a derekam, és hagytam,
hogy rám kenje a csillámló port.
- Kész is, gyönyörű vagy! Pont olyan a színe, mint a
gyűrűdnek - mosolyodott el. A járomcsontomon egy hatalmas, aranyosan csillogó
vonalat fedeztem fel. Annyira nem is rossz. Igazi
kihívás lesz nem elkenni.
Mivel alaposan eltöltöttük az időt a fürdőben, ezért sietni
kellett. Csak párolt zöldséget reggeliztünk, nem kóstoltuk végig a helyi
specialitásokat, sajnos nem jutott rá idő. Taxival mentünk ki a pályára. Hiába
az orosz vér, egy kicsit izgultam a Lewisszal való találkozás miatt. Végre újra
láthatom! Amint átléptük a kaput, hatalmába kerített ugyan az az érzés, mint
Ausztráliában. Tíz perccel a szabadedzés előtt érkeztünk meg. A paddockban az ismert
nyüzsgés fogadott. Csapatruhás emberkék szaladgáltak ide-oda, újságírók és
fotósok mindenütt. Nagyrészt az emberek ilyenkor általában már elfoglalták a
helyüket, kevés nézelődőt látni. Alla ide-oda forgolódott, mindent meg akart
nézni. Szerencsére nem volt annyira hatalmas az egész, mint Ausztráliában,
ezért könnyen megtaláltam a Red Bull motorhome-ját. A nap nem sütött, az eget
felhők borították, de a levegő páratartalma miatt egyáltalán nem volt hideg,
húsz fok körül lehetett. Imádtam a pálmafákat, gondolkodtam, hogy beszerzek
egyet otthonra, de azért valljuk be, mégiscsak Oroszországban lakom. Maximum a
műnövény jövet szóba, de az meg nem olyan szép. Egyszerűen csak élveztem, hogy
megint itt vagyok. Beléptünk a légkondicionált épületbe, ami egyfajta felüdülés
volt a pára miatt. A hajam a tarkómra tapadt, és csak reméltem, hogy kezdett el
életre kelni a sok hullám. Természetesen Alla a szög egyenes loboncával semmi
ilyesmi problémával nem küzdött, egyedül én szenvedtem. A home-ba belépve
köszöntem a recepciósnak, meg még annak a pár embernek, aki az előtérben ült. Nagyon
magabiztosnak nézhettem ki, azonban innentől fogalmam sem volt, hogy merre
tovább. Szerencsére jött a felmentő sereg Christian személyében, aki egy
másodperc töredéke alatt lehadarta, hogy merre és hogyan. Útnak indultunk a
folyosókon, fél perc alatt megtaláltuk a garázst. Még jó, hogy Alla jobb
tájékozódási képességgel van megáldva, mint én. Az RB13 még csodálatosabban
nézett ki, mint a múltkor. Leültünk Daniel oldalára, és kaptunk egy-egy
fejhallgatót. Az ausztrál szerintem nem vett észre minket, csak az előtte lévő
monitort bámulta. Épphogy elhelyezkedtünk, el is kezdődött az első szabadedzés.
Az új rajtszámok az autókon elég érdekesen néztek ki,
legelőször inkább azokat figyeltem. Tetszett az, hogy mindkét Mercedesnek más
színű a száma, és a zászlók is jól mutattak a cápauszonyon. A Ferrarinál
személy szerint nekem nem jön be ez a retro stílus, de illik a festéshez. A
miénken, vagyis a Red Bullon elölnézetből egyáltalán nem látszik a szám, mert
sokkal feljebb rakták. Ugyanez a Force Indiánál, ott is csak felülről lehet
tájékozódni. Amit még érdekesnek találtam, az a Toro Rosso, amin kivehetetlen a
szám, de még az uszonyon is, a piros festék miatt. Így csak a sisak alapján
lehet felismerni a versenyzőket. Amikor megláttam a Mercedes fejlesztéseit,
majdnem eltátottam a szám. Brutálisan nézett ki, imádtam. Az orr érdekes volt,
egy teljesen új megoldás, plusz egy különleges légelterelő. Ha működni is fog,
egész biztos, hogy valaki bejelenti vizsgálatra az FIA-hoz, hogy szabályos-e. Egy
új volt a mezőnyben, Szergej Szirotkin a Renault-nál egy szabadedzés erejéig
vezethette az autót. Az első mért körre kilenc percet kellett várni, ami Felipe
Massáé lett. Lewisnak is a neve mellett jelent meg idő, de ez még nem volt az
igazi. A tizenharmadik percben Alonso a McLarenben hatalmas füsttel kicsúszott
a pálya szélére. Valószínűleg a motorral lehetett valami, mert az autóból
ömlött az olaj. Sárga zászló, bejöttek elvontatni. Ahogy felemelte a daru, mintha
vödörből öntenék, úgy fojt az egész. Két perc múlva újra szabaddá tették a
pályát. Egyre többen gurultak ki a boxból. A huszonnegyedik percben újabb autó
állt meg: egy Ferrari, mégpedig Vettelé. Szerencsére ő vissza tudott jutni a
boxba, így nem kellett megszakítani az edzést. Harmincnyolc perce tart az
edzés, az idők már sokkal jobbak, mint a tavalyiak. Hamilton volt az élen. Két
perc múlva az egész mezőny lecsendesedett, a Williamsesek kivételével mindenki
a boxban pihent. Tíz percet kellett várni arra, hogy egy kicsit nőjön a
forgalom. A mezőny közepes gumikra váltott, és sorra érkeztek a jobb idők. A
Mercedes brutális, egy másodpercet adott a Ferrarinak. Igaz, ez még csak az
első edzés, hülyeség lett volna messzemenő következtetéseket levonni. Negyed
óra maradt még az edzésből, mikor Magnussen autója leállt. Miután
eltakarították, szűk két perc maradt, amiben igazából semmi érdekes sem
történt, csak köröztek. Letelt a másfél óra, Mercedes, Ferrari, Red Bull
pilóták sorrendben. Felálltam, és nyújtózkodtam egy kicsit. Dani visszatért a
garázsba. Allával arrébb sétáltunk, hogy ne zavarjuk a srácokat a munkában.
- Na? - kérdeztem, utalva arra, hogy hogy tetszett neki az
edzés.
- Egész jó volt, unalmasabbra számítottam. Bár, még nem
nagyon értettem mi micsoda - nevetett, saját magán.
- Majd belejössz - legyintettem.
- Hölgyeim - szólalt meg mögülünk egy hang. Vigyorogva
fordultam hátra, tudtam, hogy az ausztrál az.
- Szia! - köszönt Alla, ugyanis ők ma még nem találkoztak.
Puszival köszöntötték egymást, majd felém fordult a férfi.
- Jó a sminked - kacsintott, és egy kicsit el is pirultam. -
Éhesek vagytok?
- Tudnék enni - vontam meg a vállam.
- Átöltözök, a konyhán találkozunk - mondta, és elsietett a
szobája felé. Visszamentünk a motorhome-ba, apától kértem útbaigazítást. Lassan
sétáltunk, de még így is egy kicsit várnunk kellett. Nem tudtam, mi tart ennyi
ideig. Jó, mi lányok vagyunk, nekünk ez a normál, de ötletem sem volt, hogy
mivel szöszölhetett Daniel. Felsóhajtottam, mikor végre megláttam az ausztrált,
de nem egyedül.
- Ha nem nagy baj, csatlakozik hozzánk Stuart, a személyi
edzőm - magyarázta.
- Stuart Smith - mutatkozott be nekünk.
- Elena Radulova.
- Alla Shishkina.
Bementünk a terembe, ahol megcsapta az orromat a finom
kajaszag. Hm, van párolt zöldség is! Előre engedtek minket a fiúk, Alla nem
tudom, hogy mit szedett, de biztos valami egészségeset, én pedig a zöldségekhez
egy kis csirkemellet. Imádom a párolt dolgokat, és ezért még Tatyana sem
szidhat le. Leültünk egy négyes asztalhoz. Daniel a tányérját roskadásig
megpakolta, amit az edzője sem hagyhatott figyelmen kívül.
- Ha ezt mind megeszed, dupla annyi felülést csinálsz! -
fenyegette meg.
- Én még éhes vagyok - könyörgött az ausztrál.
- Nem fogsz beférni az autóba!
- De ha nem eszek, nem lesz izmom! El fog tűnni a formás
lábam! - mondta kétségbeesett hangon, mire Allával nevetésben törtünk ki. Erre
az említett bevágta a hisztit, de láthatóan Stuart nem foglalkozott vele.
- Mindig ez van - legyintett.
Miután befejeztük az étkezést, a fiúk visszamentek a
garázsba, mi pedig úgy döntöttünk, hogy körbenézünk a paddockban. Mondjuk a ,,döntöttünk" eléggé nagy túlzás, Alla kijelentette, hogy most
meglátogatjuk Lewist. Egy kicsit izgultam. Csak remélni mertem, hogy épp nincs
semmi dolga. A lány hősiesen elindult előre, utat törve magának, még mielőtt
figyelmeztethettem volna, hogy a Mercedes boxa pont a másik irány.
- Majdnem - tartotta fel a mutató ujját, jelezve, hogy meg
se szólaljak. Így csak halkan kuncogtam magamban.
A paddockban sétáltunk át, célba véve a szürke épületet.
Bevallom, kicsit ideges voltam, viszont alig vártam, hogy újra lássam őt. Az ő
boxukba nem volt engedélyünk bemenni, Red Bullosként nem is hiszem, hogy
beengedtek volna. Mellesleg, a paddockot újra ellepték az emberek, így találtuk
meg Angelát is, Lewis valamilyen emberét, azt hiszem média szakos, vagy
ilyesmi.
- Angela! - fogtam meg a vállát, mikor elhaladt volna
mellettem.
- Igen? - kérdezte meglepődve.
- Beszélhetnék Lewisszal? - kérdeztem, egyből a lényegre
térve.
- Sajnálom, de Lewis nem akar beszélni - közölte faarccal.
- De én vagyok Elena! Lena! - mondtam meglepődötten.
- Tudom, ki vagy. Mint említettem, Lewis nem akar beszélni,
ő mondta nekem, elhiheti. Ha nem zavar, még dolgom van - mondta, és elsietett.
Teljesen lesokkoltam. Mi az, hogy nem akar beszélni se velem?
Nem értettem, mi az oka. Hiszen Oroszországban még teljesen rendben volt
minden! Lehet, azóta már megharagudott rám? Ki tudja. Alla látta rajtam, hogy
teljesen lesokkoltam, ezért megragadta a karom, és visszahúzott a Red Bull
felé. Nem szoktam kimutatni az érzéseim, de kedvem lett volna sírni. Idegesített,
hogy nem tudtam az okát, nem tudtam, miért nem akar látni se. Csak kihasznált
volna? Nem úgy tűnt. Mégis igaz lenne a nagy nőfaló hírneve? Nem hiszem. Nem
olyan embernek ismertem meg, tudom, hogy akármit állítanak, ő nem olyan. Ha nem
ez, akkor pedig mi a baja? Legalább egy szót szólhatott volna, vagy igazán
megmondhatta volna, hogy egyszerűen nem akar keresni. Személyesen, nem
embereken keresztül. Nem jutottunk el a motorhome-ba, hanem inkább kimentünk,
és a szurkolói részen leültünk egy székre. A kezembe temettem az arcom, de nem
sírtam. Nem akartam gyenge lenni. Hát, volt egy bimbózó kapcsolat-féleségem,
ami megszakadt. Úgy fogok tenni, mintha meg sem történt volna ez az egész. Nem
vettem észre, hogy mennyire megváltoztam. Pozitív, vagy negatív, azt döntse el
mindenki maga. Nyitottabb lettem, bátrabb, és kaptam két igaz barátot. Csak
most jutott eszembe Daniel, az ausztrál, kinek nem hallgattam a szavára. Okkal
mondta, hogy csak szüksége volt valakire, de amint jól lesz, már nem fogok
kelleni. Igaza volt, be kellett látnom. Féltett tőle, a nagy pofára eséstől, de
azt hittem, nem lehet semmi baj. Csak most tapasztaltam meg az életet. Viszont
azt eldöntöttem magamban, hogy nem leszek olyan, mint a többi lány. Csak
csinálom a dolgaimat normálisan, ha tudok, kijövök Danielhez a futamra, de nem
változtatok stílust, meg semmi ilyesmi, nem akarom megmutatni, hogy mit
vesztett. Egyszerűen csak elfogadtam, ez az ő döntése. Mégha fájdalmat is
okozott, próbáltam leplezni. Csak
csinálni akartam azt, mint eddig, mint Melbourne péntekén, amikor még nem
ismertem.
Nem tudom, meddig ülhettünk ott. Egyikünk sem szólalt meg,
csak hallgattuk a minket körülvevő nyüzsgést. Volt egy olyan érzésem, hogy Alla
egyből kitalálta a gondolataim, tudta, min rágódtam.
- Visszamegyünk? - kérdezte csendesen.
- Mehetünk. De ne említs semmit Danielnek. - Nem akartam,
hogy elkezdje az ,,én megmondtam" dumát. Semmi kedvem sem volt végighallgatni
a prédikációját.
Visszaértünk és leültünk a garázsba, ahol már lelkesen
készülődtek a következő szabadedzésre. Fel sem tűnt, hogy ennyire elvoltunk,
úgy tűnt, mostanában gyakran hagyott cserben az időérzékem. Az időjárás
felmelegedett, immáron huszonöt fokban gurultak ki a pályára a versenyzők
pontban kettő órakor. Daniel futólépésben érkezett meg, és egyből bepattant a
kocsiba, de csak tíz perc után gurult ki a forgalomba. Jelenleg Sebastian
Vettel állt az élen, átlépte a 320 km/h-s csúcssebességet. A garázs másik
oldala is dolgozott rendesen, Max - akinek mellesleg még nem is köszöntem -
feljött másodiknak. Hallgattuk a rádióbeszélgetéseket is, bejátszották, ahogy
mondták Raikkönennek, hogy hűtse az autót. Mindenki közepes keveréken ment,
volt egy olyan érzésem, hogy a keményet többször nem is fogjuk látni a
hétvégén. A huszonnegyedik percben zaj csapta meg a fülemet, még a fejhallgató
keresztül is, ugyanis Verstappen kicsúszott a kavicságyba. Szerencsére vissza
tudott jönni a boxba, de így is lengették a sárga zászlót. Egy perc sem telt
bele, már vissza is vonták a sárgát. Az első, aki lágy gumikra váltott, az
Vettel volt, majd a másik Ferrari követte őt. Daniel mindeközben csak a
tizenegyedik helyen volt, nem ment túlzottan gyors köröket, de úgy tűnt, senki
sem aggódott. Gondoltam, verseny szimuláció, vagy ilyesmi. Félidőben így nézett
ki a top 10: Hamilton, Bottas, Raikkönen, Vettel, Hülkenberg, Palmer, Massa,
Sainz, Grosjean, Ocon. Három perccel később beállt az első edzésen látott
sorrend: Verstappen a Mercik és a Ferrarik mögött ötödik, Ricciardo hatodik. A
közvetítésben megjelent a narancssárga, Verstappen-szurkoló oroszlán. Egyedül
Alonsonak nem volt még mért köre, de a spanyol már a kivezetőt csinálta.
Reméltem, összejön neki valami eredmény hazai közönség előtt. Három órakor
piros zászlót lengettek. Először nem tudtam, miért, majd mutatták, ahogy Sainz
autójáról lerepült egy darab, és azért kellett bemenni. Huszonöt perc volt
hátra, mikor zöld zászlót kapott a mezőny. Max jelezte a rádión, hogy nem
fordult az autója, látványosan ki is csúszott a tizenhármas kanyarban. Nyolc
perccel a vége előtt megint alkatrész került a pályára: Raikkönen T-szárnyának
jobb oldala esett le. Páran panaszkodtak a szélre, Bottas és Vettel is kicsúszott
egyszer. Fél négykor lengették a kockás zászlót, Max ötödik, Daniel hatodik. A
program holnap folytatódik a harmadik és egyben utolsó edzéssel, majd az
időmérővel.
Egy órával később, mikor lezajlott minden interjú, Daniellel
karöltve visszamentünk a szállodába. Allával úgy döntöttünk, hogy holnap
hajnalban elmegyünk egyet futni a pályára, de addig is, ma este beülünk a wellnessbe.
Jól esett a forró fürdő, és egy kicsit kiültünk a teraszra napozni is. Igaz,
gyéren sütött, de legalább így nem égtünk le. Mondjuk, nem is barnultunk, de
jól hangzott. Egy könnyű vacsora után hamar bebújtunk az ágyba, holnap ugyanis
korán fogunk kelni. Meg tudnám szokni ezt
a luxust.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése