2017. április 21.
Kína, Taiyuan
Az ébresztő keltett, itt volt az ideje a közös reggelinek. Mivel
ma van péntek, és edzeni megyünk le, ezért megengedhettük magunknak, hogy
kilencig aludjunk. Natalie biztos elintézett valamit, ha jól tudom, bérelt
medencét és edzőtermet is. Csütörtök hajnalban landolt a gép a reptéren, kicsit
késve. Aznap aludhattunk tízig, csak egy négy órás edzésen kellett részt
vennünk, amit nagyrészt a vízben töltöttünk. Öt órakor utunkra engedtek minket
azzal a feltétellel, hogy kilencre már mindenki a szobájában legyen. Komolyan,
mint valami osztálykiránduláson, úgy éreztem magam. Sebaj, nem unatkoztam.
Daniellel töltöttem az időt, megnéztük a várost, ami nem mellesleg gyönyörű.
Jól esett újra az ausztrál társasága, kifaggattam a futamról, kellemesen töltöttük
az időt. Eszméletlenül hálás voltam neki, hogy képes volt idáig utazni,
ahelyett, hogy otthon, vagy máshol töltené az időt és pihenne. Ki tudja, mennyi
szabadidőm lesz. Említette, hogy Lewis egyszer érdeklődött felőlem, de lerázta.
Erre én jó erősen vállon csaptam, hogy ne rondítson bele a szerelmi életembe, ő
pedig kiröhögött. Szép az élet.
Gelena felült, és álmosan pillantott rám. A csapat összesen
négy szobát kapott, ebből kettő-kettő összenyitható volt. Egy franciaágyban
aludtunk ketten. Senki se számítson luxusra, csak egy fürdőszoba tartozott
ehhez, plusz egy szekrény. Fél tízkor már a szobatársammal együtt léptem ki az
ajtón, a reggeliző felé. Csak a három főedző, Natalie, Tatyana és Tatiana jött
velünk, még tartalék versenyzőt se hoztunk. Biztosak
a dolgukban, annyi szent.
Csendben fogyasztottuk el a nagyrészt zöldségekből és
gyümölcsökből álló reggelit, utána összeszedtük a cuccainkat, és elindultunk az
uszoda felé. Nem oda mentünk, ahol versenyezni fogunk, hanem egy másikba, ami
jóval kisebb. A négy és fél órás edzéssel később, vagyis ötkor már az utolsó
simításokat végeztem magamon a tükör előtt. A kűröket csak egyben lenyomtuk
párszor. A szólómba konkrétan belefulladtam, brutális lett. Nem is magától a
versenytől félek, hanem attól, hogy nem jövök ki élve a vízből. Szerencsére,
mivel nem vagyok benne a rövidprogramba, addig a parton pihenhettem. Bár az
öltözőben Aleksandra, akinek a helyét megkaptam a csapatban, úgy nézett, mint
aki nem akar ölni. Szerintem ő nem bánná,
ha megfulladnék.
Elégedetten billentettem jobbra a fejem, miközben magamat
vizslattam a tükörben. Daniel említette, hogy elegáns ruhát vegyek fel, mert
vacsorázni visz. Nem kell kombinálni, baráti az egész, mégha elég kétértelműen
is fogalmazott, de ő már csak ilyen. Amúgy sem tudnám elképzelni, mint
jövendőbelimet.
- Csak nem találkozol valakivel? - kérdezte, mindentudó
mosolyra húzva a száját Gelena, aki éppen akkor lépett be a szobába.
Végignéztem én is magamon. Egy elegáns, sötétkék ruhát viseltem. Nem volt nagy választék,
ezt az egyet is csak véletlenül dobtam bele. A hajam a természetes hullámaival
együtt majdnem a derekamig ért, eléggé megnőtt. A szememet Alla csinálta meg,
miután visongott egy sort, hogy randizni megyek, legalábbis ezt hiszi. Meg sem
próbáltam megcáfolni, hisz tudtam, hogy lehetetlen. A másik szobából a ricsajra
kidugta a fejét Maria, és egy kevésbé kulturált mondattal közölte, hogy
fejezzük be. Így a sminkem is megvolt, nehezen, de le tudtam beszélni Allat,
hogy nem kell nekem vörös rúzs. A szememet kihúzta, és egy füstös sminket
varázsolt rá, ami szerintem erős lett, de ő csak legyintett, mondván ez semmi. Szerencse,
hogy ő hozta a kűrhöz a sminket, ezért minden volt nála. Azt már meg sem
kérdeztem, hogy miért tart magánál magas sarkút, ha csak versenyezni jöttünk
Taiyuanba.
- Nem élhetsz magas színvonalat, ha nem viselsz magas sarkút
- mantrázta feltartott mutató ujjal, ami még mindig a fülemben cseng.
- Csak baráti - legyintettem, válaszolva Gelena fél perccel
ezelőtti kérdésére. Kicsit elgondolkodtam.
- Azért sok sikert - kacsintott rám.
Kifelé menet szerencsére senkivel sem futottam össze. Száz
százalék, hogy kérdezősködtek volna, hiszen engem nem nagyon lehet látni ilyen
elegáns ruhában. Nem akarok hazudni, ezért nem mondanám azt, hogy randi, de ha
barátit említek, nem hinnék el. Nincs
középút.
Az utca végében beszéltük meg a találkozót. Nem szállt meg
olyan messze, ezért is pont ott. Nem figyeltem az időt, de nem késhettem sokat,
bár az ausztrál már ott álldogált. Remélem, nem várattam meg nagyon, ezt Alla
számlájára írtam. Egy fekete, testre simuló inget viselt, meg kell hagyni,
iszonyat jól állt neki. Elegánsan nézett ki, bár azt nem értettem, miért volt a
fején napszemüveg, ha a nap csak gyéren sütött. A tizenkilenc fok kellően
melegnek bizonyult, ezért levettem a dzsekimet, és a derekamra kötöttem.
- Szia! - köszöntem neki hatalmas vigyorral, miközben puszit
adtam a borostás arcára.
- Szia Kicsi -
ölelt meg. Igen, ez lett a becenevem. Nem mondom, hogy szeretem, de tisztában
vagyok vele, hogy úgy sem fog máshogy hívni, ezért beletörődtem.
- Hova is megyünk pontosan? - sandítottam rá.
- Majd meglátod - csitított el egy pillanat alatt. Feladtam
a próbálkozást, és követtem. Taxiba ültünk, majd kiszálltunk egy étterem előtt.
Kívülről semmi extra, de amint beléptünk, gyönyörű összkép tárult elénk.
Sejtelmes hangulat uralkodott, nagyon ízlésesen volt berendezve. Megfogta a
csuklómat, és elhúzott maga után. Egy kétszemélyes asztalhoz vezetett, ami elég
rejtett helyen volt a többihez képest. Meghitt hangulat uralkodott.
Mindenféléről beszélgettünk, és rengeteget nevettünk. A formaiság kedvéért
salátát rendeltem, mire ő jól kifigurázott, pedig neki is ezt kellett volna
ennie. Ara hivatkozva, hogy nincs itt az edzője, rendelt egy hatalmas adag
szószos tésztát. Már a látványától is rosszul lettem. Ötletem sem volt, hogy hogy lehet annyit megenni egyszerre.
Kellemeset sétáltunk visszafelé. Nagyon jól éreztem magam az
ausztrál társaságában, aki rábeszélt, hogy mihamarabb látogassak ki egy
futamra. Még a testőrségét is felajánlotta, ha nem akarnék találkozni
Lewisszal. A bejárat előtt szorosan megölelt, majd egy puszit akart adni az
arcomra. Oldalra néztem, és kiszúrtam, hogy villant egy vaku. Mihamarabb be
akartam rohanni, hogy ne ismerjenek fel, de legbelül tudtam, hogy késő volt. Daniel
nem érzékelte a paparazzikat. Villámgyorsan felé fordítottam a fejem, de ő nem
számított rá, így elnézte. Az arcom helyett a számra nyomott egy puszit.
Döbbent tekintettel nézett rám, de nem volt idő erre. Ráadásul pont a kamerák
előtt, ezt nem hiszem el!
- Itt vannak! - kiáltottam fel.
- Menj! - lökött el, és befutottam a szállodába, ahol már
nem jöhetnek utánam. Az agyam ezerrel kattogott, pedig tudtam, hogy csak a
véletlen műve az egész. A lépcső felé vettem az irányt, de a lábam hasogatott,
így a kezembe kaptam a magas sarkúmat, és anélkül mentem fel. Nem csúsztam ki
az időből, épphogy beestem a szobába, pár perccel később már Natalie
kopogtatott. Egy gyors zuhany után sóhajtva bújtam be az ágyba, mire Gelena
kérdőn nézett.
- Csak annyi, hogy ne lepődj meg,
ha holnap benne leszek az újságokban. Mellesleg, baráti vacsora volt -
legyintettem. Alla cipőjét csak leraktam a többi közé, majd holnap visszaadom
neki. Fogalmam sincs, hogy hogy képes naphosszat ebben járni, nekem pár órától
is megfájdult a bokám. Visszagondoltam arra a csóknak nem is nevezhető dologra.
Lewis ajka sokkal puhább, ez tény. Bár az ausztrál sem rossz, de elég furcsa
érzés volt ilyen testi kapcsolatba kerülni vele. Tudtam, hogy nem gondol bele
semmit, ez egyszerű véletlen, ráadásul igen szerencsétlen helyzetben. Sebaj, mi
már csak ilyenek vagyunk, vonzzuk a bajt. Azért
holnap ránézek pár hírportálra, hogy milyen cikk született belőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése