2017. április 26., szerda

24

2017. április 21.
Kína, Taiyuan 

Az ébresztő keltett, itt volt az ideje a közös reggelinek. Mivel ma van péntek, és edzeni megyünk le, ezért megengedhettük magunknak, hogy kilencig aludjunk. Natalie biztos elintézett valamit, ha jól tudom, bérelt medencét és edzőtermet is. Csütörtök hajnalban landolt a gép a reptéren, kicsit késve. Aznap aludhattunk tízig, csak egy négy órás edzésen kellett részt vennünk, amit nagyrészt a vízben töltöttünk. Öt órakor utunkra engedtek minket azzal a feltétellel, hogy kilencre már mindenki a szobájában legyen. Komolyan, mint valami osztálykiránduláson, úgy éreztem magam. Sebaj, nem unatkoztam. Daniellel töltöttem az időt, megnéztük a várost, ami nem mellesleg gyönyörű. Jól esett újra az ausztrál társasága, kifaggattam a futamról, kellemesen töltöttük az időt. Eszméletlenül hálás voltam neki, hogy képes volt idáig utazni, ahelyett, hogy otthon, vagy máshol töltené az időt és pihenne. Ki tudja, mennyi szabadidőm lesz. Említette, hogy Lewis egyszer érdeklődött felőlem, de lerázta. Erre én jó erősen vállon csaptam, hogy ne rondítson bele a szerelmi életembe, ő pedig kiröhögött. Szép az élet.
Gelena felült, és álmosan pillantott rám. A csapat összesen négy szobát kapott, ebből kettő-kettő összenyitható volt. Egy franciaágyban aludtunk ketten. Senki se számítson luxusra, csak egy fürdőszoba tartozott ehhez, plusz egy szekrény. Fél tízkor már a szobatársammal együtt léptem ki az ajtón, a reggeliző felé. Csak a három főedző, Natalie, Tatyana és Tatiana jött velünk, még tartalék versenyzőt se hoztunk. Biztosak a dolgukban, annyi szent.
Csendben fogyasztottuk el a nagyrészt zöldségekből és gyümölcsökből álló reggelit, utána összeszedtük a cuccainkat, és elindultunk az uszoda felé. Nem oda mentünk, ahol versenyezni fogunk, hanem egy másikba, ami jóval kisebb. A négy és fél órás edzéssel később, vagyis ötkor már az utolsó simításokat végeztem magamon a tükör előtt. A kűröket csak egyben lenyomtuk párszor. A szólómba konkrétan belefulladtam, brutális lett. Nem is magától a versenytől félek, hanem attól, hogy nem jövök ki élve a vízből. Szerencsére, mivel nem vagyok benne a rövidprogramba, addig a parton pihenhettem. Bár az öltözőben Aleksandra, akinek a helyét megkaptam a csapatban, úgy nézett, mint aki nem akar ölni. Szerintem ő nem bánná, ha megfulladnék.
Elégedetten billentettem jobbra a fejem, miközben magamat vizslattam a tükörben. Daniel említette, hogy elegáns ruhát vegyek fel, mert vacsorázni visz. Nem kell kombinálni, baráti az egész, mégha elég kétértelműen is fogalmazott, de ő már csak ilyen. Amúgy sem tudnám elképzelni, mint jövendőbelimet.
- Csak nem találkozol valakivel? - kérdezte, mindentudó mosolyra húzva a száját Gelena, aki éppen akkor lépett be a szobába. Végignéztem én is magamon. Egy elegáns, sötétkék ruhát viseltem. Nem volt nagy választék, ezt az egyet is csak véletlenül dobtam bele. A hajam a természetes hullámaival együtt majdnem a derekamig ért, eléggé megnőtt. A szememet Alla csinálta meg, miután visongott egy sort, hogy randizni megyek, legalábbis ezt hiszi. Meg sem próbáltam megcáfolni, hisz tudtam, hogy lehetetlen. A másik szobából a ricsajra kidugta a fejét Maria, és egy kevésbé kulturált mondattal közölte, hogy fejezzük be. Így a sminkem is megvolt, nehezen, de le tudtam beszélni Allat, hogy nem kell nekem vörös rúzs. A szememet kihúzta, és egy füstös sminket varázsolt rá, ami szerintem erős lett, de ő csak legyintett, mondván ez semmi. Szerencse, hogy ő hozta a kűrhöz a sminket, ezért minden volt nála. Azt már meg sem kérdeztem, hogy miért tart magánál magas sarkút, ha csak versenyezni jöttünk Taiyuanba.
- Nem élhetsz magas színvonalat, ha nem viselsz magas sarkút - mantrázta feltartott mutató ujjal, ami még mindig a fülemben cseng.
- Csak baráti - legyintettem, válaszolva Gelena fél perccel ezelőtti kérdésére. Kicsit elgondolkodtam.
- Azért sok sikert - kacsintott rám.
Kifelé menet szerencsére senkivel sem futottam össze. Száz százalék, hogy kérdezősködtek volna, hiszen engem nem nagyon lehet látni ilyen elegáns ruhában. Nem akarok hazudni, ezért nem mondanám azt, hogy randi, de ha barátit említek, nem hinnék el. Nincs középút.
Az utca végében beszéltük meg a találkozót. Nem szállt meg olyan messze, ezért is pont ott. Nem figyeltem az időt, de nem késhettem sokat, bár az ausztrál már ott álldogált. Remélem, nem várattam meg nagyon, ezt Alla számlájára írtam. Egy fekete, testre simuló inget viselt, meg kell hagyni,
iszonyat jól állt neki. Elegánsan nézett ki, bár azt nem értettem, miért volt a fején napszemüveg, ha a nap csak gyéren sütött. A tizenkilenc fok kellően melegnek bizonyult, ezért levettem a dzsekimet, és a derekamra kötöttem.
- Szia! - köszöntem neki hatalmas vigyorral, miközben puszit adtam a borostás arcára.
- Szia Kicsi - ölelt meg. Igen, ez lett a becenevem. Nem mondom, hogy szeretem, de tisztában vagyok vele, hogy úgy sem fog máshogy hívni, ezért beletörődtem.
- Hova is megyünk pontosan? - sandítottam rá.
- Majd meglátod - csitított el egy pillanat alatt. Feladtam a próbálkozást, és követtem. Taxiba ültünk, majd kiszálltunk egy étterem előtt. Kívülről semmi extra, de amint beléptünk, gyönyörű összkép tárult elénk. Sejtelmes hangulat uralkodott, nagyon ízlésesen volt berendezve. Megfogta a csuklómat, és elhúzott maga után. Egy kétszemélyes asztalhoz vezetett, ami elég rejtett helyen volt a többihez képest. Meghitt hangulat uralkodott. Mindenféléről beszélgettünk, és rengeteget nevettünk. A formaiság kedvéért salátát rendeltem, mire ő jól kifigurázott, pedig neki is ezt kellett volna ennie. Ara hivatkozva, hogy nincs itt az edzője, rendelt egy hatalmas adag szószos tésztát. Már a látványától is rosszul lettem. Ötletem sem volt, hogy hogy lehet annyit megenni egyszerre.
Kellemeset sétáltunk visszafelé. Nagyon jól éreztem magam az ausztrál társaságában, aki rábeszélt, hogy mihamarabb látogassak ki egy futamra. Még a testőrségét is felajánlotta, ha nem akarnék találkozni Lewisszal. A bejárat előtt szorosan megölelt, majd egy puszit akart adni az arcomra. Oldalra néztem, és kiszúrtam, hogy villant egy vaku. Mihamarabb be akartam rohanni, hogy ne ismerjenek fel, de legbelül tudtam, hogy késő volt. Daniel nem érzékelte a paparazzikat. Villámgyorsan felé fordítottam a fejem, de ő nem számított rá, így elnézte. Az arcom helyett a számra nyomott egy puszit. Döbbent tekintettel nézett rám, de nem volt idő erre. Ráadásul pont a kamerák előtt, ezt nem hiszem el!
- Itt vannak! - kiáltottam fel.
- Menj! - lökött el, és befutottam a szállodába, ahol már nem jöhetnek utánam. Az agyam ezerrel kattogott, pedig tudtam, hogy csak a véletlen műve az egész. A lépcső felé vettem az irányt, de a lábam hasogatott, így a kezembe kaptam a magas sarkúmat, és anélkül mentem fel. Nem csúsztam ki az időből, épphogy beestem a szobába, pár perccel később már Natalie kopogtatott. Egy gyors zuhany után sóhajtva bújtam be az ágyba, mire Gelena kérdőn nézett.
- Csak annyi, hogy ne lepődj meg, ha holnap benne leszek az újságokban. Mellesleg, baráti vacsora volt - legyintettem. Alla cipőjét csak leraktam a többi közé, majd holnap visszaadom neki. Fogalmam sincs, hogy hogy képes naphosszat ebben járni, nekem pár órától is megfájdult a bokám. Visszagondoltam arra a csóknak nem is nevezhető dologra. Lewis ajka sokkal puhább, ez tény. Bár az ausztrál sem rossz, de elég furcsa érzés volt ilyen testi kapcsolatba kerülni vele. Tudtam, hogy nem gondol bele semmit, ez egyszerű véletlen, ráadásul igen szerencsétlen helyzetben. Sebaj, mi már csak ilyenek vagyunk, vonzzuk a bajt. Azért holnap ránézek pár hírportálra, hogy milyen cikk született belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése