19

2017. április 7.

Oroszország, Moszkva

Végre péntek, az egyetlen edzésmentes nap a héten! Hihetetlen, de ez is elérkezett. Vegyük sorra, mi is történt az elmúlt majdnem két hétben.

Hétfő este épségben hazatértem, azon kívül, hogy teljesen elaludtam a nyakam. Biztosítottam erről Danielt is, hogy nem zuhantunk le félúton. Egyáltalán nem volt furcsa átállni újra a fagypont körüli hőmérséklethez, inkább fellélegeztem, hogy nem kell elviselnem tovább a párát. Szép volt, jó volt, meg minden, de hosszútávon fullasztó. Ha már a fulladásnál tartunk, ez jellemzi a legjobban az edzéseket. Spiccelnem még nem kellett, de a lábfejemre ugyan úgy figyeltem. Örültek a visszatérésemnek, Tatyana meg is ölelgetett, ami csak tovább erősítette a gyanúmat. Natalie egyből letámadott, és felmérte, hogy mennyire punnyadtam el a kihagyott idő alatt. Meglepődöttség suhant át az arcán, mikor alig tapasztalt valamilyen elváltozást. Annyira nem is mondható keménynek a szárazedzés része, hiszen a spicces feladatokat nem kell végrehajtanom. Eleinte rossz érzés fogott el, hogy nem fáradok el annyira, de a vízben már egyáltalán nem érdekelt. Gőzerővel dolgoztunk a szólón Tatianával, ehhez pedig arra volt szükség, hogy előbb jöjjek le vízre. Általában egy órát szenvedtem a forgásokkal, utána jött le a csapat a szárazedzésről, és be kellett csatlakoznom. Mentségemre szóljon, megéri a plusz idő, hiszen nagyon jól halad. Eldöntötte a vezetőség, hogy nem csinálunk kombinációs kűrt, hiszen az a kategória csak a helyi kisebb versenyeken van jelen. A rövidprogramban nem voltam benne, de ugyan úgy csináltam tartalékként. Titkon örültem is neki, így több energiám maradt szólózni. A csapatra hangolódtunk rá főleg, ami teljesen készen van. Már csak egybe szoktuk csinálni, megszakítás nélkül, mintha a versenyen lennénk. Apróbb simításokat végeztek csak rajta, kiskapukat keresgettek. Egyetlen dolog nem volt tiszta, a parti beállás, hogy ki mit csinál. Annyi féle verzió született, hogy a végén nem maradt ott semmi. Igazából amiatt nem aggódok, az a legkevesebb, sokszor mikor már elutaztunk, akkor csináljuk meg. Egy héttel ezelőtt hívtam utoljára Danielt, annyira lefoglalt az alvás. Általában, miután hazaértem, ettem, megittam a napi port, megnéztem a híreket és bedőltem aludni. A középsőről jut eszembe, új keveréket kaptunk (mint a lovak). A nyers tojás mindennek az alapja, azt már megszoktam, az összes italba kell. Plusz még beledobáltak vagy ötven féle növényt és vitamint. Félreértés ne essék, nem dopping, hanem természetes teljesítményfokozó. Addig matekoztak az ásványi anyagokkal, míg kijött az ital. Múltkor volt már ebből egy botrány, a kínaiak felnyomtak minket doppingolás vádjával a vezetőségnek. Mivel nem használunk ilyeneket, ejtették az egész ügyet, de az ázsiaiak mindenképp le akarnak buktatni, vagyis megfosztani a tróntól. Szuper, ráadásul az az ország ad helyszínt a következő versenynek, ezért teljes erőbedobással készülünk, hogy hazai közönség előtt le tudjuk őket mosni a pályáról (ez esetben a vízről). Minden épeszű gondolatom vagy az edzés, vagy a kaja körül forgott. Így felüdülésnek hatott, hogy elkezdődött a Kínai nagydíj. Nem volt energiám felkelni reggel öt órakor, hogy lássam élőben a kocsikat, inkább visszanéztem egy összefoglalót. Utólag jól döntöttem, mert nem sok minden történt az eső miatt. Háromnegyed kilencet mutatott az óra, így elérkezettnek láttam az időt, hogy kivonuljak a nappaliba. A konyhában összedobtam pár gyümölcsöt reggeli gyanánt, és úgy, ahogy voltam, kócos hajjal és melegítőben, levágtam magam a kanapéra. Ölembe vettem a tálat, és bekapcsoltam az élő közvetítést. Még tíz perc a kezdésig, ami ottani idő szerint kettőt jelent. Izgatottan várom, habár lehet, hogy a futamot nem fogom látni. Sanghajban van az egyik legjobb pálya. Tavaly több mint százötven előzés történt az ötvenhat kör alatt, ami nem semmi. Garantáltan nem lesz olyan unalmas, mint Melbourne. Kár, hogy csak pár ilyen pálya van a naptárban. Ráadásul most még egy, akár klasszikusnak, de unalmasnak biztosan nem mondható pálya távozik jövőre a naptárból: Malajzia.

Ahogy olvastam, az első edzést elmosta az eső, szó szerint. Ahogy mutatták az élőképet, semmi sem látszott. Az eső esett, és a hatalmas szmog még inkább rontott rajta. Közben bejelentik, hogy csúsztatják az edzést. A pilóták nyugodtan várakoznak, egyeztetnek a mérnökökkel, meg ilyesmik. Mást nem igazán tudnak csinálni. A mezőny a boxban várakozik. Sanghaj időjárása kiszámíthatatlan. Állítólag délutánra már jobb időt jósoltak, de úgy tűnik, ez nem valósul meg. A kommentátorok alig beszélnek valamiről, csak áll a pálya, semmi mozgás. Az FIA közölte a csapatokkal, hogy ameddig nem javulnak a körülmények, nem lesz változás. Hűha, ebből nem nagyon lesz gyakorlás. Érdekes futamnak nézünk elébe, az első edzésen is a mezőny fele nem ment mért időt. A légi felvételeken nagyon rossz a láthatóság. A versenykontroll megerősíti, hogy bármi is történjék, egy perccel sem hosszabbítják meg a kilencven percet. Elnézve a lelátókon fagyoskodó rajongókat, megsajnáltam őket. Ha ebből sem lesz semmi, akkor teljesen felesleges volt kijönniük. Unottan falatozgattam a gyümölcsöket. Már harmincöt perce nem történt semmi. A pilóták igyekeztek elfoglalni magukat, volt, aki táncolt, más focizott… Nem nagyon lehet mit tenni. A pályabírók helyzete sem sokkal jobb. A negyvenedik percben a lelátókon ülő egyik lánycsapat kelt feltűnést. Sorra terítették ki a német zászlókat, de az utolsó L betű helyett lett egy harmadik E, így Vettel helyett Vettee lett. Pár perccel később észrevették a hibát és kicserélték. Könnyen lehet, hogy ez volt a nap legérdekesebb pontja. Egy órája semmi, szó szerint. Lewis kelti fel a feltűnést azzal, hogy kisétál a közönséghez! Aláírt Mercedeses sapkákat dobál! Szép gesztus. Rajta kívül egyetlen pilóta se dugta ki a fejét a boxból, pedig a szurkolók őket akarják látni. Ahogy a britet néztem, összeszorult a szívem. Szándékosan hagytam ki az elején, nem akartam rá gondolni. Egyetlen egy dolgot elfelejtettünk. Számot cserélni. Így nem tudok vele semmilyen módon kommunikálni. Hiányzott, és elhatároztam, hogy biztosan kimegyek a Spanyol nagydíjra, ha törik, ha szakad. Muszáj látnom őt.

Az edzést tizenöt perccel a vége előtt lefújják, ami amúgy el sem kezdődött. Ezért kár volt itt ülni másfél órán keresztül. Remélem, a holnapi nap nagyobb izgalmakat tartogat.