2017. szeptember 30., szombat

51

2017. szeptember 5.
Oroszország, Moszkva

Valami megváltozott a nyár óta, de magam sem tudtam megmondani, hogy mi. Az életem gyökeres fordulatot vett. Sokkal kiegyensúlyozottabban teltek a mindennapjaim. Mi is történt az elmúlt hónapban?
Miután otthon letudtam a kötelező köröket, visszarepültem Budapestre, a Magyar Nagydíj miatt. S még most is, élénken él bennem az a pillanat, mikor a reptéren megláttam Lewist, hiába bizonygattam, hogy felesleges kijönnie elém. Belenéztem a gyönyörű szemébe, ám ekkor furcsa érzés fogott el. A gyomrom liftezni kezdett, a hirtelen jött öröm elszédített. El sem hittem, hogy újra látom. Mintha még el is pirultam volna egy kicsit. Szélesen elmosolyodott, és magához húzott. Ráhajtottam a fejemet a mellkasára, mire a szívem eszeveszett tempóban elkezdett dobogni. Nem értettem a reakciómat, de hirtelen nem is foglalkoztam velük. Úriember módjára azonnal átvette a bőröndömet. Olyan érzésem volt, mintha minden gondom hirtelen megszűnt volna mellette. Akármiről csacsogtam, érdekelte. Leginkább a világbajnokságot elemeztük, meglepett, hogy ennyire érdekelte, mi van velem. Nem szoktam hozzá a törődéshez.
Egyre többször kaptam magam azon, hogy mikor a VIP részben ültem egyedül, folyamatosan csak Lewison kattogott az agyam. Újra és újra felelevenítettem a kellemes perceket, pillanatokat, a beszélgetéseket, és ilyesmiket. Hiába ráztam meg a fejem, hogy a gondolataim kitisztuljanak, nem használt. Rettenetesen idegesített, hogy folyamatosan jelentek meg a képek. Legszívesebben fejencsaptam volna magam, de tudtam, hogy egész biztosan idiótának néznének. A hétvége alatt teljesen felpörögtem. Kezdtem úgy érezni, hogy végre minden összejött. Már csak az utána következő mélyponttól tartottam, de hiába. A nagydíj ugyan nem alakult a legjobban, de szerencsére Lewis egyáltalán nem tört le. Igyekeztem a szünetre terelni a figyelmét.
Nos, igen, a szünet, vagyis az augusztus. Az első utam haza vezetett, a kevésbé meleg Oroszországba. Lewis el akart vinni kettesben nyaralni. Meg is beszéltük az időpontot. Ha arra gondoltam, mindig hatalmasat dobbant a szívem, hogy csak mi ketten leszünk ott. Bevallom, rettenetesen izgultam, bár tudtam, hogy nem lesz semmi baj. Először felvetettem az ötletet, hogy mi lenne, ha társaságban mennénk. Abban a pillanatban még nem, de visszagondolva felfigyeltem egy gyanús momentumra. Látszott rajta, a testbeszéde elárulta, hogy nagyon nem szeretne bemutatni a barátainak. Nem csináltam ebből nagy ügyet, de így utólag kicsit furcsán érintett. Az ő programjait is pontosan tudtam: a nagydíj utáni héten a hegyekbe ment a barátaival, utána pedig Barbadosra. Nem akadályozhattam meg és nem is akartam, tisztában voltam vele, hogy minden évben megy oda. Addig én otthon tevékenykedtem. Mindenki valamilyen egzotikus, nyugodt szigeten töltötte a napjait, azonban én pezsgésre vágytam. Magam sem hittem el, de teljesen komolyan. Végre élni akartam az életet. Erre alkalmasabb embert nem is találhattam volna, ugyanis Vladával egy rugóra járt az agyunk. Mindkettőnknek maradt egy kis spórolt pénze is, már csak az úticélt kellett kinézni. Costa Brava tökéletes választásnak bizonyult.
Egy hetet töltöttünk el az európai országban ketten, utána a Maldív-szigetekre utaztunk, mielőtt 
visszajöttünk volna. Először mentem ilyen nagyobb kiruccanásra a szülők nélkül. Felemelő érzés volt igazán szabadnak lenni, mindentől és mindenkitől távol. Két nappal később megint repülőre szálltam, azonban nem az edzőtársam, hanem Lewis társaságában. Öt napot töltöttünk el Kubában kettesben. Ezalatt az idő alatt hihetetlenül közel kerültünk egymáshoz, összeszoktunk. Szinte már megszoktam, hogy mindig mellette alszom el. Teljesen úgy viselkedtünk, mint egy pár. És ezt egyáltalán nem bántam.
Mikor már egy hete otthon szenvedtem, ugyanis Vlada a családjával és a rokonaival is ment nyaralni, egyre inkább szenvedtem. Hiányzott a sport, a mozgás, a víz, egyszóval, minden. Az edzők megtiltották, hogy szinkronússzunk a szünetben. Szerintük motiváltabbak leszünk, ha megvonják tőlünk. Én már tűkön ültem, és vártam, hogy végre újra edzésre mehessek. Sokan emiatt nem tartanak normálisnak, de ez a szenvedély. Azokban a napokban rengeteg műkorcsolyavideót is megnéztem. Folyamatosan olvastam utána a sportnak, lassan már kívülről fújtam az összes elemet. Már csak pár nap volt hátra az utazásig, egyenesen Belgiumba, a szünet utáni első nagydíjra, de én nem bírtam várni. A városban kerestem egy, lehetőleg nagyon amatőr jégtáncegyesületet. Nem akartam versenyszerűen sportolni, éppen annyit, hogy nagyjából megtanuljam a fortélyait, és egy kicsit elvonja a figyelmem. A szinkronúszást semmi pénzért sem adtam volna fel. Három edzésre mentem el összesen. Iszonyatosan megtetszett a sport, élveztem a jeget. Igaz, még csak a korcsolyázási technikámat csiszoltuk, de így is
teljesen megszerettem. Sajnáltam, hogy nem kezdtem el korábban.
Befordultunk a nyár utolsó előtti hetébe. Annyira nem tudtam mit csinálni, hogy szerdán már a helyszínen voltam. Élveztem a pezsgést. Természetesen Lewis is rettenetesen hiányzott. Kezdtem úgy érezni, hogy kialakult valami. Kötődtem hozzá, de nem akartunk elsietni semmit sem. Azonban ott motoszkált az agyamban, hogy örökké ő sem fog várni, de igyekeztem ezt a gondolatot elhessegetni. A legtöbben azt hitték a paddockban, hogy a barátnője vagyok. A sajtó is rákapott a témára, de igyekeztem figyelmen kívül hagyni, és egyetlen ilyen cikket sem olvastam el. Annyira el voltam foglalva a férfival, hogy meg is feledkeztem egy emberről. Mégpedig Danielről.
Sosem szabad elfelejteni, hogy honnan jött az ember. Amikor elgondolkodtam ezen, borzasztóan rossz érzésem támadt, teljesen elhanyagoltam az ausztrált Lewis miatt, pedig ő még a világbajnokságra is kijött. Ezért szombat reggel semmivel sem törődve a Red Bull tetőteraszán ücsörögtem vele kettesben. Jól esett kibeszélni a dolgaimat, azonban a britről egy szót sem ejtettem. Valamiért ellenezte ezt az egészet, ezért inkább nem terheltem le vele. Csak akkor vettem észre, hogy mennyire hiányoztak a hülyeségei, és a bohóckodása. Utána, mikor visszasétáltam a Mercedes boxába, a média megindult. Rám zúdítottak mindent, és elkönyvelték, hogy csalfa vagyok. Lewis persze iszonyatosan dühbe gurult, de szerencsére meg tudtam fékezni. Arra, hogy Daniellel beszélgettem, egy szót sem szólt, szerencséjére. Ugyanis nem bírom, ha beleszólnak az életembe. Csak az újságírókat szidta, akik ezt terjesztették.
Az időmérőn pedig beérte Schumachert pole pozíciók tekintetében. A nagydíj ennél jobban nem is alakulhatott volna számunkra. Lewis domináns győzelmet aratott, s tovább csökkentette a hátrányát Sebastiannal szemben. Az eddig tökéletesnek tűnő hétvége akkor dőlt romba, mikor az eredményhirdetés után megláttam Allát kifelé sunnyogni a Ferrari részéből. Az állam is leesett. Ő sem unatkozhatott a szünetben. Azért járkált titokban, nehogy kiszagolják, és így a pilóta felesége is megtudja. Utáltam ezért a tettéért. Szétrombol egy házasságot, ráadásul ahol még gyerekek is vannak, csak mert ő egy kis kalandra vágyik? Rettenetesen felhúztam ezen magam. Felírtam a képzeletbeli listámra, hogy el ne felejtsek a következő találkozásunkkor beszélni Sebastian fejével. Ugyan nem ismertem a németet, de nem akartam, hogy emiatt menjen tönkre a kapcsolata. Mivel aktívan követtem a híreket, ezért azt is tudtam, hogy Hanna a fiatalkori szerelme. Tarthattam volna Allának egy kiselőadást is, de ő nem fog megváltozni. Csak rossz emberrel kezdett ki, ugyanis megvolt a véleményem emberileg Vettelről, és tudtam, hogy ő nem ezt érdemli. Ismertem Allát, hogy akárkinek a fejét képes pillanatok alatt elcsavarni, és sose ő távozik ebből vesztesen. Nem mentem oda hozzá, nem szóltam neki. Mindenki tudta, hogy itt vagyok, még az is, aki életében nem látott, csak most, a címlapon.
Az arcomat kifejezéstelen maszkba rendeztem. Amint megláttam a felém igyekvő Lewist, ez az egész kiment a fejemből. Boldogan ugrottam a nyakába, elfelejtve az idegeskedést. Megvártam, míg mindent elintézett, és visszamentünk a szállodába. Huszonnyolcadikán, hétfőn repültem haza, majd csütörtökön pedig az Olasz Nagydíjra. Élveztem a folyamatos repkedést az országok között. Azon kevés emberek közé tartozom, akiknek semmi baja sem lesz az időeltolódástól. Monzát gyönyörűnek tartottam. Az augusztus végi időjárás kellemesen melegnek bizonyult az olasz városban. A két futam közötti napokban még elmentem két edzésre. Előbb érkeztem, és maradtam túlórázni is, vagy magamtól gyakoroltam a pályán. Nagyon megtetszett, akár egész nap képes voltam a jégen csúszkálni.
Észrevettem, hogy az előző héthez képest Lewis egy kicsit távolságtartóbb lett. Nem tudtam mire vélni, de egy kicsit rosszul esett, még ha nem is mutattam ki. Idegesített, hogy nem voltam tisztában az okával, de úgy gondoltam, éreztem, hogy ezt magában kell lerendeznie. Én csináltam mindent ugyan úgy, mint eddig.
Pénteken, a paddockban sétálva lehetett érezni, hogy van valami a levegőben, szó szerint. Az égen gyanús felhők gyülekeztek, és a páraszint is jelentősen megemelkedett. A természetesen hullámos hajamat alig bírtam kordában tartani. Ekkor már sejthető volt. Szombaton pedig leszakadt az ég. A harmadik szabadedzésen mindössze tizenöt percet köröztek a versenyzők. Az időmérőt ugyan megtartották, de már az elején Grosjean kicsúszása miatt behívták a mezőnyt. Örökkévalóságnak tűnő két és fél óra után újra folytatódott. Végül Lewis nyerte meg, ezzel átvette a vezetést az örökranglistán. Nagyon büszke voltam rá. Az örömöt még csak tetézte, hogy a Ferrarik az ötödik és a hatodik helyről rajtolhatnak majd. Eredetileg a két Red Bull végzett Hamilton mögött, de mindkettőjüket hátrasorolták a mezőny végére. Ezáltal érdekes sorrend alakult ki, ugyanis Stroll indulhat a második, Ocon pedig a harmadik rajtkockából. Senki se akarta elbízni magát, ezért visszafogottan ünnepeltünk.
Vasárnap reggel a szobába teljesen besütött a nap, egyenesen a szemembe, mivel nem húztuk be a függönyöket. Az ébresztő csörgésére felültem az ágyban, de Lewis azonnal visszanyomott. Fel akart kelni, de amint meglátta (vagyis nem látta) a napfényt, átfordult a másik oldalára. Az oldalát kezdtem el bökdösni, mert nem akartam, hogy elkéssen.
- Reggelt – morogta. Pislogott párat, majd mélyen belenézett a szemembe. Annyira aranyosnak találtam ilyenkor. Káromkodások közepette elhúzta a függönyt, és nekiállt készülődni. Együtt mentünk ki a pályára. Az út alatt a gondolataimba merültem. Tulajdonképpen nem is tudtam, hányadán állunk. Bár, még magamban sem tisztáztam az érzéseimet, és ahogy észrevettem, még ő sem. Szerencsére nem kérdezett rá a szótlanságom okára. Viszont amikor Danire gondoltam, borzalmas érzésem támadt. Teljesen elhanyagoltam, pedig nem szabadott volna. A hétvége alatt, amikor csak tehettem, lementem hozzá. Már nem a Red Bullnál néztem a futamokat, apámnak is csak néha köszöntem, de alig láttam. Hivatalosan a Mercedes meghívottjai között szerepeltem. Próbáltam Lewis miatt nem megváltozni, de nehezen ment. Legszívesebben minden egyes percet a brittel töltöttem volna. Tudtam, és harcoltam az ellen, hogy kiforduljak önmagamból.
A nagydíj a tegnapi naphoz képest egy csepp eső nélkül telt. Lewis rajt-cél győzelmet aratott. Bottas a második helyre ért be, s a Ferrari becsületét Vettel mentette meg. Daniel sajnos leszorult a dobogóról, de ez is hatalmas teljesítmény ahhoz képest, hogy az utolsók között indult. Az eredményhirdetésnél inkább a motorhome-ban maradtam. A tévén keresztül is hatalmasnak tűnt a
pirosba öltözött tömeg, ami megjelent az egész célegyenesben. Mindenhol ferraris lobogók, vörösbe öltözött emberek. Madártávlatból iszonyúan jól nézett ki.
Sajnos nem maradhattam sokáig, ugyanis hétfőn, azaz ötödikén kezdődött az edzés. Az eredményhirdetés után azonnal a reptérre igyekeztem, hogy elérjem a gépet.
Ma boldogan ébredtem. Végre mehetek edzésre! Egy normál ember szájából ilyet se hallani. Viszont most jön a kevésbé izgalmas része: az alaphelyzetek, véget nem érő erősítések. A szeptember az egy ilyen hónap. Készülünk a következő szezonra. Még csak a Junior Világbajnokság időpontja van meg, de a felnőtté még nincs, ezért azt se tudjuk, mikor fogunk versenyezni. Viszont annyi izgalom lesz az egészben, hogy 2018-tól változnak a szabályok, de még nem adták ki hivatalosan. Annyi biztos, hogy junior korosztályban is kötelezők helyett rövidprogram és technikai versenyszámok lesznek, mint felnőttben, bár ez minket nem érint. Mindenesetre, Tatyana már elkezdte összerakni.
Tagadhatatlanul visszatértek a hétköznapok, minden a rendes kerékvágásban zajlott, mint a szünet előtt. Teljesen kiegyensúlyozottan tértem vissza, minden rendben volt. Semmit sem sejtettem. Hogyan lehet teljesen leépülni mindössze egy hónap alatt? Kövesd az én példámat.