41

2017. július 4.

Oroszország, Moszkva

A garázs egy emberként ugrott fel a helyéről. Daniel Ricciardo megnyerte az Azerbajdzsáni nagydíjat. A futamot tűkön ülve néztem végig, egyáltalán nem volt unalmas. Amint megjelent az ünnepelt pilóta, azonnal a nyakába kapott. Nevetve fogadtam a pezsgős ölelését, az sem zavart, hogy a ruhám is olyan lett. Egészen beesteledett, már csak a mi garázsunkban volt hangzavar. Valaki megbökte a vállam. Az egyik szerelő volt az. Oldalra mutatott, ahol a bejáratnál Lewis toporgott. Nyilván nem akart bejönni és feltűnést kelteni. Kifelé bökött a fejével. Megértettem a jelzést, összeszedtem a cuccom, és utána mentem. Kiértünk a folyosóra, ahol már egy lélek sem járt.

- Figyelj… - kezdte. - Arra gondoltam, hogy mivel te nyilvánvalóan nem tudsz sehova se menni az edzések miatt, ezért én jönnék hozzád. Valamelyik nagydíjra ki tudsz jönni?

- Csak a magyarra - húztam a számat.

- Mielőtt Ausztriába mennék, beugornék hozzád - kacsintott.

- Ha nem bánod, hogy a nap nagy részében edzésen vagyok. - Nem akartam elmondani neki, hogy a szüleimmel élek. Valamiért kínosnak éreztem ezt az információt.

- Nekem úgy is jó, csak veled legyek - mosolyodott el, nekem pedig elöntötte a pír az arcomat.

- Rendben.

- Majd írok. Addig is, vigyázz magadra! - Közelebb lépett, és egy puszit nyomott a számra.

***

A keddi napon a világ legédesebb mosolya köszöntött. Ráadásul Lewis megígérte, hogy bejön hozzám az edzésre. Megkérdeztem az edzőket, akik rábólintottak, hogy a szóló vizes edzésemen ott legyen. Azonban ebben a kicsivel több, mint egy hétben rengeteg dolog történt.

Az első és legfontosabb, hogy Svetlana Romashina nem került be a keretbe. A csapat teljesen megújult, a duót pedig Aleksandra és Svetlana (Kolesnichenko) kapta meg. Engem indítanak technikai és szabadprogram szólóban is. Kombinációs kűrünk nincs. Így, hogy Aleksandra is duózik, kiszedték a csapatprogramokból. És engem raktak be. Svetlana helyére pedig egy másik felnőttet, aki eddig csak tartalékként volt jelen, Polinát. Meg még pár új embert. Nem számítottam arra, hogy bekerülök a rövidprogramba, viszont így nem volt megállás. Az edzések nagyon húzóssá váltak, ezerrel készültünk a világbajnokságra, ahol életünk formáját kellett nyújtanunk. A szólóm pedig… ha azt hittem, hogy régen nehéz volt, az semmi ahhoz képest, amit most raktak be. Nem is igazán a levegő, hanem az elemek miatt. Olyan technikás elemek voltak benne, mint amilyeneket még Natalia csinált fénykorában. Tudtam, hogy tizennyolc évesen az élmezőnyben hatalmas kiváltság elindulni, és Tatyanáék bizalmat szavaztak nekem, simán elindíthatták volna Svetlanát, de adtak egy esélyt, hogy bizonyítsak. Ami plusz edzést is jelent, természetesen. A központban egész álló nap bent vagyunk, az számít pihenőnek, ha a parton számolunk, a kőkemény erősítés miatt folyamatosan izomlázzal küszködtem, alig bírtam járni. De összeszorítottam a fogamat, és minden áron kibírtam. Akkor is, ha láttam, sok társam kidőlt, azok, akik velem együtt jöttek fel ebben az évben a korosztályba. Én akkor is megcsináltam.

Lewis betartotta az ígéretét, és amint lerendezte a tárgyalást Franciaországban az azerbajdzsáni incidens kapcsán, azonnal repült Oroszországba. Tegnap este állított be hozzám, miután kipanaszkodta magát az orosz betűk és a szerinte érthetetlen szavak miatt. Csak nevetni tudtam a telefonban. Egy öleléssel köszöntött. Egész este jól elvoltunk, először még feszengtem, de egy idő után már teljesen feloldódtam. Megkérdezte, hogy aludhat-e velem, amire természetesen rábólintottam. Azonban valami más volt. Nem tudtam rájönni az okára, okozott is egy álmatlan éjszakát. Valami megváltozott benne. Nem volt olyan közvetlen, egyáltalán nem nyomult, mint az előző nagydíjon. Mintha inkább megismerni akart volna, arra terelni a hangsúlyt, és nem flörtölni. Fogalmam sem volt, hogy miért, egyszerűen csak simán meggondolta magát, vagy ilyesmi. Sokkal óvatosabb lett, de egyben figyelmesebb. Rengeteget kérdezgetett rólam, a múltamról, és úgy tűnt, hogy érdekli is. Nem az a része, hogy kik voltak az osztálytársaim, milyen gimnáziumba jártam, hova szoktam elmenni… nem, hanem a sportról. Mintha egy kis csodálatot is láttam volna a szemében, de nem akartam illúziókba ringatni magam. A szinkronúszókat nem sokan becsülik, a legtöbb ember abban a tudatban él, hogy ez pofonegyszerű. Azonban, ha valaki a felszín - jelen esetben a víz - alá néz, akkor láthatja, hogy kemény munka ára mindez. A stressz, a konfliktusok, harc a keretbe bejutásért, és a többi mind-mind felemészti az idegrendszert. Csak az maradhat meg ebben a sportágban, aki kibírja mindezt.

Nyúzottan keltem fel, és készítettem el a reggeli turmixot. Gyorsan összepakoltam a táskámat, beraktam minden szükséges dolgot az edzésre. Az italból egy kicsit hagytam Lewisnak, még tegnap este mondta, hogy meg akarja kóstolni, mit kell nekem legyűrni minden reggel. Ma úgy döntöttem, hogy epreset csinálok, hiszen már javában tombolt a nyár, így a gyümölcs is megérett. Mikor már éppen indultam volna, megjelent a pilóta a lépcső alján, mindössze egy boxerben. Akaratlanul is végignéztem a felsőtestén, valljuk be, nem panaszkodhattam a látvány miatt. Miután sikeresen zavarba hozott - ismét -, kissé kómásan átölelt, és egy jókívánsággal búcsúzott, ugyanis én már késésben voltam.

A feladatokat dupla erőbedobással csináltam, motivációhiánytól nem szenvedtem. Másrészt meg az is mindig meghozta a kedvem az esti szólózáshoz, hogy imádtam késő délután a tájat. Nem volt túl meleg, se hideg, a nap nem vakított, de ugyanakkor még sütött, azonban a fények már égtek a medence partján… nyáron mindig a kinti részen edzünk, amihez egy lelátó is tartozik, közvetlenül a víz mellett. Egy rövid pihenő után bekaptam pár falatot, majd követtem Tatianát. A csapatot hazaengedték, egyedül én maradtam itt, Margarita (aki eredetileg balettot oktat a kecsesebb mozgásért, most engem is külön edz)Tatiana, Natalia és Svetlana, a két olimpiai bajnok és szólista társaságában. Egy fejessel lazán beugrottam a vízbe, az a zöldség, amit ettem, erőt adott, de nem nehezített el. Sokat amúgy sem ehettem volna, hiszen most következett a két órán át tartó forgás a víz alatt.

Kábán és szédelegve ültem ki a medence szélére. El sem hittem, hogy végre vége. Már a falak is összemosódtak, a kezemet alig bírtam használni. Éreztem, hogy sürgősen be kell ülnöm a jacuzziba, vagy különben holnap mozdulni se bírok. Felnéztem a lelátóra, ahol két alakot véltem felfedezni. Lewist felismertem, a mellette ülőnek pedig törölköző volt a hátán, és egy nagy sporttáska mellette. Csakis Vlada lehetett az.

- Szia - köszönt mézes-mázosan a barátnőm, mikor odaért mellém. - Tudod, hogy mi milyen jóban vagyunk…

- Mi kéne? - kérdeztem nevetve.

- Fuvar - mosolygott.

- Hát… - húztam a számat.

- Amúgy anyukám csinált Vinyigretet, rengeteg adagot, szerintem maradt - somolygott.

- Miért nem ezzel kezdted? Persze, hogy hazaviszlek! - Semmi kedvem sem volt főzni.

- Így már mindjárt más. Megvárunk az előtérben, siess!

Eközben Lewis egy kissé mögöttünk lépkedett. Mikor megláttam, egyből odamentem hozzá és megöleltem, direkt úgy, hogy a legtöbb vizes foltot hagyjam rajta. Nevetve tűrte, ahogy még a fejemet is belé törlöm, csak azért is alapon, de nem foglalkozott vele, inkább átkarolta a derekamat. Egy kicsit feszengtem, hiszen mégiscsak egy fürdődresszben járkáltam előtte, ráadásul gyanítottam, azért nem jött mellénk, mert a fenekemet nézte. Plusz a beszélgetésből semmit sem értett.

Elszaladtam az öltözőbe, és villámgyorsan kapkodtam magamra a ruháimat. A csuromvizes hajamat csak simán felkontyoltam, nem volt idő szárítgatni. Minden cicoma nélkül kimentem, sminket amúgy sem hordok magamnál, hiszen csak edzésről jöttem.

- Ha nem gond, gyorsan hazavisszük még Vladát is, meg az anyukája csinált ebédet, így nem kell otthon még ezzel szenvedni.

- Rendben, nekem mindegy - mondta, és elindultunk kifelé.

Beültünk az autóba, Lewis ült az anyósülésre, míg a barátnőm hátra szorult. A két ülés között átfurakodva kapcsolgatta a rádiót, míg nem elégedetten felkiáltott. Tudtam, mi fog következni.

Vlada teljes beleéléssel elkezdte énekelni a Despacitot, természetesen nulla énekhanggal. Ahhoz képest, hogy nem tudott spanyolul, a teljes dalszöveget kívülről fújta. Velem is megtanultatta, mikor egyszer nálam aludt.

- Despacito… Quiero respirar tu cuello despacito. Deja que te diga cosas al oído. Para que te acuedes si no estás conmigo… Despacito! - ordította teljes hangerővel. Először csak nevettem rajta, majd én is beszálltam az éneklésbe, ami inkább üvöltésnek volt megfelelő. Lewis csak döbbenten nézett, majd nyugtázta, hogy nem vagyunk normálisak. Nos, ha Vlada elemében volt, ez sokszor megesett.

Gyorsan bementünk a házba, a szülők örömmel fogadtak. Ahogy láttam, amíg mi kiszedtük az ételt és elcsomagoltuk, Lewis Vlada apjával beszélgetett az autókról, akiről - mint kiderült - nagy autósport-rajongó. Mindig is imádtam a barátnőm szüleit, úgy kezeltek, mintha én is a lányuk lennék. Hosszas búcsúzkodás után (azt akarták, hogy náluk vacsorázzunk, de tekintve, hogy Lewis reggel indult, minden percet szerettem volna kihasználni kettesben) végre hazajutottunk. És még főzni sem kellett. Nincs is jobb Vlada mama Vinyigretjénél. Lewist megkérdeztem, hogy szereti-e a céklát, rábólintott, de kíváncsi voltam, hogy tényleg ízleni fog-e neki a hagyományos orosz étel. Azonban, mikor kinyitottam a bejárati ajtónkat, egy kellemetlen meglepetésbe ütköztem. Mégpedig anyukámba.

A konyhában tevékenykedett. Amint megláttam, kővé dermedtem, kis híján majdnem elájultam. Mégis mit keresett itt? Úgy volt, hogy apával megy az Egyesült Királyságba, hogy egy kicsit együtt lehessenek az Osztrák nagydíj előtt. Ehhez képest itthon takarított.

- Elena! - köszöntött. Még mindig nem tért vissza a lélekjelenlétem. Remegtem. Félelem járta át a testemet. Mit akar?

- Szia - köszöntem döbbenten. A hangomat nem is ismertem fel, eszméletlenül vékony és ijedt volt.

- Ma is voltál edzésen? Ugye indulsz a világbajnokságon? - kérdezte. Semmi hogy vagy, jól vagy, ilyesmik… nem, egyből a VB.

- Igen, kerettag vagyok a rövid- és a szabadprogramban is, továbbá én szólózom.

- Na és a kombi? Oda nem sikerült bejutnod? Látod, keményebben kellene edzened, nem holmi pasikkal fecsérelned az idődet. Ráadásul láttalak az újságban is, és most megint mással mutatkozol? Inkább a sporttal foglalkozz, mert csak akkor lehetsz sikeres. Maga pedig ne pazarolja tovább a lányom idejét… - mondta, de félbeszakítottam.

- Nincs kombink - ráztam meg a fejemet. Ellentmondást nem tűrően fogtam meg Lewis kezét, és felvonszoltam a szobámba. Becsuktam az ajtót, és a biztonság kedvéért kulcsra zártam. Hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy ne kezdjek el zokogni. Miért nem vagyok neki elég jó? A saját lányát ócsárolja. Mindenben benne vagyok, de neki ez sem elég. A büszkeség szikráját sem véltem felfedezni a szemében. Neki csak az számít, hogy minél többet és többet érjek el. Egy újabb nap, amikor nem érdekelte, hogy mi volt velem. És ami a legszomorúbb, hogy ráadásul az újságoknak hisz, és egy világi ribancnak gondolt most. Nagyon nyomasztó tudott lenni, hogy mindig a legjobbat kell nyújtanom, vagy ha nem, akkor már is egy utolsó senkiházi voltam. Azonban ma már nem érdekelt, hogy mit gondoltak rólam a szüleim. Bár apukámmal egészen normalizálódott a viszonyom. Anyával meg kétlem, hogy bármikor is fog.

- Bocsi, csak nem bírtam már egy légtérben maradni vele. Maximum fél óra, és elmegy itthonról - sóhajtottam.

- Megértem. - Csak ennyit mondott. Odajött hozzám, és megölelt. Tudta, hogy nem kellenek szavak. Jól esett a mellkasára hajtani a fejem. Nem tudtam, hány percig álltunk így, de egy idő után elengedett. Leültem az ágyamra, ő pedig odasétált a szekrényhez, amin a díjaim voltak.

- Még nem is néztem meg őket - mondta. Mindegyikről megkérdezte, hogy mikor volt, milyen volt, érdeklődött mindenről. És én csak meséltem, és meséltem… a végére teljesen kiszáradt a szám, de nem úgy tűnt, mint aki unja.

Óvatosan lemerészkedtem a tál étellel a kezemben. Szerencsére elment. Gyorsan megterítettem a vacsorához. Figyeltem a pilóta reakcióját, és kikértem a véleményét az orosz salátáról. Szerinte furcsa, de nem rossz. Én viszont imádtam, ezért egy hatalmas adagot pusztítottam el.

- Egyébként nem értem az anyukádat. Bámulatos, amit edzésen is csináltál, a szinkronúszók, akiket láttam így olimpián, meg ilyesmiken, mind sokkal idősebbek, de te ezt ilyen fiatalon tudod. Gyönyörű volt, de tényleg - bókolt.

- Köszi - motyogtam.

Nem hittem el, már megint zavarba hozott! Jézusom, már egy mondattól elpirultam. Nem lesz ez így jó!

- Ha nem gond, beülnék a jacuzziba egy kicsit.

- Jövök én is fürdeni…

- Fürdőruhában - fejeztem be a mondatot, eloszlatva a reményt, hogy meztelenül láthat. A szobámban gyorsan átöltöztünk, természetesen külön, majd egy törülközővel lementünk. Eszméletlenül jól esett bebújni a habok közé a forró vízbe, végre lazíthattam egy kicsit. Pár percig csak csendben élveztük ki a pillanatot, majd utána elkezdtünk teljesen random dolgokról beszélgetni. Rengeteget nevettünk. Jó volt… nagyon jó.

*Vinyigret: Orosz hagyományos étel, céklasaláta.