38

2017. június 21.

Oroszország, Moszkva

Szerda reggel szokatlanul boldogan ébredtem. Lementem, megittam a szokásos turmixot reggeli gyanánt, és mentem is edzésre. Irigykedve néztem a vendégszoba felé, ahol Dani még nagyban az igazak álmát aludta. A csapattársaimnak is feltűnt, mennyire feldobott voltam, természetesen egyből a tegnapi pasira gyanakodtak, le sem tudtam mosni magamról. Vladának annyit mondtam, hogy tényleg csak egy barát, a többiek kombinálnak. A feladatokat dupla erőbedobással csináltam, és felettébb élveztem a kűrözést is. Ritka az ilyen.

Délután Daniel kérésére bejártuk a várost, megmutattam neki a kedvenc helyeimet, bementünk a bevásárlóközpontba is, ahol összefutottunk Vladával. A lány először nagyon meglepődött, de utána már kellemesen elbeszélgettünk. Említette, hogy csak egy töltőért ugrott be az egyik boltba. Az ausztrálnak sem volt ellenére, így a csapattársammal kiegészülve folytattuk utunkat. Nagyon örültem, hogy jóban lettek.

A felüdülés után következett a mélypont. Csütörtök reggel könnyes búcsút vettem Danitől. A kedvem alábbhagyott, az edzést végigszenvedtem. Szerencsére pénteken nem kellett menni, egy nap pihenőm volt, majd visszatért a szenvedés. A csapattársaimnak nem is (Vladán kívül, ő tudott mindent), de Natalie észrevette a szokottnál is nyomottabb hangulatom. A lányok azért nem, mert én mindig ilyen voltam, semmi életkedv nem látszott rajtam általában. Aztán szombat reggel állt a bál. Maria közölte, hogy nem tud jönni jövő hét szombaton, mert muszáj elmennie valahova. Tatyana tajtékzott, de a végén kiadta szünetnek azt a napot is, mert egy ember nélkül mit ér a csapat.

Ma csak csináltam a szokásos rutint, és áldottam az eget, hogy már hét közepe van, azaz szerda. Holnap egy edzés, utána két nap pihenő! Csak ez éltetett. Majdnem elaludtam a vizes edzésen, pedig egyáltalán nem volt unalmas, csak én voltam fáradt. Edzés végén odaintett magához Tatyana. Kiszálltam a vízből, elszaladtam gyorsan a törölközőmért, és megálltam előtte.

- Feltűnt, hogy valamiért állandóan rosszkedved van - mondta. Nem csodáltam, hogy kiszúrta, hiszen pszichológia szakon is végzett. - Nem tudom, miért, és nem is érdekel, de emiatt romlani fog a teljesítményed is. Rád férne a pihenés, ha utána újult erővel tudsz visszatérni. Van valami barátocskád, azzal elmehetnél a hétvégén valahova, mit tudom én hova, valami nyugodt környezetbe, ahol jól érzed magad, felőlem aztán más ország is lehet, csak érj vissza időben. Pénteken és szombaton nincs edzés, a vasárnapot pedig elengedem neked, csak rövidprogramozni fogunk. A lényeg, hogy menj el valahova, pihend ki magad, és hétfőn újult erővel gyere vissza. Semmi buli és alkohol - nézett rám szúrósan.

- Rendben - motyogtam. El sem hittem, hogy komolyan elengedett. Nem mondta, de tudtam, hogy ettől még nem csökkennek az esélyeim a bekerülésre. Meglepett, hogy ennyire törődött velem, az érzéseimmel. És az még jobban, hogy ő kérte, ne jöjjek edzésre.

Öltözés közben gondolkodtam, hogy hova tudnék menni. Az itthon kuksolás nyilvánvalóan nem fog segíteni. Erősen töprengtem a dátumon. Június huszonharmadikán mégis hova mehetnék? És ekkor beugrott egy ország. Azerbajdzsán!