2017. június 28., szerda

42

2017. június 23.
Azerbajdzsán, Baku

A tegnapot sokkal nagyobb életkedvvel csináltam végig. Ez Tatyanának is biztos feltűnt, mert elégedetten nézett rám, mikor kijöttem a vízből. Felhívtam Danielt, aki ujjongva fogadta a hírt, miszerint kijövök a futamra. Intézett szállást is, meg mindent. Pakoltam, majd este tíz órakor már a terminálban várakoztam. A gép késett, nem is keveset, ezért csak reggel ötkor estem be hullafáradtan a szobába. Az időeltolódás nem jelentett gondot, mivel csak egy óra volt a különbség Moszkvához képest.
A bakui Boulevard Hotel mesésen nézett ki. A luxus minden mennyiségben megtalálható volt mindenhol. A szoba különösen tetszett, örültem, hogy nem foglaltak nekem egy tengerparti lakosztályt, ezzel is bőven megelégedtem. Maga a helyiség nem volt valami nagy, egy sima, franciaágyas háló fürdővel, viszont annál ízlésesebb. A szürke, barna és fehér színek domináltak. A bejárati ajtón belépve egy szekrénysor után található a háló. A jobb oldalon a fal mellett húzódott az ágy. Vele szemben lévő falon fa dekorációval körbevéve egy hatalmas plazmatévé. Ha
továbbmentünk, a fekhely után még egy szürke fotel terpeszkedett, előtte egy dohányzóasztallal. A másik sarokban egy gurulós szék és egy íróasztal kapott helyet, amin rajta volt egy fehér virág. A fürdőbe belépve az ember eltátotta a száját. Az egész szoba szürkésfehér csempékkel volt kirakva, meglepő, de ízléses hatást kölcsönözve. A fürdőkád hatalmas volt, de mégsem foglalta el az egészet. Ahhoz képest, hogy milyen előítéletekkel érkeztem ide, egyből beleszerettem a helybe.
Bekopogtam Danielhez, aki egy csontropogtatós ölelés után odaadta a belépőt a pályára. Leszaladtam reggelizni, azonban pár falat is alig ment le a torkomon. Nem tudtam, miért. Talán az igalom miatt? Vagy csak ennyire örültem, hogy itt lehettem?
Az edzés kezdetére értem oda, így időm sem volt megállni és a paddock szépségeit bámulni. Egy órakor startolt el az első szabadedzés, jó sokáig készülődtem. Egy egybe ruhát vettem fel, szalmakalapot és napszemüveget. A hőség már-már elviselhetetlen volt, szerencsére mellettem zúgott a ventilátor, ami enyhítette egy kicsit. Tíz percig még a boxban állt mindkét Red Bull, addig Daniel avval szórakoztatott, hogy kacsintgat rám. Elég hülyén nézhettünk ki külső szemmel, mint akiknek tikkel a szemük. A tizenhatodik percben gurult ki egy installációs körre, vissza is tért két percen belül. Húsz perc telt el a másfél órából, de mindenki a garázsban pihent. Öt perccel később Vettel gurult ki. Végre valaki! Mindössze két pilótának volt ideje a neve mellett, senki más sem körözött. Fél óra elteltével megsokszorozódtak az eredmények, a harminchetedik percben Lewis átvette a vezetést. Daniel ment egy mért kört, de bent ragadt a középmezőnyben. Alig egy óra telt el, lecsendesedett a pálya. Az ausztrál kiszállt az autójából, ha jól hallottam, három perc pihenőt kapott.
- Szerintem ez jobban állna - jött oda hozzám nevetve, kezében egy Red Bullos baseball sapkával, amin a hármas szám díszelgett. Levettem a szalmakalapot a fejemről, és hagytam, hogy a fejemre rakja az övét.
- Érezd magad megtisztelve, ezt másoknak meg kell venniük! - hülyéskedett.
- Te jó ég, a nagy Daniel Ricciardo adott nekem egy sapkát! Úristen! - tettettem visongást.
- Alá is írhatok, de csak ha nagyon akarod - kacsintott rám, folytatva a játékot.
- Az arcomra - mutattam vigyorogva. Hirtelen elővett valahonnan egy filcet, és mire észbe kaptam volna, a jobb oldalam dedikálva is volt.
- Idióta! Nem gondoltam komolyan - csaptam a mellkasára játékosan.
- Örülök, hogy ilyen jól elvagytok, de még szabadedzés van - szólalt meg mögülünk Horner. Daniel visszaült az autóba, én pedig ott maradtam a Red Bullos sapkával és az aláírt arcommal. Reméltem, legalább nem alkoholos volt a filc.
Az idők csak úgy röpködtek. Egészen a hetvenedik percig nem történt semmi említésre méltó, de utána már igen. Perez nekicsapta az autóját a falnak, ezért piros zászlóval megszakították az edzést. Az ausztrál most nem boldogított, hanem ment az adatokért. Negyed órán keresztül állt a pálya, csak az utolsó öt percre végeztek. Az állás nem változott, Max nyert Daniel előtt. Mindenki tudta, hogy ez még semmit sem jelent, nem akarták előre elbízni magukat, hiába ment jól az RB. Megvártam, míg a pilóta felöltözik, és elindultunk az ebédlőbe. A szerelők jót mosolyogtak az arcomon. Elterveztem magamban, hogy ezt még megbosszulom.
Csak ketten ebédeltünk, most nem csatlakozott hozzánk senki sem. Azonban megint nem volt étvágyam, csakis a párolt zöldséget ettem meg, semmi mást.
- Miért nem eszel? - nézett rám aggódva Daniel.
- Nincs étvágyam - húztam el a számat.
- Hogyhogy?
- Nem tudom - vontam meg a vállam. Hallgattunk egy ideig.
- Nem fáj a fejed? - kérdezte hirtelen.
- Most nem annyira, reggel fájt egy kicsit - válaszoltam, az igazsághoz hűen.
- Fogalmam sincs, mi bajod lehet - nézett rám szomorúan. Inkább ráhagytam a dolgot.
Tettünk egy sétát a paddockban, mielőtt vissza kellett volna mennie megbeszélésre. Elsétáltunk a boxok előtt. Akaratlanul is rápillantottam a Mercedes home-jának az ajtajára, mikor nagy meglepetésemre Lewist vettem észre. Nem volt menekvés, ő is kiszúrt. Lefagytam, de ő elkezdett felém igyekezni, az arca meglepődöttséget sugárzott. Azonban Daniel hirtelen elkapta a karomat, és maga után kezdett húzni.
- Azt hittem, már elhagytalak - nevetett, de én csak egy vérszegény mosolyt produkáltam.
Mintha beszélni akart volna velem a brit. Bár, az is lehet, hogy mögöttem állt valaki, és ahhoz igyekezett. Ezt Danielnek köszönhetően sose tudtam meg. Egy kicsit fújtam is rá emiatt, de nem hangoztattam. Sose szerette, ha Lewisról beszéltem.
Áldottam az eget, hogy mennie kellett, így egyedül maradhattam a gondolataimmal. Kimentem a paddock mellé, a szűk utcákra kóborolni. Pár ember járkált csak itt, a legtöbb csapatruhát viselt. Felsóhajtottam, és felnéztem az égre. Szeretem Danielt, a legjobb barátomnak tartom, meg minden, de miért kellett pont akkor megzavarnia? Talán meg tudtuk volna beszélni, hogy mégis miért nem szólt hozzám. Megint emlékeztetnem kellett magamat, hogy mi van akkor, ha nem is engem keresett? Viszont a szívem mélyén éreztem, hogy nem. Hozzám igyekezett. Viszont Dani is egy rejtély maradt. Volt egy olyan érzésem, hogy ő is észrevette a pilótát, ezért húzott el olyan gyorsan, hogy ne beszélhessen velem. Megráztam a fejem. Az egész olyan zavarosnak tűnt.
Ránéztem a telefonomra, és rájöttem, hogy hamarosan elkezdődik az edzés. Fejben teljesen máshol jártam, csak a lábam vitt előre monoton tempóban, így fogalmam sem volt, hogy éppen hol is voltam. A lényeg, hogy nem egy üres helyen, hanem viszonylag sokan tartózkodtak a közelemben. Hirtelen valaki fellökött. Vissza sem nézett, csak folytatta az útját, kissé feldúlt állapotban. Majd megfordult, és mindketten megdöbbentünk. Lehet akkora véletlen, hogy pont ő ütközött nekem?
Meglepődve a szemébe néztem, amiben mintha megcsillant volna valami. Halvány mosolyra húzta a száját, és felém lépdelt. Nem tudtam, mit kellene reagálnom, hogyan kéne viszonyulnom hozzá a múltkori eset után. Ezt a pillanatot választotta egy vörös ruhás ember, hogy elém lépjen.
- Elena, ugye? Te vagy az a múltkori csaj - mosolyodott el Vettel. Magamban legszívesebben félrelöktem volna, hogy rossz időpontot választott, nem tudunk beszélni. Bájvigyorral a képemen, doboltam a lábammal, hogy mikor mehetek már végre. Nem akartam bunkó lenni, hogy félreállítom, ezért végighallgattam.
A háta mögé néztem. Lewis mosolya egy pillanat alatt lehervadt. Megsemmisítően nézett rám, majd sarkon fordult, és elsétált. Utána futottam volna, mert egész biztos, hogy félreértette. A semmit. Ezek után leshetem, hogy valaha is keresni fog. Ha nem lettem volna nyilvános helyen, toporzékoltam, hisztiztem volna egy sort, hogy miért kell nekem ilyen szerencsétlennek lennem. Azonban Vettel velem szemben állt, ezért muszájnak éreztem megnevelni magam.
- Képzeld, sokat beszéltem Allával. De egy ideje már nem ír, nem tudod, mi lehet vele? - kérdezte.
- Csak sok az edzés, készülünk a vébére - válaszoltam. Vágytam rá, hogy felképeljem, habár nem ő tehetett attól, hogy a lehető legrosszabb pillanatban talált meg.
- Értem. Azt nem tudod, mikor fog kijönni egy futamra?
- Nem, sajnos. - Megsajnáltam. Sütött az ártatlanság a gyönyörű, kék szemeiből. Tudtam, hogy teljesen belebolondult a csapattársamba. Hiába, Allának van egy olyan kisugárzása, hogy mindenkit megkap, akit csak akar. Ezzel tisztában is van. Éppen ezért egyszerre több vasat tart a tűzben, nem a komoly kapcsolatok híve. Élvezi, ha körbeugrálják, elhalmozzák mindennel. Sebastian naiv és ártatlan. Nem látja, milyen is valójában a lány. Miért is venné észre? Profi a megtévesztésben. Ráadásul Sebastian nős, két gyerekkel. Nem dobhatja el a családját Alláért, aki csak kihasználná, és egy hónap után - miután jól kiforgatta a vagyonából - otthagyná! Nem hagyhattam, hogy beleszeressen a lányba. Csak tönkretenné magát.
***
A második szabadedzésből nem sok maradt meg. Végig azon kattogtam, hogy hogyan tudnám eltávolítani Allát. Már egyáltalán nem tartottam jó ötletnek, hogy elhoztam egy futamra, akármilyen bulinak is tűnt akkor.
Daniellel mentem vissza a hotelbe, majd lementünk a wellness részbe. Jól esett egy kicsit elterelni a gondolataimat. Hülyeségekről beszélgettünk, hálás voltam, hogy nem hozott fel komolyabb témákat. Míg a habokban úszkáltam, elhatározásra jutottam. Holnap meg fogom keresni Lewist, és végre tisztázni fogom vele, mi is volt ez az egész.

2017. június 22., csütörtök

41

2017. június 21.
Oroszország, Moszkva

Szerda reggel szokatlanul boldogan ébredtem. Lementem, megittam a szokásos turmixot reggeli gyanánt, és mentem is edzésre. Irigykedve néztem a vendégszoba felé, ahol Dani még nagyban az igazak álmát aludta. A csapattársaimnak is feltűnt, mennyire feldobott voltam, természetesen egyből a tegnapi pasira gyanakodtak, le sem tudtam mosni magamról. Vladának annyit mondtam, hogy tényleg csak egy barát, a többiek kombinálnak. A feladatokat dupla erőbedobással csináltam, és felettébb élveztem a kűrözést is. Ritka az ilyen.
Délután Daniel kérésére bejártuk a várost, megmutattam neki a kedvenc helyeimet, bementünk a bevásárlóközpontba is, ahol összefutottunk Vladával. A lány először nagyon meglepődött, de utána már kellemesen elbeszélgettünk. Említette, hogy csak egy töltőért ugrott be az egyik boltba. Az ausztrálnak sem volt ellenére, így a csapattársammal kiegészülve folytattuk utunkat. Nagyon örültem, hogy jóban lettek.
A felüdülés után következett a mélypont. Csütörtök reggel könnyes búcsút vettem Danitől. A kedvem alábbhagyott, az edzést végigszenvedtem. Szerencsére pénteken nem kellett menni, egy nap pihenőm volt, majd visszatért a szenvedés. A csapattársaimnak nem is (Vladán kívül, ő tudott mindent), de Natalie észrevette a szokottnál is nyomottabb hangulatom. A lányok azért nem, mert én mindig ilyen voltam, semmi életkedv nem látszott rajtam általában. Aztán szombat reggel állt a bál. Maria közölte, hogy nem tud jönni jövő hét szombaton, mert muszáj elmennie valahova. Tatyana tajtékzott, de a végén kiadta szünetnek azt a napot is, mert egy ember nélkül mit ér a csapat.
Ma csak csináltam a szokásos rutint, és áldottam az eget, hogy már hét közepe van, azaz szerda. Holnap egy edzés, utána két nap pihenő! Csak ez éltetett. Majdnem elaludtam a vizes edzésen, pedig egyáltalán nem volt unalmas, csak én voltam fáradt. Edzés végén odaintett magához Tatyana. Kiszálltam a vízből, elszaladtam gyorsan a törölközőmért, és megálltam előtte.
- Feltűnt, hogy valamiért állandóan rosszkedved van - mondta. Nem csodáltam, hogy kiszúrta, hiszen pszichológia szakon is végzett. - Nem tudom, miért, és nem is érdekel, de emiatt romlani fog a teljesítményed is. Rád férne a pihenés, ha utána újult erővel tudsz visszatérni. Van valami barátocskád, azzal elmehetnél a hétvégén valahova, mit tudom én hova, valami nyugodt környezetbe, ahol jól érzed magad, felőlem aztán más ország is lehet, csak érj vissza időben. Pénteken és szombaton nincs edzés, a vasárnapot pedig elengedem neked, csak rövidprogramozni fogunk. A lényeg, hogy menj el valahova, pihend ki magad, és hétfőn újult erővel gyere vissza. Semmi buli és alkohol - nézett rám szúrósan.
- Rendben - motyogtam. El sem hittem, hogy komolyan elengedett. Nem mondta, de tudtam, hogy ettől még nem csökkennek az esélyeim a bekerülésre. Meglepett, hogy ennyire törődött velem, az érzéseimmel. És az még jobban, hogy ő kérte, ne jöjjek edzésre.
Öltözés közben gondolkodtam, hogy hova tudnék menni. Az itthon kuksolás nyilvánvalóan nem fog segíteni. Erősen töprengtem a dátumon. Június huszonharmadikán mégis hova mehetnék? És ekkor beugrott egy ország. Azerbajdzsán!

2017. június 19., hétfő

40

2017. június 13.
Oroszország, Moszkva

Tegnap kora este sikeresen megérkezett Daniel. Nem mentem ki elé a reptérre, épphogy vége lett a legtöbb rendezvénynek, párat így sem tudtam megnézni. Mikor becsuktam magam mögött a bejárati ajtót, már csengettek is. Az ausztrál mindössze egyetlen bőröndöt húzott maga után. Két puszival üdvözölt. Nem úgy nézett ki, mint aki szívbajos lenne, de betudtam annak, hogy ő mindig vidám. Miután bejött, fogalmam sem volt, hogy hova rakja a cuccait, ezért szimplán csak a nappali közepén hagyta. Beleégett az agyamba az a momentum, mikor úgy mért végig a szemével, mintha levetkőztetne. Bele is pirultam, de nem lehetett észrevenni. Majd egyszerűen megjegyezte, hogy csont és bőr vagyok, egyek már valamit. Tíz percig győzködtem, hogy nem küszködök étkezési zavarral, csak egy kimerítő edzés nagyon felkavarja a gyomromat, ezért néha egy falat se megy le a torkomon este. Közölte, hogy kedden edzés után elvisz egy délutáni ebédre. Érdekes, hogy elvileg neki van problémája, mégis miattam aggódik. Nem volt mit tenni, beleegyeztem. Mondta, hogy csinosítsam ki magam, egy étterembe fogunk menni. Az sem zavarta, hogy én vagyok otthon, ő pedig még életében most volt itt először, megesküdött, hogy megoldja. Inkább ráhagytam.
Egész este semmi érdemlegeset nem csináltunk, csak feküdtünk a tévé előtt. Miközben azzal volt elfoglalva, hogy keressen egy angol nyelvű adót, én elmeséltem neki mindent. Allát sem hagytam ki. Sajnálta, hogy végül ez lett, pedig ő rendes lánynak ismerte meg, ilyesmiket beszélt. Hét óra tájban korgott a hasam. Az ausztrál azonnal felpattant mellőlem, és diadalmasan közölte, hogy eszünk. Mit, azt ő se tudta. Mindig ráhibáztam, hogy csak akkor álltam neki az ételnek, ha éhes vagyok, mindig nehéz volt megállni, hogy főzés közben ne faljam fel a nyers dolgokat. Mivel előre elkészített, fagyasztott, vagy akármilyen tartósítószerben bővelkedő ételeket nem fogyaszthatok, maradt a legalább tizenöt szöszmötölés a konyhában. Danivel közöltem, hogy amíg itt van, csak egészséges kaján fog élni, ugyanis én nem fogok kétfélét csinálni, egy is bőven elég tripla adagban. Elhatároztam, hogy pilmenyit főzök, mert nem volt otthon csirke, csak darált hús. Lényegében egy tészta, hússal töltve, tejföllel. Mikor kimondtam, Daniel csak nézett egy nagyot, nem is csodáltam, hiszen ez orosz étel. Megkérdeztem tőle, hogy szereti-e a hozzávalókat, amiket majd beleraktam, mindenre igennel válaszolt. Úgy gondoltam, nem lesz gond.
Átlagosan fél óra alatt szoktam meglenni, azonban ez az idő a duplájára nőtt, köszönhetően Dani pepecselésének. Mikor még a liszttel bíbelődtünk, fogta magát, és egy hirtelen ötlettől vezérelve rácsapott a fenekemre. Normál esetben zavarba jöttem volna, de amikor hátrafordultam, és megnéztem a helyét, azonnal felment bennem a pumpa. Ennek az idiótának lisztes volt a keze, így a fekete cicanadrágomnak a hátulján egy hatalmas, fehér kéznyom éktelenkedett. Szájtátva bámultam rá. Kevés dologgal lehetett felbosszantani, és azok is csak apróságok, de ez közéjük tartozott. Megfogtam az egyik, eddig még sértetlen tojást, és összetörtem a fején. Utáltam, ha a ruhámnak bármi baja lesz, ráadásul ez volt az egyik edzős gatyám. Szuper, holnap fagyhatok meg rövidnadrágban, ha nem jön ki.
Elképedve pislogott, miközben a fehérje folyt le az arcán. Nemes egyszerűséggel kiröhögtem, elég viccesen nézett ki tojáshéjjal a fején. Egy pillanat alatt reagált, a tálból, amibe kiöntöttük a lisztet, belenyúlt, és az arcomba dobott egy kicsit. A számba is került, ezért elkezdtem köhögni, azt tettetem, hogy mindjárt megfulladok. Érdeklődve hajolt hozzám közel, hogy megnézze, élek-e még, azonban a meglepetés erejét kihasználva ráborítottam a tálat. Serényen keresett valamit a pulton, amit rám kenhet, azonban az ő hasa is felkordult.
- Azt hiszem, el kéne kezdeni a vacsorát - nevetett fel kínosan. Megpróbáltam leporolni az arcomat és a fenekemet, meg amire jutott liszt, míg ő a hajával foglalkozott.
- Összeállt a liszt meg a tojás, tészta lett a hajamból! - sopánkodott, miközben megpróbálta szétszedni az összeállt masszát.
- Inkább zuhanyozz le, addigra kész lesz a kaja - nevettem, és megmutattam, merre van a fürdőszoba. Adtam törülközőt és megmutattam a tusfürdőket. A fenti, vagyis a saját fürdőszobámba kísértem, nem akartam, hogy anya valamit furcsálljon, ha hazajön. Viszont így az egész emeleten is végigtrappolt, csupa liszt lett utána minden. Lehet, még is jobb lett volna lent, porszívózhattam ott is.
Miután visszaértem a konyhába, feltűnt, hogy a bőröndje érintetlenül hevert, még mindig a nappali közepén. Zavarta a szememet a csomag, ezért beraktam az egyik kanapé mellé. Fél óra múlva már a tálaláshoz készülődtem, amikor egy hangra lettem figyelmes.
- Hova raktad a bőröndöm? - kérdezte a pilóta. Felé fordultam, de nem kellett volna. Mindössze egy törölköző takarta a derekát. Egy kis ideig a felsőtestén legeltettem a szemem, s miután rájöttem, már ott áll egy ideje, zavartam válaszoltam. Ennél kínosabb már nem is lehetett volna.
Megterítettem és összeporszívóztam mindenhol, ami beletelt még tíz percbe. Fogalmam sem volt, mit csinál eddig az ausztrál. Már leültem az asztalhoz, amikor megláttam a lépcső tetején.
- Mit csináltál ennyi ideig? - furcsálltam. Csak nem öltözött több mint tíz percig.
- Körülnéztem a szobádban.
- Mert?
- Hogy adatot gyűjtsek rólad - viccelte el. - Amúgy a díjaidat néztem ennyi ideig, megakadt rajtuk a szemem, eltévesztettem az ajtót. Nem semmi.
- Remélhetőleg egyszer majd egy olimpiai arany is ott lesz mellettük - mosolyodtam el. Egy álom válna valóra.
Csendben fogyasztottuk el a vacsorát, ő ette meg a háromnegyedét a tésztának. Mivel már elég későre járt, lehoztam pár párnát és egy pokrócot. Meglehetősen meleg volt, az éjjel tizenöt fok körül ingadozott a hőmérséklet.
Reggel már korán elmentem edzésre, hagytam egy üzenetet a konyhapulton az alvó pilótának, hogy van mirelit a fagyasztóban, vagy ha nem akar főzni, rendeljen valamit. Vittem magammal sminket, és egy fekete egybe ruhában indultam el itthonról. Megnéztem az előrejelzést, napos időt jósolt, huszonöt fok körül. Ennek örültem, bár a reggeli hideg miatt felvettem egy bőrdzsekit. Mondjuk edzőtáskával kicsit furcsán nézett ki a szett, de mindegy.
Az edzésnek pontosan lett vége három órakor. Daniellel megbeszéltük még reggel, hogy négyre jön a központhoz, így még volt időm elkészülni. A hajamat megszárítottam, és megkértem Vladát, hogy dobjon rám egy nem túl erős sminket. A szememre nude szemhéjpúder került, feketével kihúzva. Highlightert is kent rám a lány. Rúzst nem akartam. Meglehetősen furcsa volt, de szépnek éreztem magam. A fekete pántos ruhában és egy ezüstösen csillogó elegáns cipőben voltam. A hajamat a természetes formájában hagytam, hogy a hátamra omoljon, csak megszárítottam, hogy ne legyen vizes.
- Csak nem készülsz valahova? - húzta fel a szemöldökét Gelena. Ahhoz képest, hogy erről senki sem tudott, hova megyek, Vlada nem is kérdezősködött. Tudta, hogy majd elmondom magamtól is.
- Csak baráti - vontam meg a vállam, igazsághoz hűen. Nem is kellett több, egyből elkezdte találgatni, hogy ki lehet a pasi jelölt, de inkább ráhagytam, és kifelé igyekeztem.
A lépcső alján várt rám. Amint meglátott, levette a baseball sapkát. Egy szürke ingben volt, sötét farmerben, szemét napszemüveggel takarta el. Meg kellett hagyni, igazán jól nézett ki. Elmosolyodtam, és odafutottam hozzá. Megöleltem, és beszívtam a kellemes parfümjét.
- Mi az, ennyire hiányoztam? - kérdezte nevetve.
- Hidd el, nem te, hanem az ebéd - oltottam le egy pillanat alatt, mire szomorú fejet vágott. - Jó, azért te is egy kicsit - mosolyogtam rá, és egy puszit nyomtam az arcára. Még engem is meglepett, hogy 
mennyire nyitottan fogadtam. Teljesen összeszoktunk.
Átkarolta a derekamat, és a kocsi felé terelt. Ami amúgy az enyém, ő biztos taxizott. Felé tartottam a slusszkulcsot, hátha ő akar vezetni, mert nekem semmi kedvem sem volt. Örömmel elfogadta, ezért az anyósülésre ültem. Az edzőcuccomat nemes egyszerűséggel csak hátradobtam, feleslegesnek tartottam bármit is bevinni a pénztárcán kívül. Csak nem várhattam el tőle, hogy az egészet ő fizesse.
- Mindig is érdekelt, hogy milyen egy pilóta mellett ülni az autóban - jegyeztem meg, megtörve a beállt, de nem kínos csendet.
- Megnyugtatlak, teljesen átlagos - nevetett. Olyan könnyedséggel vezetett, félig nem is az utat nézte, de nem lépte át a sebességhatárt. Mondjuk, ezzel a kocsival nem is lehet.
***
Feltűnt, hogy egy ideje csak turkálta az ételt, és meredten nézett előre.
- Mi a baj? - kérdeztem, miután megrágtam a falatot. Felsóhajtott. Nyoma sem volt az életvidám pilótának.
- Jemma - ejtett ki egy nevet, feltételeztem, a barátnőjét.
Hallgattam, nem akartam, hogy úgy tűnjön, mintha kifaggatnám. Felnézett, majd folytatta.
- Összeveszett velem, hogy sosem jövök haza, csak a munkámmal törődök. Nem érti meg, hogy nekem ez az álmom! Épp most teljesítem! És ha címet akarok nyerni, akkor dolgoznom kell! Aztán belekevert téged is. Elkezdte, hogy rád biztos jut időm, meg ilyesmik - sóhajtott. - Ne érezd magad hibásnak, nem tehetsz semmiről, csak féltékeny. Aztán meg fogtam magam, és eljöttem a futamra, onnan pedig ide, azóta nem láttam.
Nem tudtam, mit mondhatnék. Nem tetszett, hogy ilyen véleménnyel volt rólam a lány.
- Szerintem le kéne ülnötök beszélgetni. Vidd el több közös programra, ilyesmik, érezze, hogy törődsz vele. - Próbáltam a legokosabb tanácsot adni, ami pillanatnyilag eszembe jutott.
- Köszi - mosolyodott el halványan.
Befejeztük a késői ebédet. Rég ettem már ilyen jót, teljesen megtelítődtem. Hazaérve csak ledőltünk a kanapéra. Bekapcsoltuk a tévét, hogy legyen valami háttérzaj, de igazából csak hülyeségekről beszélgettünk. Megpróbálta lefordítani az orosz híradót, természetesen az egészet kiparodizálva. Rég nevettem ennyit, mint ezen az estén.

2017. június 17., szombat

39

2017. június 11.
Oroszország, Moszkva

Vasárnap este kilenc óra volt. Levágtam magam a kanapé elé, és bekapcsoltam a tévét. Az ölembe készített gyümölcstálból eszegettem, és vártam a Kanadai nagydíj kezdését. Végre volt időm megnézni egy nagydíjat! Küldtem még egy bátorító üzenetet Daninek, aki a hatodik helyről kezdett, a csapattársa mögül. A pole-t Hamilton szerezte meg, másodikként rajtolt Vettel, utána Bottas, Raikkönen és Verstappen. Elkezdődött a felvezető kör. Kvyat Toro Rossója nem indult el. A mezőny elrajtolt, a piros lámpák kialudtak. Hamilton maradt elöl, de Verstappen feljött másodiknak, Dani pedig megelőzte Raikkönent. Hirtelen bevillant a biztonsági autó. A visszajátszásban mutatták, hogy Grosjean lökte Sainzot Massának, az utóbbi kettő ki is esett. Szerencsétlen brazil, semmiről sem tehetett, a fedélzeti kamerából látszott, hogy egyszer csak meglökte valaki (jelen esetben Sainz), és a falban landolt. Két kör után újraindult a verseny. Vettel kijött a boxba, új orrkúpot kapott és kereket is cseréltek. A tizennyolcadik helyre esett vissza. Mivel semmi érdekes sem történt, visszajátszották a rajtot, ahol látszott, hogy Max vitte le az első szárnyát. Nem értettem, miért nem kapott büntetést érte a holland. Mutatták Sebastian rádióbeszélgetését, ahol jelentette, hogy az új légelterelőjéről is elhagyott valamit. A tizedik körben Verstappen autója leállt. A váltó nem ugrott egyesbe, a sebesség pedig hirtelen elment. Akármilyen kedves is volt velem a holland, még mindig én voltam az egyszemélyes Verstappen-ellenszurkolók klubjának alapító tagja. Virtuális biztonsági autós időszak kezdődött. Annyi érdekesség volt még ebben a pár körben, hogy valaki bedobott egy sapkát a nyolcas kanyarba. Mehetett újra a futam, de nem történt említésre való. A tizenhetedik körtől megkezdődtek a kerékcserék, elsőként Raikkönen állt ki. Feltűnt, hogy Vettel már a hetedik helyen száguld. Ha a Mercedes nem áll le, ez a futam egyértelműen Lewisé lesz, akinek már több mint kilenc másodperc volt az előnye Bottasszal szemben. Vettel autóján valami nem stimmel, a rádió szerint a padlólemezen volt egy törés. Közben Kvyat újabb büntetést kapott, mivel az FIA elrontotta az előzőt, csak egy áthajtásost kapott, és a plusz tíz másodperc lemaradt, csak utólag írták hozzá. A negyvenhetedik körben Daniel a dobogóért küzdött. Összekulcsoltam a kezem, és imádkoztam, hogy meg tudja tartani a harmadik pozíciót. Két körrel később Vettel üldözi a csapattársát. Az ötvenkilencedik körben Kvyat autóját betolták a garázsba, ez nem az orosz hétvégéje volt. A Ferrarinál megtörtént a helycsere, Sebastian immáron a két Force Indiát üldözte. Végül Vettel megelőzte mindkettőt, és felért a negyedik helyre. Az utolsó előtti körben Alonso kiesett a McLaren-Hondával, ami ismét motorhiba miatt állt meg. Nevetséges az a motor, a hatból mindössze egy futamot tudott teljesíteni a spanyol. Mutatták, ahogy felmegy a lelátóra a nézők közé, akik egyből körülveszik a pilótát.
Lewis Hamilton hatodszorra nyerte meg a kanadai nagydíjat, mögötte Valtteri Bottas, a csapattársa végzett, a harmadik helyen pedig Daniel Ricciardo ünnepelt. Vettel a negyedik helyre ért fel,
megelőzve a két Force Indiát, akiket a csapattársa, Raikkönen követett. A nyolcadik helyen Nico Hülkenberg zárt a Renault-val. Lance Stroll élete első Forma-1-es pontjait szerezte meg a kilencedik helyen. A top 10-et Romain Grosjean zárta.
Tizenegykor lett vége a futamnak, úgy döntöttem, elmegyek aludni, hogy holnap jól bírjam a napot. Ez meg is történt, elmosogattam, fogat mostam és befeküdtem a párnák közé. Lehunytam a szemem, és azon gondolkodtam, hogy holnap megint álmosolyt kell magamra erőszakolnom, és erőltetetten kell bájolognom az elnök előtt. Mondjuk, ennyit megért az, ha cserébe támogat.
Már majdnem elaludtam, mikor a telefonom maximális hangerővel szólalt meg az éjjeliszekrényen.
- A francért nem némítottam le! - morgolódtam magamban. Ötletem sem volt, ki kereshet ilyenkor. Éjfél körül járt már az idő. Meg sem néztem a hívót, csak felvettem. Morcos hangon kérdeztem bele.
- Szia Elena! - köszönt bele egy nagyon ismerős hang.
- Daniel? - kérdeztem, miközben ásítottam egyet.
- Igen. Szóval az van, hogy… jaj, bocsi, elfelejtettem az időeltolódást. Gondolom felkeltettelek, akkor majd máskor, nem fontos - nevetett fel kínosan.
- Már úgy is mindegy, mondjad - legyintettem, bár ő ezt nem láthatta.
- Szóval… mit csinálsz a jövő héten? - Komolyan ez lett volna az a fontos dolog?
- Semmit, edzésre megyek, esetleg csapattársammal vásárolni maximum, ennyi. Itthon leszek, miért?
- A barátnőmmel összevesztem, és arra gondoltam, hogy… - Elhallgatott.
- Hogy?
- Ha nem zavarnék, esetleg… - Nem fejezte be a mondatot.
- Mondd már!
- Ott lehetnék egy kicsit nálad? Elalszom kanapén is, vagy foglalok szállodában helyet, rendelek magamnak ételt, csak hagy legyek egy kicsit ott! Muszáj kikapcsolódnom, és te tudnál segíteni, hiszen lány vagy…
Először megdöbbentem. Komolyan át akar jönni hozzám? Egy kis ideig hallgattam.
- Itt vagy? - kérdezte aggódva - Ha zavarok, csak mondd, nem erőltetem rád ezt az egészet, csak gondoltam… - mentegetőzött.
- Daniel, a szüleimmel élek. Mondjuk, apa értelemszerűen Angliában lakik, nem fog hazajönni, anyukám pedig franc tudja, mikor, nem láttam már egy ideje - sóhajtottam fel, majd folytattam - valószínűleg nem is lesz itthon, szóval jöhetsz. Viszont vendégszobánk nincs, ha itt akarsz lenni, be kell érned a kanapéval - nevettem. - Tudok főzni, majd több személyre csinálok, csak azt ne felejtsd el, hogy holnap ünnep van, tömeg a városban, arra kötelező kimennem, délután fogok hazaérni. Meddig maradnál? A péntek kivételével minden nap körülbelül háromig edzésen vagyok, vagy négyig.
- Csütörtök reggelig maradok, délutánra már a gyárban kell lennem. Nem baj, ha edzésre mész, addig elfoglalom magam, körbenézek a városban, vagy ilyesmi. Sosem jártam még Moszkvában. Biztos nem zavarok?
- Mondtam, hogy nem, esténként amúgy sem szoktam semmit csinálni, csak pihenni. Ha nincs otthon kaja, akkor néha elmegyek bevásárolni, csak ennyi. Gyere nyugodtan.
- Rendben. Akkor holnap délután érkezem! Mondasz egy címet?
- Persze - válaszoltam, és bediktáltam az orosz utca nevét.
- Tudod mit, inkább írd le üzenetben - nevetett. Sejtettem, hogy semmit sem értett belőle.
- Oké, akkor várlak, szia! - köszöntem el.
- Még egyszer köszönöm, szia! - rakta le a telefont. Gyorsan bepötyögtem a címet és elküldtem.
Így, késő este is meglepett. Nem gondoltam volna, hogy nálam akar tölteni pár napot. Nem értettem, miért ide jött, ha van még rajtam kívül rengeteg ismerőse, de mindegy is. Nem tudtam tovább gondolkodni ezen, mert egyre nehezebb lett a szemhéjam. Még bele sem gondoltam igazán, hogy Daniel Ricciardo nálam fog lakni négy napig.

2017. június 14., szerda

38

2017. június 10.
Oroszország, Moszkva

Az elmúlt egy hónapban csak és kizárólag az edzéssel foglalkoztam. Nehezen, de helyrehoztam az egyszeri kilengésemet. Igen, egy fáradtság is rengeteget számít. Ez az orosz válogatott. Nem engedhettük meg magunknak ezeket, főleg én, tőlem senki sem várt ilyet. Többet edzettem, mint a többiek. Teljes mértékben a VB-re készültünk, ezerrel nyomtuk a szólómat is. Svetlanának még mindig keresik a megfelelő duótársat, az az ügy teljes mértékben homály. Az elmúlt hetekben így nézett ki egy napom: felkeltem, egy turmixot ittam reggelire, elmentem edzésre, hazajöttem, spiccet törtem, ettem és elmentem aludni. Tatyana meg is jegyezte, hogy lefogytam. Apropó, Tatyana. Végül magamban tartottam ezt az egészet, nem szerzett tudomást róla senki. Párszor elővettem még a könyvet. Erőt adott Alle kitartása, hogy mindenben meglátta a jót, összetartotta a csapatot. A példaképemmé nőtte ki magát, hiába volt fiatalabb. Kétszeres erőbedobással csináltam meg a gyakorlatokat, még akkor is, ha rám kellett várni, és már mindenki kész volt. Otthon is edzettem, rendszeresen jártam futni az edzésmentes időszakban, a spicctörés pedig már nap rutinná nőtte ki magát.
Mellesleg, a csapatban teljes volt a kavarodás egy ideig. Natalia visszavonulásával megüresedett egy hely, ahova nem lehetett csak úgy berakni az egyik tartalékot, egy ötszörös olimpiai bajnokot nem lehet csak úgy pótolni. Ezért át kellett variálni mindent, az összes helyet. Én például továbbra is tag maradtam szerencsére. Natalie is megbékélt velem, Tatyana szívatásait pedig megszoktam. Helyet cseréltem Mariával, ő ment Aleksandra helyére. Gelenát állították be Svetlana helyére, aki megkapta a visszavonult Natalia helyét, meg még sorolhattam volna. A lényeg, hogy így én lettem az elsődleges ugróember, és úgy tűnt, - nagy örömömre - végre megszilárdult az ottlétem a keretben. Persze tudtam, hogy egy hiba, még egy fáradtság, és azonnal kiraknak. Alla is benne maradt a csapatban, kapott egy utolsó esélyt, de még így is pikkelnek rá.
Daniellel néha beszéltem, életjelet adtam magamról. Jól esett egy fárasztó nap után a beszámolóját hallgatni a futamról, vagy csak simán egy családdal töltött napról. A monacói nagydíjat nem is követtem, csak nagyvonalakban kértem élménybeszámolót az ausztráltól. Cserébe én is meséltem pár itthoni dolgot, de nem volt annyira érdekes. Természetesen nem nézte jó szemmel, hogy a végletekig hajtom magam, óvásra intett, mondván, tönkreteszem magam. Fogok pihenni, majd a másfél hónap múlva megrendezett világbajnokság után, addig nincs megállás. Nem magyaráztam el neki részletesen, mekkora dolog az, hogy tizennyolc évesen már a keretben vagyok. Mint Max tizenhét évesen a Forma-1-ben, körülbelül.
Elengedtek a reggeli edzésről, ugyanis ma fotózásra kellett mennem. Csak az volt benne az egyetlen jó, hogy kisminkeltek és felöltöztettek szép ruhába. A téma a virág lesz, mivel a Flowers Project Moscownak álltam modellt. Tízre mentem a helyszínre, a sminkesek egyből elkaptak, és lekentek egy kiló vakolattal. Miután tökéletessé varázsolták a bőröm, a hajtövemhez virágokat raktak. A hajamat lágy, egyenletes hullámokba sütötték. Egy aranyszínű, zsákszerű ruhát adtak rám. A lábamra apró fehér virágfejeket ragasztottak. A fehér vásznon egy részre leraktak szénákat, arra kellett ülnöm. A kezembe adtak egy csokrot. Szerencsére nem kellett a kamera felé néznem, csak oldalról fotóztak,
ahonnan még valamennyire jól is nézek ki. Mellesleg, azért csak én mentem a fotózásra, mert eddig Natalia volt az arca a cégnek, csak ő ugye visszavonult, ezért elküldtek engem. Igazából nem is bántam, hiszen szponzor, csak annyi a dolgom, hogy félévente beöltözök és lefotóznak.
Körülbelül az egész procedúra négy órát vett igénybe, kettőkor már szabad voltam, mint a madár. Gondoltam, hogy elküldöm Danielnek a képeket, hogy véleményezze, melyik lett a legjobb, de aztán eszembe jutott, hogy valószínűleg nem ér rá. Hiszen ezen a hétvégén rendezték a kanadai nagydíjat. A hülye időeltolódás miatt tíz percen át számolgattam, hogy ott mégis hol jár az óra. Moszkvához képest hét órával korább tartanak, vagyis még csak most fognak felébredni. Végül elvetettem az ötletet, nem akartam, hogy miattam fáradt legyen a szabadedzésen. Örömmel nyugtáztam magamban, hogy este lesz mit néznem. Holnap és hétfőn sincs edzés, bátran fent maradhatok egy kicsivel tovább. Ugyanis hétfőn lesz a Függetlenség Napja, ami miatt zárva lesz minden a fővárosban. A holnapot pedig megadták pihenőnapnak. Vladával megbeszéltük, hogy együtt fogunk menni a rendezvények sokaságára. Amúgy is kötelező kimenni, legalább egy
kézfogásra az elnökkel. Tavaly még egy szelfit is lőttem Putyinnal.
Az unalmas óráimban elkezdtem tervezgetni a szezont. Nyilvánvaló, hogy a VB-ig nem tudok sehova sem menni. Maximum a magyar nagydíjra, ami pont egy időben lesz. Nézegettem a FINA naptárat, de nem írt utána más versenyt. A világbajnokságon végig ott leszünk, hiszen Tatyana is szervezi az egészet. Ott valószínűleg addig levezető edzések, majd megyünk haza. Augusztusban végig nyomatjuk az edzőtábort, négy hétig. Ha jól számoltam, idén pont lesz még pár nap, azt biztos elengedik. Szeptember és október egy nagy homály, valószínűleg mindenhol csak bemutatózni fogunk. Novemberben már mehetünk akárhova, folyamatosan szoktak táborokat szervezni, ugyanúgy decemberben is. Az ünnepeket természetesen otthon tölti mindenki, és január közepéig szünet. Összefoglalva, augusztus után már jóval szabadabbak vagyunk, ott még lehet esélyem utazgatni. Mellesleg, rájöttem, hogy imádok repülni. Szerettem volna megismerni a többi országot, eddig nem nagyon volt rá lehetőségem.
Beesteledett. Örültem az edzésmentes holnapnak. Ahogy néztem a száguldó autókat, bevillant egy név. Muszáj volt elgondolkodnom ezen az egészen, hiszen eddig a pillanatig csak eltemettem magamban, de ott motoszkált a fejemben.
Lewis. Ha beszélni akart volna velem, már rég megkeresett volna. Mivel telefonszámot nem cseréltünk, és tudta, hogy Danivel mindig kommunikálok, rajta keresztül. Nem hittem el, hogy csak úgy felszívódott. Talán csak nem akarta, hogy futam előtt megzavarja valaki - futott át az agyamon. De akkor a verseny után megkeresett volna, vagy üzenhetett az ausztrállal. Pro és kontra listát csináltam a fejemben, de mindig oda lyukadtam ki, hogy lett volna lehetőségünk beszélni. Lehet, nekem kellett volna odamennem még egyszer. A véget nem érő lista. Mi lett volna, ha…
Késő este még nagyban a laptopomon pötyögtem. Úgy éreztem, ideje bepótolni a kihagyott heteket, amikor rá se néztem semmilyen oldalra. Újra olvastam Cosmopolitant, Forma-1-es hírportálokat, megnéztem a történeteket. Örültem, hogy végre lazíthatok pár napot. A legjobb mégis az lenne, hogyha elmehetnék egy futamra. Annyira megszerettem azt a világot, a luxust, az autókat. Szerencsésnek mondhattam magam, hogy belekerültem. Felmentem az egyik weboldalra, és megnéztem a naptárat.

Kanadai Nagydíj - 2017. június 11.
Azerbajdzsáni Nagydíj - 2017. június 25.
Osztrák Nagydíj - 2017. július 9.
Brit Nagydíj - 2017. július 16.
Magyar Nagydíj - 2017. július 30.

Az volt a baj, hogy ezek közül csak a Magyar nagydíjra látok reális esélyt, hogy kimegyek. Azerbajdzsán és Ausztria repülővel három óra, az Egyesült Királyságba pedig öt. Valahogy meg akartam oldani, hogy eljussak valamelyik futamra, de biztosra kellett volna mennem. Nem engedhettem meg magamnak még egy ilyen fáradtságot, pláne, hogy egyre közelebb kerültünk a versenyhez.

2017. június 10., szombat

37

2017. május 16.
Oroszország, Moszkva
Egy kiadós edzés után végre újra elterülhettem a kényelmes bőrkanapén. Alla, miután meglátták a központban, azonnal félrehúzták. Legalább húsz percig volt távol, de néha áthallatszott a vasajtón Tatyana és Natalie üvöltése. Az előbbi teljesen ráállt a lány szívatására, egész nap ezt csinálta. Nem sajnáltam, hisz megérdemelte, azok után, hogy elment bulizni, ráadásul még engem is elrángatott magával. Nem akarom ráhárítani a felelősséget, természetesen akkor még én is benne voltam, hiszen jó ötletnek tűnt, annak állította be. Alla teljesen összetört, nem bírta a nyomást. Legszívesebben jól megmondtam volna neki, hogy én majdnem minden edzésen ezt éltem át, az ő baja, hogy kihúzta a gyufát. Mellesleg, eddig tartott a nagy barátságunk, az öltözőben félrehúzott, és elég sértő dolgokat mondott rólam. Egyáltalán nem különb, mint Aleksandra. Erősnek akartam látszani, de a végén odáig jutottunk, hogy én voltam a ribanc, véletlenül se ő, aki két pasival kavart egyszerre. Mivel ő a nagyobb, volt bennem annyi tisztelet, hogy nem szájalta vissza, hanem némán tűrtem a szitkozódását. Szívesen megmondtam volna a magamét, de a saját érdekemet kellett néznem, nem akartam bárkivel is összekapni a csapatból. Tudtam, hogyha tovább folytatja ezt az életmódot, simán kiteszik a keretből, akkor pedig én fogok mosolyogni.
Vlada tegnap itt aludt nálam, főztünk zöldségekkel gazdag vacsorát, és beszélgettünk mindenféléről. Bármennyire is jó barátnőm, a csapatról akkor sem akartam beszélni, sem erről az egész Danieles és Lewisos dologról. Ráért majd a maga idejében, nem akartam semmit sem elsietni, mint Allánál tettem, hogy egyből beavattam mindenbe. Egyszer nyíltam meg, és ez lett a vége.
Kedd este hat óra volt, vagyis idejének éreztem vacsorázni. Vladát hazaküldtem, mondván, legyen egy kicsit a családjával is, ha már vele törődnek. Így lehetőségem nyílt elővenni az áhított könyvet. Egy serpenyőnyi párolt zöldség után felmentem a szobámba, és előkotortam a bőrönd mélyéről a rózsaszín-szürke borítójú könyvet.
Az első oldalon csak a szokásos, szerződi jogok, meg minden egyéb. Tovább lapoztam. A szívem a torkomban dobogott, magam sem tudtam, miért. A kezem remegett. Végre többet tudhatok meg róla! Erre vártam, már mióta. Egyszerűen annyira érdekelt a múltja, úgy éreztem, nekem szól, pedig tudtam, hogy az utóbbi gondolat fatális hülyeség.
A második oldalon is alig van valami. A lap közepén Alle jellegzetes mondata, amivel benne maradt a köztudatban.

,,Egy mozdulatban újra megtalálsz."

Lejjebb tévedt a szemem, és a lány neve és dátuma volt feltüntetve.

Alle Danchenko
1982. december 16. - 1999. január 18.

A döbbenettől tágra nyílt a szemem. Átfutottam újra és újra a dátumot, de még mindig nem hittem el. Nem létezett, hogy pont azon a napon történt. Minden bizonnyal ezért nem hangoztatták, nem akarták, hogy bármit is foglalkozzak vele. Tatyana valószínűleg nem szerette volna feltépni a régi sebeket. Hihetetlen, teljesen lesokkoltam. Nem tudtam felfogni, hogy pont Alle halála napján születtem.
A harmadik oldalon cím és leírás kapott helyet.

Egy öngyilkosság előzményei

A napló
,,A naplót ketten vezették, Alle és a barátnője. A normál betűvel írt részek Alle írási, a dőlt betűsek pedig a barátnőé, M-é.
A naplót Alle szobájában találtuk meg, barátnője (M) írt bele utoljára. A tragédia másnapján a naplót lemásoltam, és odaadtam M-éknek, legyen annál, aki Alléval felváltva írta. Talán megőrzi…
Vannak benne jó és rossz dolgok is. Hiszen ez az élet."

Volt egy kép a külső borítóról, ami a könyvön is látható. Továbblapoztam. A napló első oldalán csak idézeteket gyűjtöttek, vagy találtak ki. Nem éppen a legvidámabbak. A második és harmadik oldalon csak M írásai olvashatók. Feltűnt, hogy az összes névnek csak a kezdőbetűje van ott. Gondoltam, a jogok miatt. Érdekesnek találtam az akkori életet, teljesen beleéltem magam. Mindent lerövidítettek, de látszott, hogy mennyire szoros a kapcsolata a két lánynak. Irigyeltem őket. A negyedik oldal végén kicsit elsápadtam. Csak úgy szívtam az információkat. Megtudtam pár dolgot a régi Tatyanáról is. Elmosolyodtam azon a részen, mikor leírta, hogy mennyire várta a rövidprogramot. Arra következtettem, hogy novemberben írta ezeket. A szöveg mellett kis rajzokat is felfedeztem, gondolom ezek a naplóból lettek kimásolva. A lap alján látszik Alle írásából, hogy már ekkor nem volt minden rendben.

,,De most komolyan! Én nem bánnám, ha véletlen meghalnék. Persze, öngyilkosságról szó sincs, csak nem bánnám, ha mindennek vége lenne, vagy újrakezdhetném az életem. Annyira jó lenne! Sokkal jobban csinálnék mindent. Én is beleszületnék egy S-féle családba, és kész! Boldogan élek, míg meg nem halok, vagy ilyesmi…"

Az ötödik oldalon a rosszkedvem csak fokozódott. Leírta, hogy mennyire jó volt minden régen, és bár visszamehetne. Arra következtettem, hogy valami fiú is bekavart. A szülei sokat veszekedtek. A hatodik és hetedik oldalon a barátnője írt. A lány meglehetősen lazán kezelte az életet, ez meg is látszott a millió hangulatjelen és az írásán. Legszívesebben megkeresném, és kifaggatnám mindenről, amit tud Alléról. Szívesen megismertem volna. Allének is hasonló családja volt, mint nekem, annyi különbséggel, hogy az írása alapján Tatyana és a férje rengeteget veszekedett, ő pedig ettől nagyon rosszul érezte magát. A tízedik oldalon teljesen kirajzolódott ez a pasi ügy. Reménytelen szerelem, mi más. Szíven ütött, mikor elolvastam ezeket a sorokat.

,,Tudod, hogy miről szoktam ábrándozni? Arról, hogy egyszer biztosan minden jó lesz. Annyira szeretném! Mármint azt, hogy ne legyen ennyi bajom. Csak az a gáz, hogy én az a fajta ember vagyok, aki saját maga ellensége. Nagyon sok mindenben rosszul döntök, a saját káromra. Ezért ma is sírtam, meg még a szokásos dolgok miatt is. Komolyan, csak az segített, hogy egész este a fülemben bömbölt a zene. Szerencse, hogy anyu nem vette észre, tuti rám szólt volna, hogy este edzés, és legyek kipihent!"

A tizenötödik oldalon már világos volt minden. Alle depressziós lett, sajnos a barátnőjénél sem volt sokkal fényesebb a helyzet, ezért nem tudta megnyugtatni. Mégsem tett semmilyen öngyilkosságra való utalást. Csalódtak mindketten, és ha jól értelmeztem, az edzésen is volt egy kis zűr a csapatban. Igazából Alle tartotta össze a csapatot. Megpróbált minden problémát megoldani, békét teremteni, a legtöbb dolgot magára vállalta. Talán ez volt az egyik gond, hogy magát hibáztatta.
Nem értette meg az embereket. A világ kegyetlen volt vele. A tizenhetedik oldal kétségbeesett írása megrázott. Sajnos teljesen igaznak bizonyult. Ilyen világban élünk, ahol az emberek előre ítélkeznek a másikról. És ebből Allénak is kijutott bőven.

,,Igen, engem már egy üzenet is boldoggá tud tenni. Tudod, miért van? Mert ki vagyok éhezve a szeretetre, meg arra, hogy valaki gondoljon rám, és törődjön velem. Annyira rossz, hogy én itthon sem kapok semmi olyat, ami arra utalna, hogy szeretnek!
Szeretetre vágyom! Itthon ehelyett csak üvöltözést kapok sajnos."

Ha Tatyana időben kimutatja az érzéseit, akkor nem történt volna ez. Svetlana mondta, mikor szóba került, hogy Tatyana egy héten négyszer-ötször gyertyát gyújt Alle sírjánál. Sajnos ő ilyen, nem mutatta ki, pedig biztos vagyok benne, hogy nagyon szerette a lányát.
A huszonhetedik oldalon már nőtt a gombóc a torkomban. Már január elején jártunk. Megpróbálta.

,,De itt vagyok, és nem haltam meg! Nem vágtam el az ereimet. Mást csináltam… és azt hiszem, ha tudom, hogy mi mennyi… akkor már nem írom le ezt neked. Hát, túl vagyok egy jókora gyomormosáson és két hét kórházi kezelésen."

Összefacsarodott a szívem, mikor utána leírta a jövőbeli terveit, hogy mi akar lenni. Színész, grafikus, lakberendező… csak sajnos egyik sem valósulhatott meg. Egy oldallal később már tudtam, hogy közel jártunk ahhoz a bizonyos dátumhoz. Még egyszer megpróbálta. 

,,Úgy egy héttel ezelőtt minden összejött, és nagyon rossz volt! Nem volt otthon senki, és tudtam, hogy nem is fognak hazajönni, csak órák múlva, és hát én… elővettem az összes gyógyszert, ami otthon volt, azt hiszem, úgy ötfélét. Mindegyikből bevettem vagy kettő-hármat, nem féltem, nagyon elszánt voltam. Én annyiban különbözök G-től, hogy meg is csináltam, amit elkezdtem. Bevettem az összeset, és még ittam is rá… nem keveset. Rá egy öt percre nagyon rosszul lettem. Elkezdett rázni a hideg és rettenetesen szédültem. Elájulhattam, mert a földön ébredtem. Nem bírtam felállni. Éreztem, hogy hánynom kell, ezért feltápászkodtam és berohantam a WC-be. Aztán megint összeestem. Megint felébredtem, és elmentem lefeküdni. Nagyon rosszakat álmodtam.
Én olyan szarul, mint akkor, még sosem voltam. Azt hittem, hogy VÉGRE meghalok. De anyuék hangjára felébredtem, azt kérdezgették, hogy mi történt, rosszul vagyok-e. Bekamuztam, hogy csak hánytam, biztos gyomorrontás. Nagyon mérges voltam, hogy még élek! Ha belegondolok… meg is halhattam volna, ha nem tizenhármat szedek be, hanem húszat! De akkor ez nem jutott eszembe. Akkor semmi sem… csak egy célom volt: meg kell halnom!
Két-három napig nagyon rosszul voltam, de már korántsem annyira, mint abban az órákban. Nem gondolkodtam, hogy mit vagy kit hagyok itt. Ilyenkor az ember csak magával foglalkozik. Pedig én nem vagyok önző, azt hiszem. Na, de az a baj… hogy tegnap megint próbálkoztam… de most nem mertem. Alig vettem be párat, mert nem mertem még egyszer azt átélni, amit akkor. (…)
A tegnapi adag csak arra volt elég, hogy összerogyjak és kialudjam magam. Ne félj, én nem fogom magam szurkálni vagy felakasztani, mert én azt nem bírnám… már nem!"

Te jó ég. Biztos sokat lehetett otthon egyedül, ha ezt nem vették észre. Amit viszont utána a barátnője írt erre, nem bírtam tovább, lecsordultak az első könnycseppek.

,,(…) Áh, figyelj, nem téged hibáztatlak, hanem az embereket, akik ezt tették veled. Járkálsz körülöttük, mégsem tudod egyiket sem megkülönböztetni a másiktól. Érted, amit mondok?
Mindegyik a saját életét éli és nem érdekli őket, hogy a miénket eltapossák, senkit sem. Így hát, amikor én meg akartam halni, legelőször újra értékeltem az embereket. Érnek neked annyit, hogy itt hagyd ezt a kibaszott világot? Ha te nem érdekled őket, akkor téged miért érdekelnek? Ebből látszik, hogy nem vagy önző, mert mindig másra gondolsz. Mindig a másiknak a jobbat, szebbet. (…)
Eszembe jutott egy név: Alle Danchenko
Eszembe jutott még egy név: Z
Eszembe jutott még egy név: S
Eszembe jutott még egy név: Tatyana Danchenko
Eszembe jutott még egy név: A
(…) Képzeld el azt, hogy egy metróaluljáróban ülsz azokon a barna székeken. Amik nem is barnák, mert színtelenek. Szürkék. Vagy nem is, hanem olyan seszínűek. És jönnek az emberek. Némelyiket ismered is, leülnek, beszélgetnek veled, még talán viccelődtök is, de egyszerűen burok van körülötted, ami elzárja a színeket. Elzárja, mint a karantén a baktériumokat (de képzeld közben). Aztán az említett személyek egyesével belépnek a látókörödbe. Egy-egy színt fedezel fel bennük, és aki iránt a legtöbb érzelmet táplálod, az a legszínesebb… a ruhája, haja, akármi. És én, ha jobban megfigyelem őket, ritmust is észlelek bennük. Akit a legjobban szeretek, az mindig a hangulatommal megfelelő ritmust vesz fel. Érted? Harmóniát fedezek fel magamban mikor veled beszélgetek, megnyugszom. Érzem rajtad, hogy én milyen passzban vagyok. Én ezekért a beszélgetésekért élek. Ezekért a színekért és ritmusokért. A harmóniáért. Mert tudom, hogy azért csak pár emberben érzem, mert elég barátkozó típus vagyok, de ezzel próbálom tükrözni, hogy én igazából kurvára zárkózott lennék!
Talán azért is benned érzem azt, amit, mert kiskorunktól kezdve együtt nőttünk fel, együtt nevettünk, sírtunk, szenvedtünk. Nagyon sokszor éreztük ugyan azt, mert vagy rá voltunk kényszerülve, vagy együtt játszottunk. Együtt voltunk. És ez az érzés Z-ben is megmaradt, hidd el nekem.
Ugyanúgy tudod te is, ha valami bajom van, akár legyünk nagyon messze egymástól, ugyanúgy én is sokszor felébredek este, és érzem, hogy te még mindig nem alszol. És tudom, hogy te is érzed ezt! Tudom. Ha nem is fogalmazódott meg benned, de tudom. És azt is, hogy Z is mindig érzi ezeket. Nem egyszer van az, hogy felhív, és megkérdezi:
Figyelj M, Alléval minden ok? Múltkor eszembe jutott, és az az érzés fogott el…
És akkor jön az én mesém, hogy nem, Z, Alle baromira ki van borulva, de nem tudom, miért, csak érzem. Nem kamu, esküszöm!
Én ezt nem meséltem el neki, mert ő nem olyan. Mindent könnyebben elvisel, nem olyan érzékeny. Neked viszont, most elmondtam, hogy miért élek. Kik miatt és milyen dolgok miatt. Nevethetsz, mosolyoghatsz rajta, bár tudom, hogy nem fogsz.
Azért mondtam ezt el, mert éreztem, hogy szükséged van rá. Talán segít, talán nem.
Nem szeretnélek elveszíteni, mert akkor az a burok örökre rám zárulna… örökre.
Viszont tőled ismét barnák azok az aluljárós székek.
Érted Alle, amit beszélek?!
M."

Harmincöt oldalas a napló, de a harminckettedik után már csak M írt bele. Alle azt írta, még kitart egy darabig. Már világos volt, amit a barátnője írt, az betalált. Tatyana biztos észrevette, hogy gond volt, csak nem akarta elhinni. Nem akartam elhinni, hogy hogy lehet az ő boldog és vidám lánya depressziós. Inkább úgy tett, mintha észre sem vette volna, pedig ezzel csak rontott a helyzeten.
Nem akartam hibáztatni senkit, tudtam, hogy utólag könnyű okosnak lenni. Már elhasználtam egy halom papírzsebkendőt. A következő oldalon egy képet pillantottam meg a temetésről és a napló sorsáról. A füzetet rárakták a sírra, és azzal együtt eltemették. Kitört belőlem a zokogás. A megannyi feketébe öltözött ember a kiásott lyuk körül mélységesen lehangolt. Mikor belegondoltam, hogy Alle nincs többé, újra rázkódni kezdett a vállam. Pár percet vártam, hogy lenyugodjak, és inkább továbblapoztam.

A körülmények
- szerepelt a lap közepén. A következő oldalon egy M által írt levél volt Allénak. Egy évvel a halála előtt. Egy szemszög volt, hogy ők hogyan látták a világot. A szerző leírta, hogy rongyosra olvasva, körülbelül egy évig hordta a táskájában összehajtva.

A család
,,A novellába Alle belesűrítette néhány maradandó sérelmét családtagjaival szemben.
Pár éve azonban megváltoztak a körülmények. Úgy tűnt, megnyugodott, lehiggadt mindenki. Nyoma sem volt a régi, viharos helyzetnek.
De ez nem nyugalom volt. Hanem közöny, érdektelenség.
Allét az, hogy a szülei néha napokig nem beszéltek egymással, jobban megviselte, mint akár a tettlegesség. Amíg a veszekedések napirenden voltak, érezhette mindenki, hogy valami még működik. Voltak érzelmek. Többnyire negatívak, de voltak.
Aztán csend lett. Mindenki bevonult a szobájába. El voltunk távolodva egymástól, és ez Allénak nagyon nem tetszett."

A szerelem
,,Alle szeretett egy fiút. Előttünk csak a barátjaként emlegette. Sőt, nem is emlegette, mi kérdeztünk rá néha. Aztán volt egy szilveszter, amit Alle otthon töltött.
Barátja egy bulin volt, ahol összejött egy lánnyal, Alle egyik csapattársával. Alle ezt tudomásul vette, hihetetlen fegyelmezettséggel. A naplóban olvasható, ahogyan róluk ír.
Azt mutatta, hogy milyen jó, hogy összejöttek, milyen szép pár… stb. De belül nagyon szenvedett. Még mindig szerette a fiút. Nemsokára a pár szakított.
A fiú újból Allét szerette volna. A másik lány a szakítás miatt öngyilkosságot kísérelt meg, fel akarta vágni az ereit. Olvasható ez is a naplóban.
Allénak ez sok volt, ráadásul a lány nem állt szóba vele. A fiú pedig csak hajtott és hajtott.
Ő pedig két mély érzés között őrlődött. Nagyon sajnálta a lányt, de szerette a fiút. Ettől kezdve magába zárta az érzelmeit, de még azt megmondta a fiúnak, hogy vége. Az utolsó üzenetet is neki küldte."

A versenysport
,,A sportág a szinkronúszás. Alle öt éves kora óta csinálta. Saját maga választotta, és már akkor következetes volt. Két év úszásoktatás után kezdhette el.
Anyukája nagyon sokat ült a medence partján. Olyan sokat, hogy lassan elleste minden csínját-bínját. Azután edző lett. Bekerültek a válogatottba is, ahol már együtt dolgoztak. Rengeteg edzés, táborok, versenyek. Nagyon sokat voltak együtt, mint edző és tanítvány. Mint anya és gyermek már nem is nagyon beszélgettek. Csak a sport. Kívülről úgy tűnt, kielégítő a kapcsolatuk, de ez nem így volt. Mindkettőjüknek hiányzott a másik. Nem mint sportember, hanem mint a legközvetlenebb hozzátartozó."

A szoba
,,Alle szobája az egész lakás legnyugodtabb helysége. Nem csak hangulatában árasztja ezt, de még a hőmérséklet is egy-két fokkal melegebb mindig, mint a lakás többi részében. Különös, de nem a fekvése miatt (keleti), és nem azért, mert jobb a fűtés. Nyitott ablaknál sem hűl ki olyan hamar, mint a többi szoba.
Nem tartozott mindig a lakáshoz. Mikor a mellettünk lévő lakás megüresedett, kértük a csatoláshoz az engedélyt, és megkaptuk.
Egy bácsi lakott előtte benne, akinek a felesége nem természetes halállal halt meg. Elvágta a saját nyaki ütőerét, és elvérzett.
Előttük ennek az asszonynak a szülei éltek a szobában, amíg egyszerre meg nem haltak. Megkéselték egymást.
Alle volt a sorban a negyedik, aki nem természetes halállal halt meg, és ebben a szobában lakott. Sajnos utólag tudtuk meg a szoba szörnyű titkait."

A műtét
,,Alle január első hetében kórházba került. Kézműtéten esett á, egy cisztát távolítottak el a jobb csuklójából.
Ő maga választhatott, hogy érzéstelenítéssel vagy altatásban végezzék el a beavatkozást. Az altatás mellett döntött.
Gyakran megkérdezte, hogy milyen lehet az az állapot. Ő maga válaszolt is rá, szerinte olyan, mintha meghalna.
Többször is erre terelte a beszélgetéseket, nagyon érdekelte. Jobban, mint az, hogy milyen lesz a műtét, hány hétig tart a gyógyulás, mik az esetleges veszélyek stb. El is játszotta egyszer a halált."

A heg
,,Volt egy hátborzongató játéka Allénak. Becsapott vele.
Többször segítségért kiabált és fogta a kezét vagy az ujját, egyszer még a lábát is, amit piros színnel befestett. Ilyenkor megijedtünk: Jaj, mi történt veled? Mutasd! - és ekkor vettük észre, hogy nem vér, ami vörösödik, hanem csak festék. Nagyon élethűen tudta előadni, még a fájdalom is kiült az arcára.
A halála előtti napon is kirontott a szobájából a csuklóját szorongatva, jajveszékelve. Édesanyja főzés közben nézett oda, de már edzett volt. Megkérdezte: mikor hagyod már abba? - és folytatta a főzést.
Másnap este, mikor a kihűlt, élettelen testét magunkhoz szorítottuk, még ott volt a csuklóján a csík. Egy hosszú heg.
Alvadt vér."

A hurok
,,Az esettel foglalkozó rendőrszakos állítása szerint Alle egy egészen speciális és biztos módszert választott. Tutira ment.
A lényege ennek az, hogy nem fulladással jár, hanem a nyaki verőereket szorítja el, ami ájulást okoz. Esélye sincs a menekülésre, ellentétben azzal, aki nem kap levegőt, és talán feléled benne a természetes életösztön. Ő nem adott magának erre lehetőséget.
Tudnia kellett ezt, mert nagyon gondosan előkészített magának mindent, négy vagy öt csomóval rögzítette a kötelet. Sokáig csinálhatta.
Azt nem tudom, honnan tanulhatta. Kitől? Szerintem nagyon sokan közülünk csak azt ismerjük, amit filmekben, esetleg képeken látunk. Honnan tudott ő erről?  Honnan tudta azt, hogy ez egy nem fájdalmas fajtája ennek a halálnak?
Nagyon mélyen belevágott a kötél Alle nyakába. Még egyszer kérdem: honnan tudott ő erről?"

Csak ledöbbenve ültem a könyv fölött. A könnyeim elfogytak. Egyszerűen csak mérhetetlen fájdalmat éreztem. Bele sem mertem gondolni, hogy mit érezhetett akkor Tatyana és az apja, mikor meglátták a kötélen. Nem vitatkozhattam ezzel, ő tényleg öngyilkos akart lenni. A szobát negatív erők vették körül. Olvasgattam a mitológiáról, valószínűleg innen is eredhettek a hajlamai.
Ezeken kívül volt még egy novella, amiben Alle részletezte a legjobb barátnője halálát. Mindig elfog a rettegés, ha Anastaisára gondolok. Hallottam még régebben a történetét. Egy késői edzés után ment hazafelé egyedül, mert Alle pont aznap lett beteg, ezért nem ment, pedig mindig együtt jártak. A lányt - azt pontosan nem tudom, hogy hol - elkapták, és bevitték az erdőbe. Megerőszakolták, utána megölték. Ezért jártam hazafelé rettegésben, mikor még nem volt autóm. Siralmas, de ez Moszkva. Bármikor előfordulhat az ilyen. Szokott lenni Anastasia emlékére egy rendezvény, általában télen. El sem tudtam képzelni, mit élhetett át Alle. Egyszerűen túl sok volt neki mindez. A szoba, az iskola, a barátnője, a fiú, a családja, a sport.
Elolvastam az utolsó napot is az apja szemszögéből. Nem sírtam, csak mérhetetlen ürességet és fájdalmat éreztem. Fájt, hogy nem ismerhettem meg ezt a csodálatos lányt, akinek túl sok jutott a rosszból. Legszívesebben Tatyanánál és a korábbi felnőtteknél kérdezősködnék róla, de tudtam, hogy nem szabad. Még csak ki se ejthettem a számon a nevét, azt pedig főleg el kellett titkolnom, hogy egyáltalán megvan ez a könyv.
Csodáltam Tatyanát, hogy ilyen erős maradt még most is. Az életét a szinkronúszásra áldozta. Ha lányom lenne, és meghalna, akár csak egy baleset folyamán, nem élném túl, az biztos.
Már kilenc óra volt. Túlságosan felzaklatott ez az egész. Tudtam, hogy nem fog álom jönni a szememre egyhamar. Ahogy azt is, hogy holnap minden színészi tehetségemre szükség lesz, hogy Tatyana szemébe tudjak nézni. A gyógyszeres szekrényhez mentem, és kivettem az altatót. Egy másodpercig eljátszogattam a gondolattal, mi lenne, ha mindenből bevennék párat. Nem azért, hogy öngyilkossági kísérletet tegyek. Csak meg akartam tapasztalni, érdekelt, hogy vajon mit élhetett át Alle. Megráztam a fejem, és száműztem ezeket a gondolatokat az agyamból. Bekaptam azt az egy szemet, és elvonultam aludni. Beállítottam öt ébresztőt, hogy biztosan el ne aludjak. Te jó ég, el is felejtettem, hogy Natalie szívatni fog. Fáradtan felsóhajtottam. Ez az egész úgy felzaklatott. Látni akartam a saját szememmel. Ha tehettem volna, természetesen visszahoztam volna Allét. Meg akartam ismerni, azt kívántam, bár ne akkor születtem volna, pont a tragédia napján, hanem jóval előtte. Egyszerűen csak az élete érdekelt, magam sem tudtam, miért vonz ennyire. Talán van valamennyi hasonlóság is köztünk. Teljesen úgy éreztem, mintha én is olyan lennék, mint ő. Csak egy jobb életben.

,,Részlet a könyvből
- Semmi, csak úgy, szia! - ezek voltak az utolsó szavai, amiket hallottam.
Fél három körül ért haza, édesanyjával és bátyjával ebédelt. Volt egy kis vita a gombaleves miatt, nem szerette.
A bátyja négy óra után ment el otthonról, édesanyja, aki az edzője is fél ötkor.
- Akkor majd hétre gyere! - mondta neki. Ez volt az utolsó mondata a lányának.

Alle egyedül maradt 16 óra 30 perckor.
Meghalt 18 óra 25 perckor."


(A rész megtörtént eseményeken alapul. A történet részben H. Eszter halálát dolgozza fel.)

2017. június 5., hétfő

36

2017. május 15.
Oroszország, Moszkva
Reggel semmi extra nem történt, csak egyszerűen felöltöztünk, és lementünk enni. Beültünk egy kicsit a wellness részlegbe, ha már holnap úgy is vissza kellett térni a normális életbe. Daniellel mentünk ki a pályára. Az ausztrálnak mára kutya baja se volt, ugyanúgy poénkodott vezetés közben is, mint máskor. Egy szót sem ejtettünk a délután kettő órakor kezdődő futamról, tudtam, van elég baja, minek felhozni. A paddockban elváltak útjaink, míg mi békésen sétálgattunk, ő a mérnökeihez igyekezett. Érződött a levegőben - a párán kívül -, hogy itt kezdődik valami. Csak úgy, mint Ausztráliában. Imádom a Forma-1-et, mintha eddig ezt senki sem tudta volna. A közvetítések nem adják vissza azt az igazi érzést, mikor hallom, hogy a motorok felbőgnek, a kerekek csikorognak. Egyszerűen nem lehet szavakba foglalni azt, ami átjárja a szívemet. Ezt csak az igazi fanatikusok érthetik meg. Bár mindenki eljuthatna egyszer ide, és megnézhetné, mi is zajlik a színfalak mögött.
Épp a motorhome előszobájába ücsörögtünk hármasban, a légkondicionált részen. Már inkább nem is kérdeztem meg, mi történt abban a fél órában, míg elmentem megkeresni apát, ugyanis Alla keze az ausztrál combján pihent, mikor visszaültem. Nem akartam beleszólni a lány dolgába, úgy is azt csinál, amit akar, felőlem aztán mindenkivel összefeküdhet. Úgy tűnt, nem zavartatták magukat, ha jól tudtam, Daninek nem volt barátnője. Oda sem néztem, mikor kinyílt az üvegajtó, azt hittem, megint az egyik szerelő, vagy ilyesmi. Hirtelen Max állt meg előttünk.
- Tegnap Sebastian, ma Daniel? Holnap már én következem? - kérdezte erőltetett nevetéssel. Az ausztrál már szólásra nyitotta volna a száját, nagy valószínűséggel megerősítve a csapattársa számára, hogy ők csak barátok, de Alla megelőzte.
- Ne szólj bele a nagyok dolgába, kisgyerek - húzta fel az orrát, és lesajnálóan nézett Maxre.
- Lehet, hogy fiatalabb vagyok, de több ész szorult belém, az biztos - replikázott vissza a holland.
- Inkább maradj a kisautóknál, ide is csak bekönyörögted magad. - Hogy lehet, hogy ezek ketten fél perc ismeretség után vérig sértegetik a másikat?  Pedig azt hittem, még én vagyok rosszban Maxszel.
- Állítsátok már le magatokat! - szólt indulatosabban Daniel. Csak csendben figyeltem, és vártam a szócsata végét. Jobbnak láttam kimaradni belőle.
- Max, még egy gyors edzésre el kell menned - állt meg mellette egy csapatruhás nő.
- Rendben - legyintett a holland, oda sem nézve.
- Még találkozunk! - tartotta fel a mutatóujját, Allának üzenve.
- Kisgyerek.
- Ribanc. - Ezzel le is zárták a beszélgetést. Öröm látni, hogy ilyen ,,jó" viszonyban vannak.
Az onimózus párbeszéd után Daninek is el kellett mennie. Beültünk a helyünkre, és vártuk a futam kezdetét. Nem faggattam Allát arról, hogy mi is volt ez az egész, az ausztrál arca teljes mértékben azt sugallta, hogy nem lát bele semmit, maximum a lány képzel bele többet.
Húsz perccel a kezdés előtt már mindenki kirámolt a rajtrácsra. A himnusz ceremóniája is lezajlott, hozták a hatalmas spanyol zászlót is. Elkaptam apát gyorsan a kezdés előtt, csak az időjárásról érdeklődtem. Mondta, hogy nincs esély esőre, a hőmérséklet pedig ugyan olyan volt, mint tegnap, huszonöt fok körül ingadozott. Elindult a felvezető kör. Izgatottság fogott el, nagyon reméltem, hogy Daninek jól sikerül a rajtja, és nem keveredik balesetbe. Két perc csúszással ugyan, de mindenki visszatért a rajtrácsra. Sorra villantak fel a piros lámpák. Az ujjaimat szorongattam idegességemben. Kialudtak a fények, és megkezdődött a spanyol nagydíj. Vettel lerajtolta Hamiltont, de Raikkönen nagyon visszaesett. Először nem láttam, mi történik hátul. Jött az első kanyar. Három autó akart elmenni egymás mellett, ez általában lehetetlen, egy nagyon apró hiba is elég a koccanáshoz. Beigazolódott a félelmem. A belül haladó Mercedes, vagyis Bottas meglökte Raikkönent, és a legkülső íven haladó Red Bullt. A garázsban hangosan mérgelődött mindenki, a hülye rajtszámok miatt viszont először nem láttam, ki esett ki. Hatalmas kő esett a szívemről, mikor megláttam, hogy Verstappen volt az. Danivel semmi baj sem történt, nem rajtolt valami jót, de így ki is maradt ebből az egészből. A visszajátszásban mutatták azt is, ahogyan Alonso átvág a füvön, ezért visszaesett. Massa érkezett először a boxba, mindössze pár kör után, egy gyors kerék- és orrkúpcserére. Valakivel biztos összeakadt. Vettel eközben egyre jobban leszakította magáról Hamiltont, a brit nem tudta tartani a tempóját. Közben írták, hogy senkinek sem lesz büntetés, versenybalesetnek minősítették. Mivel semmi izgalmas sem történt, ezért mutatták még egyszer a balesetet, felülnézetből, ahonnan tisztán látszott, hogy Bottas lökte meg a mellette haladókat. A tizenkettedik körig semmi érdekes sem történt, a különbségek állandósultak. Az első igaz kerékcsere Alonsóé. Két körrel utána jött ki Vettel, lágy gumikért. A nagy kérdés az volt jelenleg, hogy meddig marad kint a Mercedes. Feltűnt, hogy Lewis nagyon lihegett a rádióban, mikor bejátszották a beszélgetést. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, inkább figyeltem a mi pilótánkat. Vettel megelőzte Danit, bár ez nem volt mérvadó, az ausztrál pár kör után jött is ki, ahogy Hamilton is, mindketten közepesekért. A csapat nagyon jó munkát végzett, 2.2 másodperc alatt bonyolították le. A Ferrari lágyon, a Mercedes közepesen. Érdekesnek ígérkezik az élen a csata. Sajnos muszáj volt azt néznem, hiszen az RB nem annyira jó, hogy meg tudja előzni a két csapatot, így be kell érnünk mögöttük. Vettel utolérte Bottast. A vak is látta, hogy a Merci felhasználj őt arra, hogy Hamilton időt nyerjen. Konkrétan elrontották emiatt a stratégiáját is, rajta kívül csak Wehrlein nem jött még ki. A huszonötödik körben Sebastian parádés előzéssel megelőzte a finnt. Egy párszor visszajátszották - izgalmak híján -, még a fűre is ráhajtott a német. A Mercedes stratégiáját megerősítette, hogy Bottas simán, bármiféle csata nélkül elengedte Lewist. Vettel eközben kezdett folyamatosan elhúzni, már nyolc másodperc volt az előnye a harmincharmadik körben. Két körrel később Vandoorne a kavicságyban. Massával csatázott, miközben a virtuális biztonsági autó alatt többen is kijöttek kereket cserélni. A harminchatodik körben Hamilton jön ki lágyakért. A Ferrari azonnal reagált, a közepesek mentem fel Vettel autójára, de pont véget ért VSC időszak! Hirtelen eltűnt az a nyolc másodperc hátrány, közvetlenül a német mögé ért vissza. Közben Bottas a pálya szélén, ömlött a füst az autóból. Valószínűleg a motor adta meg magát. Örültem rendesen, így Daniel a harmadik helyen autózott, nagyon reméltem, nem történik vele semmi, mert így összejöhet az év első dobogója, és lesz okunk bulizni is. A negyvennegyedik körben Hamilton megelőzte Vettelt, nem volt valami nagy csata, a brit sokkal gyorsabb volt a lágyabb gumikon. Húsz kör volt hátra. Ment a találgatás, hogy lesz-e C-terc a Ferrarinál, hogy visszanyerjék a vezető pozíciót. Nem történt semmi érdekes. Csak azt nem értettem, hogyha a lágy kibírt harminc kört, akkor miért cserél mindenki már tizenöt után? Valószínűleg nem fogom rá megkapni a választ. Tizenöt óra negyven perckor leintették a futamot. Allával felálltunk, és tapsoltunk a fiúkkal együtt, hiszen Daniel végül megtartotta a dobogós helyét, harmadiknak futott be. Ahogy sejteni lehetett a végén, Lewis Hamilton megnyerte a Spanyol Nagydíjat, mögötte Sebastian Vettel. Érdekes, hogy a dobogósokon kívül mindenki körhátrányban fejezte be.
Mi is kivonultunk a pódium alá a csapattal. Határtalan boldogság fogott el, mikor megláttam az ausztrált a pódiumon. Végre összejött neki! Egyszerűen csak boldog voltam. A német és a brit himnusz után alaposan meglocsoltak pezsgővel, a hajam teljesen összeállt, a ruhám ragacsos lett, de nem érdekelt. Mikor lejött, és kezet fogott mindenkivel, odajött hozzám. Először csak megállt előttem, majd nemes egyszerűséggel felkapott és a levegőbe repített. Nevetve zuhantam a karjába, úgy tűnt, nem voltam neki valami nehéz. Alla ugyan mosolygott, de láttam rajta, zokon vette, hogy Dani először nem őt ölelte meg, és nem is úgy, ahogy engem. Nem foglalkoztam vele, de igazából nem értettem, miért reagált így. Az ausztrál egy köszönömöt tátogott felém, de csak legyintettem. Visszamentünk a garázsba, ahol újabb pezsgősüvegek kerültek elő. Miután elkészült a csapatkép, Dani nemes egyszerűséggel nyakon öntött. Felém tartotta az üveget, amibe egy kis habozás után bele is ittam. Nem volt annyira rossz, mint számítottam. A szokásosnál is oldottabb hangulatban tértünk vissza a hotelbe fél óra után.
Villámgyorsan felszaladtunk a szobánkba. Megvolt a fürdés, hajmosás, természetesen hagytam, hogy a vállamra omoljanak a tincseim. Felvettem az Alla által megvásárolt vörös ruhát, a lány kisminkelt, egy röpke óra alatt ki is csíptük magunkat. Feszengve indultam kifelé a szobából, úgy éreztem, mintha konkrétan fehérneműben flangálnék. Azon kattogtam, mi lesz, ha elkönyvelnek ebben a ruhában egy igazi ribancnak. Hiába Alla győzködése, ezeket a gondolatokat nem tudtam elhessegetni. Ő bezzeg magabiztosan lépkedett az ezüst tűsarkújában előttem, modelleket megszégyenítő járással. Már a visszafutáson gondolkodtam, annyira jelentéktelenül éreztem magam a talpig megtestesült szépség mellett. Viszont megígértem Danielnek, nem vonulhattam vissza.
A helyből, ahova letett minket a taxi, szerencsére nem áradt a luxus, inkább egy kis, nyugis kocsmának nézett ki kívülről. Megláttuk Danit a bejárat előtt ácsorogni. Mosolyogva intett felénk, odamentünk hozzá.
- Én leszek ma a testőrötök! - húzta ki magát, miután köszönésképpen puszit nyomott az arcunkra. Reméltem, nem lesz sminkes az arca, ezért még számolni akartam Allával.
Mutatta, hogy menjünk előre. Beszélgetett pár taggal az ajtó mellett, akik szélesre tárták azt, és beléptünk a helyiségbe. Kívülről nem tűnt semmi extrának, de ahogy beléptünk, őrület volt. Már javában folyt a buli, erőteljes alkoholszag csapta meg az orrunkat. Fintorogtam. Nem tetszett ez az egész, valahogy nem éreztem az én világomnak.
- Csak pár pohár, és mindjárt jobb lesz - mondta Alla, és elhúzott a bárpult felé. Az ausztrál elveszett a tömegben, azonban a lány annyira szorította a csuklómat, hogy egy tornádó sem szakíthatott volna el minket. Úgy látszott, a fejébe vette, hogy ma inni fogunk.
- Nyugi, az alkohol nem rossz dolog, sőt! Csak jobb lesz tőle a parti! Először gyengével kezdünk. Két pohár rosét! - intett a csaposnak. Nem is néztem, hogy kifizette-e egyáltalán, csak a kezembe nyomta a vöröses löttyöt.
- Gyümölcsös - mosolygott, már le is húzta az egészet. A számhoz emeltem a poharat. A szaga nem volt annyira vészes, mint számítottam. Beleittam. Alla türelmesen megvárta, míg elfogyasztom az italt.
- Na? - kérdezte.
- Annyira nem rossz - mosolyogtam rá erőltetetten. Egy kicsit émelyegni kezdtem. Nem tudtam, hogyan kéne reagálnom a borra, sosem ittam még.
- Csak még egy, utána keressük meg a fiúkat!  - ordított a fülembe a lány, megpróbálta túlüvölteni az elektronikus zenét. Előre féltem, mit akar még rendelni. Nem hallottam, mit mondott a srácnak, de már adta is a kezembe.
- Ne szagolgasd, idd! - A szájához emelte, és egy húzásra kiitta a tartalmát. Egy kicsit megborzongott, de látszott rajta, hogy már tapasztalt. Elégedetten mosolyodott el.
Egy húzásra megittam a löttyöt, ami feketés árnyalatban pompázott. Azt hittem, abban a pillanatban kiadom a gyomrom összes tartalmát. Pár perccel később sem tűnt el a számból a borzalmas íz. Akaratlanul összehúztam a szemem, minden erőmmel azon voltam, hogy ne köpjem rá az egészet az előttem álló lányra. Pedig ez még nem volt semmi. A nyelőcsövemet végigmarta a folyadék, a tüdőm szorított, azt akartam, hogy legyen vége. Mintha meggyújtottak volna belül, annyira égetett. Éles fájdalom hasított a fejembe. Percekkel később is hányingerrel küszködtem. Hogy tudnak ebből az emberek akár több pohárral is inni? Akár egy egész üveggel? Jézusom, én már ettől is kikészültem, teljesen.
- Mi volt ez? - kérdeztem, mikor már megtaláltam a hangom.
- Unicum - nevetgélt össze-vissza. Hát, őt sem nehéz leitatni.
Miközben Alla egy asztal felé indult, ahol állítása szerint Danielék ülnek, szem elől tévesztettem a lányt. Kétségbeesetten forgolódtam, mikor szerencsére egy ismerősbe botlottam.
- Elena, szia! - köszöntött Carlos. - Örülök, hogy eljöttél - mosolygott.
- Szia Carlos! Hát, megígértem - vigyorodtam el. Nem aggódtam Alla miatt, örültem, hogy van végre itt valaki, és nem kellett állandóan a lány után futnom.
- Hölgyem? - tartotta a kezét, felkérve egy táncra. Normál esetben elutasítottam volna a félelmeim miatt, hiszen nem is tudtam táncolni, és nem is ismerem annyira a spanyolt. Kezdett hatni a pia, egyre jobban kezdtem feloldódni. Megfogtam a férfi felém tartott kezét, és hagytam, hogy a tömegbe vezessen. Fogalmam sincs, mit és hogyan csináltam, de a reakcióiból ítélve, nem lehettem annyira rossz. Mondjuk, akkor nem is érdekelt különösebben. Azon töprengtem a csípőm tekergetése közben, hogy én erre biztosan emlékezni fogok. Nem hittem, hogy ki fog esni pár részlet, hiszen azt gondoltam, ennyi még nem ártott meg. Bár nem is voltam matt részeg, inkább csak feloldódtam, igaz, ezt akkor a világért sem ismertem volna be.
Őrülten jól mozgott a spanyol. Egyre közelebb kerültünk egymáshoz, a buli a tetőfokára hágott. A keze a derekamon pihent, mikor a fülemhez hajolt.
- Gyönyörű alakod van. - Kirázott a hideg a rekedtes hangjától, jó értelemben. Azonban a tekintetemet nem szakítottam el, továbbra is a gyönyörű barna szemébe fúrtam. Sokáig vacilláltam, mit kéne válaszolnom. Azonban az a rész már kiesett, csak arra emlékeztem, hogy otthagytam a spanyolt, és a bárpult felé igyekeztem. Kikértem még egy pohár rosét, és az asztal felé igyekeztem, ahova eredetileg terveztem menni. Ó, bár vesztem volna el megint a tömegben! Arra sajnos tisztán emlékeztem, mikor odaértem a társasághoz. Daniel és Alla egymásba gabalyodva, önfeledten elvesztek egymás szájában. Azonnal sarkon fordultam, és otthagytam őket. Tudtam, hogy este egyedül alszom - már ha aludni fogok egyáltalán -, hiszen a lány minden bizonnyal a pilótát fogja boldogítani. Mérhetetlen haragot éreztem, de nem az ausztrál, hanem a csapattársam iránt. Daniel a barátom, nem akartam hagyni, hogy szórakozzon vele. Alla nem volt az a lány, aki komoly kapcsolatot keresett. Mondjuk ki az igazságot, nem bírt megmaradni egy pasi mellett. Más szóval, ribanc. Éreztem, hogy Dani pofára fog esni. Nem érdemli meg, hogy kihasználják. Hatalmas a szíve, és igazán szerencsés az, akit igazán szeret. A fejemben már egy komplett haditervet szőttem, hogy hogyan távolítsam el őket egymás közeléből. Úgy éreztem, nem vagyok még ehhez eléggé berúgva, csak még több alkoholt akartam. Teljesen feloldódtam, egyszerűen minden problémám elillant, pár perc múlva már el is felejtettem ezt az egészet. Nem agyaltam, csak meg akartam szabadulni minden gondolatomtól, ezért egyre többet és többet kértem a roséból, ami még viszonylag ízlett is.
- Elég lesz! - szólt rám nevetve Carlos, aki időközben odakerült mellém. Rávigyorogtam, és a táncparkett felé húztam. Csak foszlányok maradtak meg ebből is. A lényeg, hogy addig táncoltunk, míg teljesen kitikkadtam, így levágtam magam valamelyik szobában egy székre. Elsőre azt hittem, ismeretlenek közé kerültem, azonban mikor kitisztult a fejem, rájöttem, hogy az egyik férfi nem más, mint Max. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, csak elterültem az ülőalkalmatosságon, és néztem ki a fejemből. Azt hittem, elmúlt az alkohol mámoros hatása. Tisztán emlékeztem az érzése, a mellkasom szorított, és úgy éreztem, értelmetlen az életem. Kitört belőlem minden bánat. A holland, látta, hogy szét vagyok csúszva, ezért átült mellém. Időközben kiszállingóztak az emberek a szobából, csak ketten maradtunk.
,,- Olyan értelmetlen az életem… - kezdtem magyarázni Maxnek. - Lewis sem szeret, beszélni sem akar velem. Mit rontottam el? Jó, tudom, nem vagyok modell, és nem tudok kijönni minden futamra, de akkor legalább személyesen a képembe mondta volna, hogy nem akar látni! Így még az okát sem tudom! Aztán ott van ez a ribanc. Öcsém, már flörtölt két pasival a paddockból, mit akar Danieltől, akinek ha van, akkor komoly a szándéka? Nem akarom, hogy megbántsa! Én nagyon szeretem őt, de tudod, hogy csak barátként. Utálom Allát. Miért kaphat meg annyi pasit? Csak egy szavába kerül, és már úgy táncolnak, ahogy ő fütyül. Én miért nem vagyok elég jó ehhez? Hm? Mi a baj velem? Mondd meg! De nem akarom, hogy ők összejöjjenek! Alla tuti megcsalná. Így is, ő rángatott bele ebbe az egészbe, csakis Carlos miatt érte meg eljönni, legalább táncoltam egy jót. Ha máskor is jövök, tuti nem hozom magammal. Láttad, milyen féltékenyen nézett, mikor Dani megölelt? Pedig én azt hittem, hogy igazi barátnő. Biztos csak azért jött, hogy elvegye előlem Danit. Ráadásul ezek ketten szobára mennek, így még haza sem tudom vitetni magam, taxit se tudok hívni… ah, ezt nem bírom idegekkel, kevés volt a pia!"
Felálltam a helyemről, de azonnal vissza is estem, vagyis valaki lerántott. Kiszakadt belőlem minden, ami nyomta a szívemet, össze-vissza csapongtam a témák között. Úgy éreztem, hogy teljesen kijózanodtam. Alkoholért kiáltottam, egyszerűen még többet akartam. Tudtam, hogy simán rá tudnék függni. A holland megrökönyödve hallgatta a kirohanásomat, de nem szólt semmit.
Újabb emlékezetkiesés, csak arra emlékeztem, hogy a holland nemes egyszerűséggel a hátára kapott, és a hátsó ajtón kivitt a helyiségből. Bedobott hátulra, és elindult.
,,- Háromkor megy a gépem haza - nyögtem félálomban, mire csak egy morgás volt a válasz, és hirtelen irányt váltottunk.
- Ma lesz edzésed? - kérdezte.
- Igen, reggel kilenckor kezdődik - morogtam. Már majdnem elaludtam, de felkeltett.
- Ébresztő! - üvöltött a fülembe teli torokból, mire tarkón csaptam.
Csak nyöszörögni tudtam, hang nem jött a számra.
- A cuccaidat utánad küldetem, fel kell szállnod erre a gépre, a következő csak hat óra múlva megy, oda kell érned edzésre - mondta, és kiszedett az autóból. - Az irataid, a kulcsod és a telefonod itt van, elkértem Allától. Most menj becsekkolni! - utasított. Nemes egyszerűséggel kinevettem, újra elkattant valami az agyamban. Csak viháncoltam össze-vissza, mire a holland fogta a fejét.
- Édes Istenem - sóhajtott fel az égre nézve."
Ez a rész teljesen megmaradt. Innentől már nem emlékeztem, mit mondott, annyi maradt meg, hogy próbált megnevelni. A torkomon lenyomott valamilyen fehér tablettát, amitől egyre laposabbakat kezdtem pislogni. Mire sikeresen leültem az ülésbe a repülőn, elnyomott az álom.
Teljesen józanul ébredtem fel a légiutas-kísérő hangjára. Becsatoltam a biztonsági övemet.
- Jól aludt? - kérdezte hirtelen a mellettem ülő férfi. Erősen koncentráltam, de nem ismertem fel. Valószínűleg látta az értetlen fejemet, ezért kisegített.
- Egy fiatalember megkért rá, hogy figyeljek önre, mert a beszállásnál nem volt teljesen magánál - mondta. Ó, Max!
- Igen, már rémlik, köszönöm - mondtam, mire legyintett, és tovább olvasott valamit.
A fejembe éles fájdalom hasított, és felvillantak az este képei. Te jó ég! Megfogadtam, hogy soha többet nem rúgok be. Mikor Danielre és Allára gondoltam, a szívem összefacsarodott. A lányról jut eszembe, ő most hol is van? Ez az egy járat ment ebben az időben Moszkvába, akkor itt lenne. Forgattam a fejemet, de sehol sem találtam. Tehát lekéste. A következővel talán az edzés végére ideérne, de arra már felesleges bejönni. Maxen viszont alaposan meglepődtem. Miatta értem el a gépet. Tudta, milyen fontos nekem a szinkronúszás, és nem hagyta, hogy egy buta este miatt tropára menjen az egész karrierem. Edzés után terveztem felhívni, hatalmas köszönettel tartozom neki. Sikeresen leszálltunk. A reptéren öt percet álltam a futószalag mellett, mire rájöttem, hogy nem is volt bőröndöm. Na, igen, a fáradtág jelei.
Fél kilenc, a francba! Hülye időeltolódás, pont Moszkvában van egy órával később, nem előbb. Villámgyorsan hazamentem, de zuhanyra már nem volt idő, ezért telefújtam magam dezodorral, hogy ne érezzék a piaszagot. Az elfolyt sminkemet lemostam. A látványtól elborzadtam. A szemem alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, a hajam egyenlő volt a szénakazallal. Gyorsan összefogtam egy copfba. Szerencsére az edzőcuccomat mindig összekészítem előre, így csak felkaptam, és rohantam a kocsihoz. Vezetés közben nehéz volt nyitva tartani a szemem, akár állva is képes lettem volna elaludni. Villámsebességgel vettem fel a fürdőruhát az üres öltözőben, a társaim már mind fent voltak a teremben. Kilenc óra egy percre estem be, már pont vették fel a lányok a cipőt a futáshoz. Csak elhúztam a számat. Kezdődhetett a szenvedés.
Kínkeserves négy óra volt, de túléltem. A kimerültség miatt olyan voltam, mint egy zombi, semmi dinamikát sem produkáltam. Az edzés elején szerencsére Tatyanáék azon idegeskedtek, hogy hol van Alla, és nem azon, hogy miért vagyok ilyen. Az ebédszünetben Natalie odaintett magához. Követtem a nőt, egészen ki a lépcsőfordulóba. Becsukta mögöttem a teremajtót, hogy ne hallatszódjon semmi.
- Hajnalig buliztál, azért vagy ilyen fáradt? - emelte fel a hangját, mire összerezzentem. Ennyire látszik?
- Sejtettem - rázta meg a fejét, miközben fel-alá járkált idegességében. - Alla rángatott bele ebbe az egészbe, ugye? Azért nincs itt - mérgelődött. Leültem a kőlépcsőre. Így se volt valami jó kedvem, köszönhetően a Daniel és Alla párosnak, de a kiabálás még rátett egy lapáttal.
- Ezt nem csinálhatod meg! Hogy akarsz így bekerülni a keretbe? Egyáltalán, hogy akarsz így válogatott lenni? Ezek a kis bulik nincsenek megengedve, nem férnek bele! Mi vagyunk az oroszok, a szinkronúszás legjobbjai, nem engedhetjük meg ezt magunknak! Sokan ölni tudnának a helyedért és az eredményeidért, erre ilyen felelőtlenül elszórakozod az egészet? Ha be akarod bizonyítani, hogy nem hiába vagy ott, ahol, nem hiába vagy Tatyana kedvence, nem hiába kaptál szólót, nem hiába téged raktunk be a csapatba! Így hálálod meg? Legalább valami pasi van az ügyben, aztán te is depressziós leszel? Hah, még csak az kéne - horkant fel. - Lehet, hogy más válogatottban megengedik ezt, de itt nem! Megértetted? - kérdezte, szinte szikrát szórt a szemével. Nem bírtam megszólalni, csak erőtlenül bólogattam.
A torkomban hatalmas gombóc keletkezett, majdnem elsírtam magam. Ezt elrontottam, de nagyon. Eljátszottam Natalie bizalmát. Mikor visszamentünk, azt hittem Tatyanától is kapok még egy adagot, de Natalie megelőzött.
- Örülj, te Tatyanától nem fogsz kapni, nem akar a sírba vinni - mondta, miközben megforgatta a szemét. Éreztem, hogy a lányára utal, Alléra.
Igaz, szárazon nem kaptam a fejemre, de a vízben annál inkább. Visszatért a régi Tatyana, már kezdtem megszokni, hogy mindig engem szemelt ki magának. Minden egyes apró hibámért belém kötött. Ma csak erősítés volt, minden mennyiségben. Az sem segített, hogy tegnap óta nem ettem semmit sem. A hajam borzalmasan fájt, forgott velem a medence. A falak összemosódtak, alig láttam valamit. Mikor feljöttem, eszméletlenül szédültem. Szerencsére mára vége volt az edzésnek. A sportitalom is elfogyott, már az sem segített. A medence szélén kinyomtam magam, de amint felálltam, elvágódtam oldalra. Ha egy erős kéz nem tart meg, simán koppant volna a fejem a csempén.
- Jól vagy? - nézett rám aggódva Vlada.
- Aha - nyögtem erőtlenül, de a következő lépésnél megint majdnem összeestem.
- Leesett a vércukrod - közölte Tatyana, aki a mellettünk lévő padon pakolta a cuccait az uszodatérben. Elmehetne orvosnak, csak ránéz az emberre, és megmondja, mi baja.
- Mikor ettél utoljára? - kérdezte Vlada. Nehéz volt, de az évek alatt már megtanultam visszafogni a könnyeimet. A hasamat, mintha felvágták és összehúzták volna, eszméletlenül fájt. Ezt a másnaposság csak tetézte. Lefektettek a földre, felpolcolták a lábaimat, és megitattak izotóniás itallal. Nem szerettem a szénsavas dolgokat, de muszáj volt belőle párat kortyolnom.
- Tegnap délben - hunytam le a szememet, mert tudtam, hogy az edző ki fog akadni ezen. Azonban Tatyana csak sóhajtott egyet, és inkább lenyelte a kikívánkozó korholást. Nem akar a sírba vinni.
Vlada volt olyan kedves és felajánlotta, hogy hazavisz, nem akarták, hogy ilyen állapotban vezessek. Közben beugrottunk a cuccaimért is, így már teljesen hazaértem. A lány annyira kedves volt, azok után, hogy úgy elhidegültünk egymástól Alla miatt. Vlada szerint ő ugrasztott szét minket, és állt közénk. Én ezt annyira nem érzékeltem, de rettentő boldog voltam, hogy újra a barátnőmnek mondhatom őt. Megígérte, hogy később átjön, és segít vacsorát főzni. Addig is, ledőltem egyet pihenni.