28

2017. április 30.

Japán, Tokió

Néha az ember frissen és üdén kel fel reggel, maga se tudja, miért. Hát, én pont nem. A tegnap este elhúzódott, szerencsére Maria jó fej volt, és fedezett minket. Allával egy remek napot töltöttem el, nem gondoltam volna, hogy ennyire élvezni fogom, bár végül nem mentünk ki a mixelt duókra. Délelőtt még nem volt annyira jó idő, de délutánra úgy kisütött a nap, hogy a dzsekimet is levettem. Legfőképp a várost jártuk, majd beültünk egy sushi étterembe. Alla nagyon erőlködött, hogy bekapjak egy falatot is abból a hínáros tekercsből, egyet meg is kóstoltam, de nagyon nem nyerte el a tetszésemet. Nem tudtam, hogy lehet nyers halat enni, vagy azt a zöld valamit, ami a szélén volt. ,,igazi" buli, nem nevezném annak. Viszont a lányt nem tudtam egy koktélról lebeszélni. Én teljesen tiszta maradtam, de neki az a színes lötty beütött, nem nagyon, de feltűnően sokat vihogott. Ráadásul még a pénztárcája se bánta, mert meghívatta magát. Még napközben említettem neki a spanyolországi terveimet, ezért muszájnak érezte, hogy kiválassza nekem a megfelelő koktél ruhát. Mondjuk, azt
nem tudtam, miért volt biztos annyira a partiban, de inkább ráhagytam. Miután a negyedik üzletbe rángatott be, és elküldött ötven ruhával próbálni, megtalálta a tökéleteset. Bevallom, tényleg nem állt rosszul, még tetszettem is benne magamnak. Viszont rettentően kihívó. Még pontosan él az emlékezetemben az egész jelenet.

Amit egyedül finomnak találtam benne, az a rizs. Az este egy kicsit elszabadult, a várossal együtt mi is feléledtünk kilenc óra tájban. Alla mellett teljesen felszabadultnak éreztem magam, bekeveredtünk egy helyi klubba. Nevettünk, táncoltunk, de egy pillanatra se vesztettük el egymást. Nem volt

,,- Nem hiszed el, megtaláltam a tökéleteset! - ujjongott Alla.

- Már megint? - kérdeztem szem forgatva, és kilestem a függöny mögül. Nem viccelek, a kezében egy piros, konkrétan tűzpiros ruhát tartott, majd mikor meglátott, felém nyújtotta.

- Én ezt fel nem veszem - hadakoztam. - Te jó ég, ennek van egyáltalán eleje? - kérdeztem hüledezve, ugyanis alig volt valami anyag a felső részén.

- Pedig fel fogod. Olyan szexi lennél, ebben a szettben akármelyik pilótát megkaphatnád - lelkesedett. Egy sóhajtás közepette elvettem tőle, és kiadtam az öltözőben lévő további tíz ruhát, amelyek nem passzoltak. Először gondot okozott a bebújás, a megcsavart részének köszönhetően, de pár perccel később sikerült kiigazodnom rajta. A piros színnel remekül összhangban volt a szőke hajam, nem sápasztott. Viszont az elején hatalmas kivágás éktelenkedett, és a hátát sem fedte semmi. A combom közepéig leért, azzal nem volt gond.

- Kész vagy? - hallottam a hangot kintről.

- Igen - sóhajtottam, és kilestem. Nem akartam kimenni, de Alla nemes egyszerűséggel kirántott a folyosóra, hogy a nagy tükörben is megszemléljen.

- Ez valami fantasztikus! Egy arany nyaklánc, tűsarkú és tökéletes lesz! Megvesszük, ebben fogsz menni - jelentette ki, ellenvetést nem tűrően.

- Nem túl kivágott? - forgolódtam, beletörődve, hogy rengeteg kíváncsi szempár mered ránk.

- Nem, pont jó, egyáltalán nem ribancos - nyugtatgatott Alla, sikertelenül. Természetesen egy méregdrága, márkás darabot sikerült kiválasztania, de a lelkemre kötötte, hogy ha ezen múlik, ki is fizeti. Elutasítottam a segítségét, és az újonnan szerzett darabot gyorsan leraktuk a hotelbe. A lányt nem tudtam róla lebeszélni, így ha törik, ha szakad, ebben kell mennem. Ha ezt felveszem, előtte mindenképp megkérdezem Danielt, hogy mit gondol róla férfiszemmel. Jobb biztosra menni."

Persze, az együtt töltött idő alatt rengeteg képet lőttünk, Alla a legkülönfélébb helyeken és pózokban fotóztatta magát, de inkább ráhagytam. Rólam csak két kép készült, az egyik még a délelőtti órákban, kabátban, kibontott hajjal az egyik bevásárlóközpont teraszán, a másik meg már délután, a nagy hőségben, csak egy random utcában. Mellesleg, elég hülye fejet vágtam, szerencse, hogy az időközben vett napszemüveg takarta az arcomat.

Vasárnap, az utolsó, Japánban töltött nap is végre elérkezett. Tegnap reggel még nem voltam százas, de mára már sikerült kialudnom a lázat, vagy akármi is volt. Mindegy is, mára már csak az

életkedvem hiányzott. Imádtam versenyezni, de nem így, abban az állapotban, amiben voltam. Éjféltájt estünk be a hotelszobánkba, és egy laza hat óra alvás után már csinálhattuk is a hajunkat. Majd következett fél napnyi fetrengés, míg lementek a duók. Svetlana és Natalia szokás szerint elsöprő győzelmet aratott, mind a tizennyolc párost maguk mögé utasították, bár ez két ötszörös olimpiai bajnoktól nem is meglepő.

Az egész napomat leginkább a szenvedés jellemezte. Nem akartam beugrani a jeges vízbe, nem akartam felvenni a kűrruhát, nem akartam bevonulást gyakorolni, se semmit. Nagyon hisztis hangulatomban voltam, igaz, ezt nem mutathattam ki, ezért magamban szidtam a világot. Egészen addig tartott a melankóliám, amíg Natalie meg nem itatott velem egy narancsos löttyöt. Fogalmam sincs, mi volt abban, gyanítom, mesterséges szénhidrát vagy teljesítményfokozó, de eszméletlenül felpörgetett. A nap további részében kedvem lett volna végigölelni mindenkit, ugrálva közlekedtem, egyszerűen élveztem az egészet. Mosolyogva bújtam bele az angyalszárnyas csapatdresszbe, a fejem már készen volt. Alla kisminkelt mindenkit, és kivételesen örültem a töménytelen csillámpornak a fejemen. Egyszerűen csak tudtam, hogy szép vagyok, és sikerülni fog. Észben tartottam, hogy majd meg kell köszönnöm Natalie-nek a löketet. Mindig az van, hogy az első napot élvezem, majd a végén már a pokolba kívánom az egészet. Utólag már tudtam, hogy ez az a szer volt, ami felpörget. Nem szabálytalan, csak jól vannak kimatekozva az ásványok. A szénhidrátszerű valami, ami benne van, felpörget, de nem hizlal. Ritkán szokták használni, mert megvan ennek az árnyoldala is. Akkor még nem voltam tisztában vele, és nem is érdekelt, de ez az egész csak négy-öt óráig tart. Utána pedig az ember kétszer olyan fáradtnak érzi magát, nem beszélve az esetleges rosszullétről, ami néhányaknál jelentkezhet. Jut eszembe, egyszer már felnyomtak a vezetőségnek a kínaiak a tiltott szer miatt, de nem találtak benne semmi rendelleneset, szóval nincs mit tenni, legális az egész. Persze, a receptet nagy titokban őrzik.

A kűrt csak kimentem, magabiztosan és tökéletesen megcsináltam, mindenfajta izgalom nélkül. A szóló és a rövidprogram után már-már gyerekjátéknak volt mondható. A dobások nagyon magasak lettek, mintha a fürdőruhának tényleg szárnyai lettek volna. A morcos fej közben majdnem elnevettem magam. Élveztem minden egyes másodpercét, az érzés egyszerűen mennyei volt. Fullasztó volt, de nem vészesen. Tudtam, hogy részben a szernek köszönhető ez a nagy lelkesedés, de nem érdekelt.

A vízből kijövet már-már hiányoltam azt a szokásos ,,össze akarok esni" érzést. Magabiztosan vigyorogtam, tudva, hogy bebizonyítottam a tehetségemet. Aleksandra pedig megsárgulhat az irigységtől, előbb-utóbb úgyis kapok helyet a rövidprogramban is, és ezt kevesen mondhatják el magukról tizennyolc évesen.

Megnyertük, nem lepett meg. Azért könyörgöm, mégis csak az orosz válogatott vagyunk! Az viszont meglepett, hogy a Japánok nagyon közel vannak, Kínának pedig nincs is csapata. Ez a két ország a komolyabb ellenfél, akikkel általában számolni kell, elvétve a spanyolok zárkóznak fel néha, de ők inkább csak duóban.

Az estéből nem emlékszem sokra, teljesen kiütött az ital. Már nyolc órakor, amint befejeződött az eredményhirdetés, már a reptérre mentünk. Egyből Kanadába megyünk, Torontóba, ahol szerdán kezdődik is a verseny. Már a gondolattól még jobban elfáradtam. A felszállás után egyből a mély, álommentes alvásba menekültem.