2017. április 16., vasárnap

22

2017. április 15.
Oroszország, Moszkva

Újra hétvége, újra Forma-1! Ezzel a mondattal a fejemben keltem ki az ágyból. Még az sem tudott letörni, hogy már nekem is spiccelnem kellett edzésen. Először Natalie még csak óvatosan törögette a lábujjamat, majd közölte, hogy pár nap múlva már nekem is rá kell állnom, addig csak spicceljek. Hallottam már rosszabb dolgot is, nem rázott meg annyira. El sem hiszem. Egy hét múlva már versenyzünk. Valahogy még nem jutott el a tudatomig, hogy szerdán már repülünk is Kínába. Igazából nincs is mitől félnem, a csapat kűr kész van, a rövidprogramnak csak az eleje hiányzik, és a nagyobb versenyeken nincs kombinációs kűr, ezért nem is csináltuk egyelőre. A szólómnak valami parti részt kell kitalálni, de a többi megvan. Az Ishchenko-Romashina duón nem sokat változtattak. Hallottam az öltözőben egy olyan pletykát, hogy Natalia visszavonul a Japan Open után. Elképzelhetőnek tartom, hiszen már huszonhét éves. A szinkronúszás történetének egyik legnagyobb alakja nyugdíjba vonul. Titkon viszont örültem neki. Így esélyem lesz az olimpiai keretbe bekerülni! Az viszont jó kérdés, hogy ki fog duózni helyette. Nem hiszem, hogy bárkit is Svetlana mellé raknak, inkább csinálnak egy újat. Mindegy is, ez már a jövő zenéje. Először legyünk túl ezen a két versenyen.
A tegnapi szabadedzést internetről követtem, mert nem játszották a tévében. Mint kiderült, nem is lett volna értelme, mindenki altatott. Komolyan, a Mercedes be sem fért az első ötbe. Semmilyen képet nem kaptunk a valós erőviszonyokról, homály volt az egész. Szerencsére nem kell hajnalban kelni, Bahrein ugyan abban az időzónában van, mint Oroszország. Kettőkor kezdődik a harmadik szabadedzés, ami remélem, nem fullad unalomba. Komolyan, az előző kettőn összesen annyi volt az érdekesség, hogy Bottas szárnya megint leszakadt.
Miután hazaértem edzésről, bedőltem az ágyba, és pótoltam az alváshiányt. Ritkán szoktam aludni napközben, de most valamiért jólesett. Mikor felkeltem, már jócskán elmúlt ebédidő, ezért egy tál étellel a kezemben ültem le Forma-1-et nézni. Nem hiszem, hogy most is olyan sok aktivitás lesz, előbb néztem, harmincöt fok a levegő, és negyvenegy az aszfalt. Te jó ég, hogy lehet kibírni? Én Ausztráliában, ha huszonöt fölé ment a mutató, már haldokoltam. Öt perccel a kezdés előtt szépen-lassan mindenki elfoglalta a helyét. A zászlómat direkt lent hagytam a kanapén. Erről jut eszembe, anya egyik nap itt járt, a pulton hagyott egy üzenetet. Ne gondoljatok ilyen ,,hogy vagy?" kérdésekre, csak említette, hogy ha kell versenyruhára pénz, vigyem el a bankkártyáját. Szuper, mit ne mondjak. Azóta nem is láttam, teljesen beletemetkezett a munkába. Csak tudnám, hogy hogy tartják apával a kapcsolatot, ha ő meg Bahreinben van.
A zöld jelzésre felkaptam a fejem. Elsők között gurult ki a pályára Sainz, Grosjean, Vettel és Vandoorne. A belga pilóta egészen biztos, hogy aktív lesz ma, ha nem szól közbe a technika, hiszen tegnap nem sokat tudott menni. Csatlakozott a kint körzőkhöz még Alonso a másik McLarennel, és Magnussen is. A többség a boxban várakozik, sokan csak egy installációs kört mentek. Öt perccel a kezdés után kimerészkedett az egyik Red Bull, mégpedig Daniel, majd jött a másik is. Eddig hatnál több pilóta egyszerre nem volt még kint a pályán, mindenki csak egy-egy kört ment. Az első idő Oconhoz fűződik, majd őt követi Pérez a Force Indiával. A két Mercedes is kigurult tíz perc után, közepes gumikon. A nagy meleg miatt nincs aktivitás, Hamilton visszament a boxba, így csak hárman vannak a pályán. Sainz is visszatér, csökkent a létszám. Stroll töri meg a csendet a Williamsszel, de az ideje édeskevés. Heten vannak a pályán a huszonharmadik percben, Kvyat át is veszi a vezetést. Mindjárt elérünk az edzés feléhez, és még a fél mezőny mért időt sem ment, főleg a topcsapatok. Verstappen a harminchatodik percben villant a Red Bullal, de kétlem, hogy ez lenne a maximum. Egyelőre mindegyik csapat rejtegeti az erejét. A holland megpördült, de megfogta az autót. Grosjeannak ez nem sikerült, eldobta a Haast. Piros zászlóval félbeszakították az edzést, de a francia visszagurult a boxba, így két perc múlva újra szabad volt a pálya. Tizenöt perccel a leintés előtt többen is kimerészkedtek. Ennek következtében Raikkönen átvette a vezetést, és Vettel bejött a második helyre. A negyvennyolcadik percben így néz ki a top tíz: Bottas, Raikkönen, Hülkenberg, Verstappen, Massa, Vettel, Kvyat, Sainz, Vandoorne, Ocon. Feltűnt, hogy Daninek még mindig nincs ideje. Sebaj, ez csak egy edzés, az esti időmérőm kell majd villantani. Hamarosan az utolsó gyors körök következhetnek, igencsak felemás a sorrend. Hamilton a kilencedik és a boxban áll, Ricciardo idő nélkül a huszadik. Leintik a harmadik szabadedzést, amit Verstappen nyert meg Hamilton és Vettel előtt. A top ötbe még Bottas és Raikkönen fért bele. Dani a végén még ment egy mért kört, de csak a hetedik.
Az időmérő kezdetéig még volt két órám, addig a spiccemet törögettem, de csak óvatosan. Figyeltem rá, hogy ne sérüljön a csont, csak az izom nyúljon. Őszintén szólva, borzalmasan fájt ráállni, körülbelül egy hónap kihagyás után. A szimmetria kedvéért a másik lábammal se foglalkoztam, legalábbis, erre fogtam. Bár Natalie mindig azt mondja, hogy teljesen egyformának kell lennie a testünk mindkét oldalának, és ezt én meg is fogadtam.
Hat órakor huppantam le a tévé elé. A kezdést lekéstem, de a Q1 sosem tartogat izgalmakat a nagycsapatok számára, kivéve, ha elromlik valami.
Az ötödik percben kapcsoltam be a tévét. A forgalom elég nagy volt, csak négyen álltak a boxban. Folyamatosan változtak az időeredmények, ritka pillanatok egyike, de mindenki kint van! A tizedik percben Hamilton vezet, mögötte Verstappen és Vettel. Vége a Q1-nek, amit Lewis nyert Verstappen és Raikkönen előtt. A nagycsapatok csak mentek egy kört, hogy bebiztosítsák a helyüket, s már vissza is gurultak a boxba. Biztos vagyok benne, hogy ez még nem a valós idő, be fognak menni 1:30 alá is, bőven. A kiesők: Sainz, Vandoorne, Pérez, Ericsson, Magnussen. A Torro Rosso pilótája nagy vesztes, abszolút legjobb első szektort ment. Sajnáltam Carlost, hiszen a másodikban is nagyon gyors volt, de nem tudta befejezni a körét, mert leállt alatta az autó. Minden autóra felkerült a szuper lágy abroncs. Lewis mellett jelenik meg az első idő, mögötte lemaradva két századdal a csapattársa, Valtteri. A két Ferrari csak utánuk következik, majd a Red Bullok. Alonso a tizennegyedik helyen feladja, motorprobléma miatt. A Q2 végén a következő versenyzők estek ki: Kvyat, Stroll, Wehrlein, Ocon, Alonso. Elkezdődött a Q3, ahol végre a valós erőviszonyokat láthatjuk. Bottas, Verstappen és Ricciardo egyből kigurult a pályára, majd egy perccel később már csak Hülkenberg, Grosjean és 
Palmer nem volt kint. Daniel ment időt legelőször, azonban Lewis maga mögé utasítja. Túl erősnek tűnik a Mercedes, bár ez nekem például nem is baj, nem szeretem a Ferrarit annyira, csak Sebastiant. Raikkönen szokásosan panaszkodik… már unalmas. Lecsendesedett a pálya, egyedül Grosjean van kint. Két perccel a vége előtt senki sincs a garázsban, jön a finálé! Tűkön ülve néztem, ahogy lengetik a kockás zászlót. Micsoda meglepetés! Bottas megszerezte élete első pole pozícióját. El sem hiszem. Lewis elrontotta az utolsó körét. A Mercedes kisajátította az első sort. Viszont boldog voltam, hogy Dani rajtolhat a negyedik helyről, Sebastian mellől! Az még pluszban rátett a kedvemre, hogy a holland csak a hatodik lett. A top tíz: Bottas, Hamilton, Vettel, Ricciardo, Raikkönen, Verstappen, Hülkenberg, Massa, Grosjean, Palmer. Jó volt látni, ahogy Sebastian és Lewis gratulál Valtterinek, bár kétlem, hogy a sokadik után is ilyen lelkesen fogják fogadni. Mindenesetre, várom a holnapi futamot.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése