16

2017. március 24.

Ausztrália, Melbourne

Ma korán reggel kipattant a szemem. Hamarosan kezdődnek a pénteki szabadedzések! Tegnap igazából semmi érdemlegeset nem csináltam. Lementem egy kicsit az edzőterembe formába hozni magam, utána pedig a szobában lazítgattam, és felturbóztam a spárgáimat. Újra vízbe merészkedtem, ugyanis a wellness részlegen áztattam magam. A kötés a lábujjamon kicsit illúzióromboló volt, de legalább már nem látványos, hogy sántítok.  Egy fitt reggeli után az utam egyből a pályára vezetett. Helyi idő szerint pontban délkor kezdődik az első, a második pedig délután négykor. Szegény európai nézők, az időeltolódás nem igazán kedvez nekik.

Daniel külön megkért, hogy először jöjjek a szobájába, mert adni akar nekem valamit. Az üzenetet látva az egekig szaladt a szemöldököm. Ki nem tudom találni, hogy mi az ajándék. Mindenesetre, felhúztam a gyűrűmet a kezemre, s a szokásos sportos vonalnál megmaradva választottam ki a szettemet is. Ma a levegő még párásabb volt, mint az előző napokon, így muszájnak éreztem a hajamat kontyba kötni, elkerülve, hogy megsüljön a tarkóm.

Ismét a sárga autó felé igyekeztem, kilépve a The Langham fényűző előteréből. Tíz percen keresztül bámultam a mellettünk elsuhanó pálmafákat, mire odaértünk. Felmutattam a belépőmet, s rutinosan elindultam egyenesen, mintha annyira tudnám az utat. Nem kellett átmenni annyi folyosón, mint a múltkor, de most a füves részre érkeztem. Rengeteg standot állítottak már fel. A fehér napernyők alatt fapadok sorakoztak, amiken még csak pár ember üldögélt. Pár bódé már kinyitott, a legtöbb ételt és szuvenírt árusított. Innentől viszont teljesen elvesztem, így fel kellett hívnom az ausztrált, hogy odataláljak a boxba. Végül tíz perccel később el is jutottam. A fehér folyosókon már eligazítottak, így könnyen megtaláltam a hármas számmal ellátott ajtót. A biztonság kedvéért kopogtam, nem akartam udvariatlan lenni.

- Végre! - nyitott vigyorogva ajtót.

- Neked is szia - nevettem rajta - Mit akartál adni?

- Még be se jöttél, de már egyből az ajándék érdekel? - húzta cinkos mosolyra a száját. Intett, hogy menjek oda. Becsuktam magam mögött az ajtót, és megálltam mellette. Átlestem a válla fölött. Csak ekkor tűnt fel, hogy már az overállban van, még fél óra, és kezdenek. A felsője le volt cipzárazva, a derekára kötötte a lelógó részt, így csak az aláöltözet fedte a mellkasát. A fehér anyag szorosan rásimult. Felém fordult, és nem tudtam nem megfigyelni, hogy a hasán kirajzolódik pár kocka.

- Szeretném, ha ez lenne rajtad, miközben nézed az edzést - tartott felém egy összehajtogatott valamit. Megrázta, és csak ekkor jöttem rá, hogy mi is az valójában. Egy hatalmas, ausztrál zászlót tartott felém.

- Fordulj meg - mutatta a kezével, én pedig engedelmeskedtem. Megéreztem az anyagot a nyakamnál, a hátamra terítette. Leért egészen a combom közepéig, és szélességben is majdnem túllógott a kezemen. Felé fordultam, várva a reakcióját.

- Tökéletes! - vigyorodott el. Kitártam a karomat, így teljes egészében látszott a zászló. Aranyos gesztus volt tőle, megmosolyogtatott. Örültem, hogy ezzel is biztosíthatom, hogy neki szurkolok. Így senki sem téveszthette el, hogy kiért is jöttem.

Kimentünk a garázsba, ahol már nagyban folytak a munkálatok az autó körül. Danit hívták valahova, ezért úgy döntöttem, nem zavarom. Az egyik szerelő megmutatta, hogy honnan tudom nézni. Beültem a monitor elé, és még fejhallgatót is kaptam. Összehúzva magamon a zászlót, amely mintha egy palást lenne, a képernyőre meredtem. Percek kérdése, és kinyitják a boxutcát. Biztos nem megyünk ki elsőnek, hiszen Dani még sehol.

Nem kellett sokat várni, a pályán pontban egészkor zöld jelzés lépett érvénybe. Hivatalosan is elkezdődött a 2017-es szezon első szabadedzése. Oldalra néztem, és előkerült a pilóta is. Éppen az autóba mászott be, szóval hamarosan mi is kimegyünk. Az elsők, akik kigurultak, azok nem mások, mint Grosjean és Vettel. Sok pletyka kering a Ferrariról, hogy újra bajnokok lesznek-e, vagy sem. Igazából az első verseny semmit sem ér, kár belőle messzemenő következtetéseket levonni. Közben a többiek is szállingóztak egy-egy installációs körre, de mi még várakoztunk. Három perc telt még csak el, de már tizenegyen a pályán vannak. Pár perc múlva meghallottam mellőlem a felzúgó

motorhangot. Édes istenem, milyen jó hangja van! Daniel is kigurult a pályára, azonban mért idő még most sincs. Lecsendesedett a pálya, mindenki visszajött, csak az ausztrál maradt kint. Ocon kivételével már mindenki megtett pár kört. Miközben nem történt esemény, azon gondolkodtam, hogy mennyire jól mutatnak az új F1-es autók ezekkel a gumikkal. Sokkal agresszívabbnak látszanak. Visszajött az ausztrál, és így semmi mozgás sem történik a pályán. Meglehetősen unalmas bámulni az üres aszfaltot, ezért a mellettem dolgozó csapatot figyeltem. A rózsaszín Force Indiát mutatták a boxban. Meg kell hagyni, jól néz ki, csak nem igazán férfias, főleg a hozzá illő sisakkal. Három perc, és a mezőny még mindig várakozik. Gondolom a pálya még elég csúszós, de a második és harmadik tréningre javulni fog. Az utcai pálya hátránya. Kiderült, hogy Ocon fékproblémák miatt nem hajtott ki még. Újabb percek után Stroll töri meg a csendet a Williamsszel. Ő lesz az első, aki mért időt megy? Ki tudja. A csapatok nem valami aktívak, gondolom ennek részben az az oka, hogy összesen négy motor használható fel büntetlenül egy szezonban, ami nagyon kevés. Miközben a két Sauber és a hármas rajtszámú Red Bull visszatér a pályára, bevágják a közvetítésbe azt a beszélgetést, amikor Hamilton közli a csapatával, hogy cipőt akar váltani. Valami nem stimmel vele. Csupán húsz perc kellett hozzá, de megérkezett az első idő, amit a Williams újonca fut meg. Bár ez édes kevés, legalább valami történt. Egyre többen hajtanak ki a pályára, közben Ericsson személyében megérkezik a második idő. Egy perccel később Daniel az élre áll a Red Bullal, de kezd begyorsulni mindenki, ezért folyamatosan csúszik lejjebb. Nem aggódtam, hiszen ez még csak az első edzés. Az időmérő számít. Fél órája körözgetnek az aszfalton. Aktív perceknek nézünk elébe: csak öten állnak a boxban. Dani megfutja a leggyorsabb kört, igaz, még bőven van tartalék mindenkiben, ráadásul az ausztrálé a legjobb harmadik szektor. Negyven perce tart az edzés, lecsendesedett az Albert Part. Az ausztrál visszatért a boxba. Megint nekiugrottak, és felkerült egy kis szerkentyű is. Mindenki a boxban várakozik, lehet, hogy most jönnek a hosszabb etapok. Már csak két versenyző neve mellett nincs idő. Öt perccel később sincs mozgás a pályán. Megint oldalra fordítom a fejem, meglehetősen unalmas az üres aszfaltot bámulni. Közben érkeznek a pletykák is: A Mercedes a Ferrarit, a Red Bull a Mercedest tartja favoritnak. Érdekes, kíváncsi vagyok, hogy a futam után megváltozik-e a vélemény. A tíz percen át tartó csendet Stroll szakítja meg, majd őt követi Verstappen, s a többiek is szállingóznak. Feltűnt, hogy a McLaren kissé határozatlan a kanyarokban. Sebaj, legalább gurul,

örüljünk annak. Már csak Oconnak nincs ideje, ugyanis Vandoorne a tizenkilencedik helyre hozza be a narancssárga McLarent. Már egy órája tart az első edzés. Egymást túllicitálva érkeztek az egyre jobb idők. Dani egyenlőre a második, Bottas mögött, de hamar lejjebb csúszik egyel, Hamiltonnak köszönhetően. Nem telt bele két perc, az ausztrál visszatért egy gyors kerékcsere erejéig. Érdekes, öt perc múlva már csak öten maradtak a pályán. Húsz perc van hátra az első edzés leintéséig, összesen három autó körözget jelenleg. Feltűnt, hogy az egyik Ferrari csak a tizenkilencedik. Kiderült, hogy Vettel DRS-rendszerével akadtak gondok. Az utolsó tíz perc következik: az ausztrál megint bent rostokol. Sebastiannak megint vissza kellett térnie, most az MGU-K rendszere mondta fel a szolgálatot. Szép lassan elérkeznek az utolsó percek, és az utolsó gyors körök. Az aussie (az ausztrálok szlengben) még mindig ugyan abban a pozícióban van, nem lépett előrébb. Megjelent a kockás zászló, ezzel pedig véget is ért az első tréning. A top 10: Hamilton, Bottas, Ricciardo, Verstappen, Raikkönen, Vettel, Massa, Grosjean, Hülkenberg, Pérez.

Megvártam, míg visszahozzák a garázsba a hármas rajtszámú autót, és csak utána álltam fel a székről. Nyújtózkodtam egyet, az izmaim elgémberedtek a másfél órán keresztül tartó üléstől. Eszembe jutott, hogy ilyenkor valószínűleg a pilótáknak menniük kell interjút adni, így elindultam a büfé felkutatására. Négy órakor, azaz négy óra múlva kezdődik a második edzés a mai napon, addig még van idő.

Egy mérnök segítségével eljutottam a büféig. Észre sem vettem, de megéheztem, pedig még csak alig múlt el dél. A hőmérséklet a tetőfokár hágott, ráadásul az aszfalt is iszonyatosan forró volt, így jól esett belépni a légkondicionált helységbe. Meglepően sokan ültek bent, ahhoz képest, hogy még csak most lett vége az edzésnek. Szerencsére itt az európaiak voltak többségben, ezért maradtam a natúr csirkemellnél, nem kellett egyéb húsokon rágódnom. Nem kell nagy valamit elképzelni, egy kis helység, tele szürke, műanyag székekkel és asztalokkal. A bejárattól jobbra kanyarodva lehetett szedni mindenféléből, egy pulton, kis edénytartókból. Mögötte nagy valószínűséggel a konyha látszott. Szedtem a hús mellé párolt zöldséget, és találtam túrót is. Elővettem a telefonom, közben lassan falatoztam. A hátamat még mindig a zászló fedte, emiatt többen is megfordultak mellettem, szemügyre venni. Az átlag reakció egy mosoly volt. Éppen az ujjamon lévő gyűrűt tanulmányoztam, mikor valaki leült velem szembe.

- Eddig milyen? - kérdezte. Amikor felnéztem, nagy meglepetésemre apával néztem farkasszemet.

- Jó - válaszoltam szűkszavúan.

- Látom, Danielnek szurkolsz - mosolyodott el ő is, látva a lobogót.

- Igen, ő adta - erőltettem egy vigyort az arcomra. Hiába közeledett kedvesen, egyszerűen képtelen voltam én is ugyan úgy ránézni. A gyerekkorom túl sok sebet rejtett, amelyek sosem gyógyulnak már be. Átnézett a vállam fölött, majd vissza rám.

- Mennem kell, szia - rázott le gyorsan, és elsietett. Ez meglehetősen furcsán hatott, hiszen először ő próbált meg kedveskedni velem. Minden mindegy alapon megvontam a vállam, nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Pár pillanattal később az ausztrál vágódott le.

- Meglátott apád és egyből felállt. Megkérdeztem tőle, miért, erre azt válaszolta, hogy ő nem áll a szerelem útjába - nevetett. Kérdőn néztem rá, de utána leesett, hogy mire gondol. Komolyan ezt feltételezte apa? Ennyire nem ismerne? Dani nem az esetem, olyan szempontból. Inkább, ha valakihez hasonlítani kéne, akkor a Lewis-típusú srácok jönnek be.

- Hogyhogy ilyen hamar itt vagy? - kérdeztem.

- Már fél egy van, vagyis az ebédszünet kezdete - mondta, és elkezdett turkálni az előtte lévő ételben. - Úgy ettem volna kengurut, de itt csak ez az izé van - húzta a száját. Mellesleg, amit ő ,,izének" hívott, az a natúr csirkehús, mindenféle egyéb körítés nélkül.

- Borzalmas, én minden nap ezt élem át - mosolyogtam rá.

- Nem szereted az aussie konyhát? - nyílt tágra a szeme.

- Az túlzás, de meg nem kóstolnám a kengurut, meg ilyesmiket.

- Áh, a kis európai - legyintett, miközben bekapott egy falatot. Leraktam a telefonomat, és visszavittem a tálcát. Miután leültem, a kezemet az asztalon hagytam. Összeráncoltam a szemöldököm. Valamit nagyon nézett.

- Ez új? - fogta meg a kezemen lévő gyűrűt.

- Igen, mondhatjuk. - Lehet, hogy kívülről nem látszott, de én éreztem, hogy egy kis pír öntötte el az arcomat, mikor hozzáért a kezemhez. Ennyire prűd lennék? Jézusom, ez már túlzás. Ráadásul egy barát is ezt a reakciót váltja ki belőlem. Te jó ég, ez már gáz.

Nem tudom, hogy meddig ülhettünk még ott, de Daninek hamarosan mennie kellett. Úgy döntöttem, hogy addig kilátogatok a füves területre, hiszen az edzésig még van két óra. Gondolom, már most elkezdik elemezni az adatokat, és ehhez kellett ő is.

Sétálgattam a felállított standok között, érdeklődve szemléltem az embereket, a környezetet. Zaj töltötte meg az egész parkot, hiszen akik mára vettek jegyet, azok a két edzés között ebédelnek. A kora őszies szél meleg levegőt fújt az arcomba, egész kellemesen hatott.

Nem tudom, hogy mióta vagyok itt kint, de hirtelen valaki megállított.

- Szia! - találtam szembe magam az ausztrál mosolygós arcával. Gyanítom, futott utánam, hiszen lihegett. Már a versenyzős overáll volt rajta, félig lecipzárazva. - Még van idő, ezért gondoltam, megkereslek.

- Tényleg? Miért, hány óra? - kérdeztem.

- Fél három - vagyis csak harminc percen keresztül koptattam a füvet. Sokkal kevesebbnek tűnt, annyira a gondolataimba merültem. Már nem is emlékszem, hogy min merengtem annyit, úgy látszik, csak szimplán cserben hagyott az időérzékem.

- És most hova?

- Gyere! - fogta meg az alkarom, és erőteljesen maga után húzott. Csak futólépésben tudtam vele tartani a tempót, annyira gyorsan ment, és erősen szorított. Egy pillanatra megijedtem, de gondoltam, semmi baj sem lehet. Utat vágott a tömegen. Egy fehér épület elé érkeztünk, aminek az ajtajára ki volt írva valami, de nem tudtam elolvasni a nagy sietségben. Az ausztrál gyorsan beslisszolt, magával rántva engem is. Kérdőn néztem rá. A szobában pár kanapét fedeztem fel, egy víz automatát, pár asztalt a fal mellett, és megannyi Forma-1-es képet. Oldalra vezetett egy folyosó, de nem láttam, mi van a végén. Leültem a kanapéra, és kifújtam magam.

- Bocsi, csak páran észrevettek. Nem arról van szó, hogy nem szeretem a rajongóimat, csak nem akartam, hogy letámadjanak. Aztán meg velem vagy, és elindultak volna a pletykák is - sóhajtott.

- Amúgy, most éppen hol is vagyunk?

- Ide csak pilóták jöhetnek be, meg a szervezők, ezért jöttem ide.

- Rendben, és mit fogunk itt csinálni? - néztem rá furcsán.

- Nem tudom - vonta meg a vállát nevetve.

- Legalább itt nincs ötven fok - legyeztem magam a kezemmel.

- Ez neked meleg? Még nyár sincs, alig van harminc fok - tárta szét a karját.

- Mondod ezt nekem. Ha egyszer meglátogatsz az orosz tél idején, átélheted, milyen mínusz harminc fokban mászkálni - villantottam rá a mosolyom.

- Kösz, inkább kihagyom, még mielőtt befagyna a tököm is - nevetett.

- Miért, most tök jó idő van ott, napközben akár már kettő fok is lehet! - lelkesedtem.

- Úristen, hőgutát ne kapjanak az emberek - rázkódott a válla, miközben az orosz időjárást csúfolta. Leült a kanapé oldalára, ezért egy kicsit arrébb húzódtam. Zaj ütötte meg a fülünket, lépteket hallottunk közeledni a folyosóról. Hirtelen egy fehér inges férfit láttam. Barna hajába idegesen túrt bele, látszólag harminc-negyven körül lehetett. Az arcán már gyülekeztek a ráncok, látszott, miközben gesztikulál. Valakinek nagyon magyarázott a telefonba. Egyből felismertem, ő Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke, bár az ingjén lévő logóból is lehetett következtetni. Mögüle lépett ki egy szintén fehér overállba öltözött, még a szobában is napszemüveget viselő férfi. Mindkét kezén fel volt tűrve az aláöltözet, így látszódtak a tetkói. Ő is, mint Dani, a derekára kötötte az overáll felső részét, amelyet lecipzárazott. A Mercedes-logóval ellátott sapkája nélkül is felismertem volna Lewis Hamiltont. Igyekeztem nem feltűnően bámulni őt. Nem minden nap találkozik vele az ember.

- Várj, Jean, elhagytam az egyik pilótámat - fordult vissza Toto, majd egy nagy sóhajtás közepette visszasietett.

- Hát ti? - törte meg a csendet Lewis, miután a csapatfőnök elsietett.

- Csak bejöttünk, mielőtt lerohannának, és címlap sztori lenne - vonta meg a vállát az ausztrál.

- Ja, értem. Ő a barátnőd? - kérdezte, felém intve.

- Nem, az egyik szerelő lánya. - Már szólásra nyitottam a számat, de Daniel megelőzött.

- Ha itt vagy, akkor már gondolom, ismersz, de azért bemutatkozom - lépett közelebb - Lewis Hamilton.

- Elena Radulova - fogadtam el a kinyújtott kezét. Lassan engedte csak el az ujjaim. Rám villantotta a hófehér fogsorát, de ebben volt valami, ami zavarba hozott. Úgy látszik, ezt a mellettem ülő ausztrál is észrevehette, mert már is megszólalt.

- Ne próbáld meg elcsábítani, ő ausztrál szurkoló - vágott morcos fejet Dani, és elém rakta a kezét, mintha meg akarna védeni tőle. A brit védekezően feltette a kezét, és hátrébb lépett egyet. Nem bírtam tovább, elnevettem magam.

Sajna visszatért a csapatfőnök, mögötte az elveszettnek hitt pilótával, így nem folytathattuk a beszélgetést. Tíz perc után meguntuk az ülést, és visszamentünk a boxba. Elfoglaltam a szokásos helyem, és kezdetét vehette egy kis idő után a második tréning. Felvettem a fejhallgatót, és érdeklődve néztem a pályát. Az ausztrál már a kocsiban várakozott. Még az is lehet, hogy pontosan kimegyünk. Bár, itt még nem valósak az erőviszonyok. Senki sem tudja a csapaton kívül, hogy kinek mennyire van feltekerve a motorja.

A zöld jelzés után egyből kigurult a két Haas, Grosjean és Magnussen. Két perc sem telt el, már is a nevük mellett megjelent az idejük. Mutatták a McLaren boxát, ahol nagy munkálatok folytak Fernando Alonsonál. Ezzel ellentétben a másik pilóta már körözgetett is. Öt perc telt el, és öten vannak mozgásban. Oldalra néztem, ahol pont szedték le a kerékvédőt az RB13-asról. Jeleztek neki, és el is tűnt a szemem elől. Öt perc múlva még többen érkeznek, közben Daniel ment egy mért időt is. Sorra jelennek meg az egyre jobb és jobb idők, egymást túllicitálva. Húsz perc után valahogy így néz ki a top 10: Vettel, Raikkönen, Hamilton, Bottas, Sainz, Massa, Kvyat, Pérez, Grosjean, Ericsson. Csak két ember nem volt még kint, Fernando a McLarennel és a másik Red Bull, Verstappen. Lecsendesedett a pálya, csak hatan körözgetnek. Úgy látszik, Max autójával sincs gond, hiszen most már ő is kigurult. A kamera az egyik Renaultot mutatta. Piros zászló! Megszakították az edzést. Palmer csúnyán összetörte az autóját, szembe állt a forgalommal a célegyenes rávezetőben. A visszajátszásból kiderült, hogy megúszott alatta a gép, és háttal csapódott neki a falnak. Míg eltakarították a romokat, addig a garázsban várakozó ausztrált néztem. Szerintem észrevehette, mert miközben az előtte lévő monitort figyelte, intett egyet. Amennyire tudott a bukósisaktól, felém

fordította a fejét. Megráztam a hátamon lévő zászlót, és rámosolyogtam biztatásképp. Fél öt után két perccel újra lobogtak a zöld zászlók. A harminchármas Red Bull mellett hét ember volt még kint. Három perccel később csak egy rádióüzenetre kaptam fel a fejem. Massa félreállt a tizenegyes kanyarban. Annyit mondott, hogy nem tudja használni a sebességi fokozatokat, valamilyen technikai gond van. Dani még mindig a boxban várakozik. Közben az egyik Haas megint elhagyta a pályát, idegesen mozog az autó. Háromnegyed ötkor kigurult az ausztrál is, így csak hárman vannak a pályán. Egy pillanatra megijedtem, amikor Max Verstappen majdnem eldobta a Red Bullt, nem sok kellett az újabb csattanáshoz. Inkább úgy döntött, visszatér a boxba. Pár perccel egész előtt, a csapatok elkezdték a hosszabb etapokat. Az ausztrál megint a boxban, remélem, nincs semmi baj, és csak állítgatnak. Tíz perc van hátra a második edzés leintéséig. Igazából ez előtt semmi érdekes sem történt, az aktív percek Danielre nem mondhatók igaznak. Közben a másik Red Bullnak megsérült a padlólemeze is. Pár perccel a leintés előtt Ericsson eldobta a Saubert. Virtuális biztonsági autós fázis van érvényben. Valószínűleg a sorrend nem fog változni. Leintik a második szabadedzést, amit az előzőhöz hasonlóan Lewis húzott be. Vettel lett a második Bottas előtt. Raikkönen a negyedik, és Daniel végül az ötödik. A nagydíj szombaton folytatódik tovább a harmadik edzéssel és az időmérővel.

Újabban elültem a fenekem. Fáradtan nyújtózkodtam fél hatkor, csak azt nem tudom, hogy miért lettem ennyire kimerült. Úgy döntöttem, nem várom meg az ausztrált, biztos megint rengeteg dolgot kell még elintéznie. A parkoló felé vettem az irányt. A zászlót levettem magamról, azért az utcán mégse nézzenek hülyének. A telefonomat már készítettem, hogy hívjak egy taxit. Idegesítő, hogy nincs itt az autóm, ezért mindig fizetnem kell, akárhányszor megyek valahova. Legalább itt nem annyira drága, mint otthon.

Miután leraktam, már csak várnom kellett. Nem a szurkolók parkolójába mentem, hanem egy külön részlegre. Ki tudja, a végén még engem is elkapnak egy interjúra, mivel mutattak a közvetítésben, ahogy a boxban üldögélek. Szokásosan elmerengtem a gondolataimban, csak egy kéz a vállamon kiszakított belőle. Érdeklődve fordultam meg a tengelyem körül, már azt hittem, hogy az ausztrál ért utol, de nem ő volt az. Lewis állt velem szemben. Már átöltözött utcai ruhába, a napszemüvege miatt ismertem meg, ez volt rajta múltkor is.

- Igen? - kérdeztem, talán kissé élesebben, mint kellett volna.

- Szombaton jössz?

- Igen, vasárnap is. Hánykor kezdődik?

- Kettőkor. Csak ennyit akartam kérdezni.

- Oké - válaszoltam, elnyújtva az utolsó betűt. Nem akartam, hogy kínossá váljon a csend.

- Akkor viszlát holnap, Lena - mondta, majd sarkon fordult, és elment. A szíven hatalmasat dobbant a becenév hallatán. Nem tudom, hogy mit akar tőlem, de még senki sem hívott így. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy közömbös.